Az erős dalokat író, tehetséges, de helyenként még üres rock- és grunge-kliséket elpuffogtató zenekar 1995-ben ébredt igazán öntudatára, mikor Neil Younggal rögzítették annak
Mirrorball című lemezét. Ekkor végleg belőtték az irányt, hogy merre tovább. A '96-os
No Code még felemás lett ugyan, de a '98-as
Yield már teljes fegyverzetében találja a Pearl Jamet mint rockzenekart. A
Binaural még kiforrottabb és egységesebb anyag, és mint olyan, a Rollins Band-féle
Get Some Go Again mellett a 2000-es esztendő legjobb hagyományos rocklemeze. Magas szintű zenei tudás, alázat, dühös energia, a finomabb megoldások iránti érzékenység és összetettség jellemzi. Iszonyatos erejű kezdés után (
Breakerfall, God's Dice, Evacuation) az egyik csúcsdal jön (
Light Years), majd elégikus pillanatok (
Nothing As It Seems) és fokozhatatlan feszültség (
Insignificance) - és ekkor még csak a lemez felénél járunk.Áldott helyzetű zenekar, ahol öt egyenrangú, egyformán kiemelkedő dalszerző dolgozik együtt, ráadásul segítőik is iszonyatosan nagy profik (Brendan O'Brian, Tchad Blake, Mitchell Froom). A figyelmes szemlélő 44 darab különböző gitárt számolhat össze a borítófüzet egyik fotóján. Igen, használják is őket.
9/10
