(Columbia/Sony)
Marvin Gaye-nek, a "soul lelkének" utolsó stúdióalbuma 1982-ben jelent meg Midnight Love címmel, ezt adta most ki a Sony digitálisan újramaszterelt és egy bónuszdallal kiegészített verzióban, és nagyon jól tette, mert bár nem ez Gaye legjobb lemeze, de zseniális énekhangja bármilyen körítésben igen élvezetes, meg aztán kordokumentumként sem utolsó ez az újrázás.

A nagyrészt Gaye által írt, feljátszott és rögzített dalok nem teljesen állták ki az idők próbáját, részben, mert ekkor már Michael Jackson és Prince diktálta a fekete zene divatját és ez érződik is a Midnight Love-on, részben pedig, mert a nyolcvanas évek eleji szintetizátorhangok ma már kissé anakronisztikusan hatnak. A soulból, funkyból, korabeli R&B-ből és egy kis diszkóból összegyúrt zene azért még ma is ismerősen hangzik, hiszen (az utóbbi évek soul/R&B pezsgését leszámítva) vagy 15 évig ezt meg a fentebb említett művészek hangzását nyúlták az olyan zenekarok, mint például a Boyz II Men. A zűrös életet élő Gaye, aki "eddig szenvedett, és most gyógyításra van szüksége" olyan dalokkal kúrálta magát, mint a táncos Midnight Lady és Rockin' After Midnight (ennek az instrumentális verziója a bónusz), a 'Til Tomorrow című fájdalmas ballada, a Bob Marley-nek tisztelgő Third World Girl, vagy a slágerré váló, programadó Sexual Healing. Az újraindított karrier sajnos hamar megszakadt: két év múlva, egy veszekedés során a saját apja oltotta ki "a soul lelkiismeretének" életét.
a zene:7/10
az ének:10/10
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek