Az utolsó pillanatban ugrottunk fel a vonatra a Keletiben, de már akkor éreztük, hogy szerencsés napoknak nézünk elébe, mivel az első, akit a szerelvényen megpillantottunk, a lottó reklámembere, Lópici Gáspár, az utca hírmondója (kevesek által ismert polgári nevén: Szilágyi István) volt. Az előérzet este a soproni Petőfi Színházban, a VOLTfolió Médiadíjak gáláján aztán be is igazolódott (lásd erről szóló hírünket!), de addigra már amúgy is jól éreztük magunkat. Még úgy is, hogy zuhogott az eső, és emiatt a VOLT Fesztivál hivatalos megnyitóját, a Besh o droM-koncertet és a tűzijátékot nem is tudták megtartani a Fő téren. A VOLTfolió gála többi vendégével együtt a helyi "ír kocsmába" települtünk át, melyet azonban az ott kapott kiszolgálás miatt ellenségeinknek sem ajánlunk - bojkottáltuk is a fesztivál hátralevő idejében (pedig itt zajlott a VOLT Talk nevű beszélgetéssorozat), sőt nagy valószínűséggel bojkottálni fogjuk életünk egész hátralevő részében.

Másnap, pénteken kora délután a belvárosi Rókalyuk fogadóban tértünk magunkhoz, majd a fél 7-es kezdésre átballagtunk a fesztivál fő helyszínére, a Sportcentrumba, ám ott rögtön keserű csalódással nyitottunk: elmaradt az első fellépő, az Emil Rulez koncertje a kisterem Wanted nevű színpadán (az EstFM-válogatásmaxin is szereplő zenekar énekesének hirtelen valami titokzatos törökországi munkára kellett mennie). Helyette a négyezres sportcsarnok EstFM-ről elnevezett nagyszínpadának röpke érintésével (FreshFabrik-koncert) az épület mellé felhúzott, VOLT Café nevet viselő 600 m2-es sátorba települtünk át, ami rögtön kedvenc pihenőhelyünkké is vált (a VIP söröző/tekepálya mellett természetesen). A szedálásról itt a rezidens DJ-páros, Keyser és Shuriken nu jazz és easy listening összeállítása gondoskodott.

A Quimby-koncerten aztán rögtön szembesültünk a sportcentrum katasztrofális akusztikájával, amire valószínűleg a keverőemberek is rátettek egy lapáttal - ugyanez még inkább érvényes volt a kisteremre (Nyers-koncert, ahol a Pizzás című filmbetétdalba az arra járó Qka MC is beszállt freestyle-ozni). Később a sátorban (Besh o droM-koncert, sajnos énekesnő nélkül) ezzel nem volt probléma, az addigra egyre nagyobb számban jelenlévő Pesti Est különítmény - élen a filmrovat szerkesztőjével - először kezdett igazán tombolni.

A Tankcsapda a lehetőségekhez képest jól tudott megszólalni (bizonyára mert csak három hangszerük volt és/vagy rendesen beálltak és/vagy saját keverőembert hoztak), az Agyarország album Wanted magazinban megjelent kritikáján megsértődött és arra többször is reflektáló frontember dühe pedig plusz energiát kölcsönzött a sok ősrégi számot is előszedő programnak (a ráadásban aztán a basszuserősítő hibája miatt Lukács László az Egyszerű dalt a capella énekelte, többezres közönségtámogatással). A kisteremben az Animal Cannibals által levezényelt HipHop Jam (melyre Sub Bass Monster betegség miatt nem érkezett meg) tulajdonképpen élvezhetetlen volt, szintén a hangosítás miatt (a Belga vagy az IMMC élvezeti értékéből sokat le tud ám vonni, ha nem érteni a szövegeket), de az éjszaka legvidámabb pillanata azért itt esett meg, mikor az amatőr freestyle villámvetélkedő során egy jó kedélyű, részeg srác durva hasasokat és hátasokat ugrott a színpadon. A sátorban ezalatt a Sunset Café című kiváló új mixlemezt jegyző Jutasi szettjének, illetve a Judy J. énekesnővel kiegészült Le Garage drum'n'bass koncertjének lehetett örülni. A nagyteremben az Anima után fellépő külföldi sztárvendég, DJ Vadim és MC-je közönségbarát vendéglátós programmal zárta az éjszakát.Szombaton, a zárónapon egy hegyvidéki kirándulás, forralt borozás, lángosozás és palacsintázás után épp az első fellépő, a Hiperkarma koncertjének első hangjaira estünk be a Sportcentrumba. A tavalyi év talán legjobb bemutatkozó albumát jegyző Hiperkarma az elmúlt fél évben koncertzenekarként is összeérett, ez volt eddigi legerősebb, leggördülékenyebb bulijuk Kicsi, de lelkes közönség várta őket (aki viszont eddig nem ismerte őket - például az est.hu hírszerkesztőnője -, az azonnal rákattant). Szégyen, hogy csak ennyien voltak - ezeket szellemes és slágeres dalokat sokkal több embernek kellene hallania! A tavalyi év másik legjobb bemutatkozó albumát készítő Yonderboi koncertjével már nem volt ilyen probléma, tele volt a csarnok, akárcsak később a sátor az ifjú zenész DJ-szettje alatt, melyet Cakó Ferenc vászonra vetített élő homokanimációja előzött meg (négyszer tapsolták vissza). Ganxsta Zolee-ék fellépésének utolsó száma közben elnémultak a hangfalak, a Kispál és a Borz koncertjére azonban rendbejött minden. Lovasiék - Lukácsékhoz hasonlóan - ősrégi számokat is előbányásztak (például az albumra soha nem került Hátradűlők című darabot!), gyakran alakítottak át dalokat, a Tesis a világ például dubos betétet kapott, a Jutka első feléhez pedig az egy éven át pihentetett Szőkített nő refrénjét kapcsolták, és mára már Velőrózsák című új albumuk számaiból is nagy közönségfavoritok lettek. Később a sörözőben az énekes elárulta, hogy az azóta készült új - a korábbiaknál pörgősebb, dögösebb - Kispál és a Borz-számokra még direkt nem kezdett el szöveget írni, mert valami teljesen más típusú szövegvilágot akar találni hozzájuk.

Az éjjel fél egykor kezdő Heaven Street Seven tagjai megörökölték a Kispál közönségét és a kedvére is tettek - az évek során igazi popzenekarrá tudtak nőni, igazi slágerekkel. Az utánuk meghirdetett Jazzanova kollektívát csupán egyetlen DJ, Jürgen von Knoblauch képviselte, de ő Vadimtól eltérően nem a könnyebb utat választotta - az ő break'n'bossa számaira kevesebben is maradtak bulizni. Az éjszaka utolsó élménye az volt, hogy a VOLT Café sátrában a DJ Cadikkal közösen lemezeket pakoló DJ Palotai a Clint Eastwood című dalt nyomta a Gorillaztól - hál' istennek nem zavarta, hogy híres ember énekli és e pillanatban is a kereskedelmi slágerlistákon van (újabb bizonyíték arra, hogy a Gorillaz underground körökben is hiteles örömzene).

A vasárnap már a hazatérésé volt, de előtte még benéztünk a köznyelv által csak bolondvárként emlegetett Taródi-várba, melyet Taródi István helyi lakos 1957 óta (!!) építget fáradhatatlanul a telkén: egy valóságos középkori típusú váracska tornyokkal, bástyákkal, mellvédekkel, csigalépcsőkkel, tömlőccel. Taródi néni kérdésére valami vicces sugallatra zenészekként mutatkoztunk be, mire azonnal elmesélte életét a zene függvényében (Szécsi Pálban kiegyeztünk). A kőtörést félbehagyó öreg Taródi is bekapcsolódott ("Kodály az még magyar zene volt, Bartók meg már csak csörömpölés"), de az asszony lehurrogta és érzelmes műdalokat kezdett énekelni a negyvenes évekből. Az utolsó zenei élményünk a VOLT Fesztiválról ez marad.