Első lemezével (This Film's Crap, Let's Slash The Seats - 1995) a klasszikus technonemzedék underground adásait is fogó hallgatókat nyerte meg, megelőlegezve a későbbi filmes tapasztalait és utalva arra, hogy a dzsessz és a soul mellett a filmzenék (főleg Lalo Schifrin, Ennio Morricone és John Barry munkái) jelentették számára a legnagyobb hatást. Amúgy zenei mindenevő, és ez meghallatszik saját munkáin és lemezlovasi tevékenységén is (DJ-ként is a szűk élmezőny tagja). A New York-i hangképeire épülő 1997-es Let's Get Killed sorlemez a műfaj egyik csúcsteljesítménye, a '98-as Essential Mix a keverési technikáját összegzi, a szintén '98-as Out Of Sight filmzenelemez pedig a fent említett példaképei mellé emelte Holmest, aki most végképp a világra szabadította a fejében lévő zűrzavart. Ha a techno gyűjtőkategória és a punk mentalitást takar, akkor harmadik sorlemeze a techno-punk egyik csúcsműve. Filmzenelemez egy egyelőre meg nem valósult filmtervhez, kielégítően funk groove-os és bólogatós a ritmusait tekintve, változatos hangfüggönyök borítják, klausztrofóbiás gitártémák élesítik a fület és tetejében neves közreműködők danolásznak kedvü(n)kre: Bobby Gillespie a Primal Screamből, Martina Tricky mellől, Jon Spencer az ő Blues Explosionjéből. Ha nem is olyan zseniális, mint a Primal Scream-féle XTRMNTR, azért közeli rokona (már csak azért is, mert azon Holmes is közreműködött producerként), mint ahogy közeli rokona a Death In Vegas The Contino Sessions című 1999-es lemezének is (amin Gillespie szintén vendégszerepel).

9/10