Az Államok északi részén, a kanadai határ közelében, a Twin Peaks nevű kisvárosban egy hűvös reggelen megtalálják a 17 éves Laura Palmer holttestét nejlonba csavarva. A többi már történelem, a televíziózás krónikájának legfényesebb lapjaira tartozik.

Lynchék a szappanoperák és a krimik eszköztárát felhasználva, kifigurázva és dekonstruálva nyúltak le az idilli Amerika alatt húzódó szexuális és erőszakposvány legmélyére úgy, hogy közben egy pillanatra sem veszették el vitriolosan groteszk, beteges humorérzéküket. Ebben a kisvárosban mindenkinek van valami baj a fejével és/vagy valami vaj a füle mögött.
Most a sorozat híres-hírhedt, mozifilm terjedelmű bevezető epizódjának, és az ezt követő hét résznek lehetünk boldog tulajdonosai. A széria második feléről, a gyilkos kilétének felfedése utáni részekről már megoszlanak a vélemények, de ez mit sem változtat azon, hogy a Twin Peaks megkerülhetetlen, hatása pedig túlértékelhetetlen. Itt történt meg ugyanis, hogy a nézőre végre mint intelligens, gondolkodásra és játékra fogható partnerre számítottak. Ez pedig tényleg (iker) csúcs. *****Extrák:
A bevezető epizódon kívül minden részt nézhetünk a Tuskó Lady rövid bevezetőjével és alkotói kommentárral, többnyire a rendezők (sajnos a két ötletgazda, Frost és Lynch nincs köztük), néhol az író, operatőr vagy látványtervező társaságában. Ezen felül a jelenetválasztás mellé kérhetjük a kimaradt jelentek forgatókönyvrészleteit. A bónuszlemezen (melyre rejtélyes okokból kifolyólag nem került felirat, csak 4 nyelven, és a magyar nincs köztük) láthatunk egy interjút Mark Frosttal, melynek válaszai másfél hónappal megelőzik a kérdéseket (!); bevezetést David Lynchbe a színészektől és alkotótársaktól (kiderül például, hogy Killer Bob hogy került a képbe - szó szerint!); az eredeti kávézó tulajdonosnője beszámol a pitebiznisz fellendüléséről; 17 színész beszél rövid interjúkban pszichedelikus trippekről, állatvédelemről, fafaragásról, kocsikról, halálközeli élményekről, no meg a sorozatról; valamint a törpétől visszafelé-beszéd leckét kaphatunk a Vörös Szobában. Emellett a mellékelt füzetke röviden ismerteti a cselekményt, a fontosabb hősöket, és rejt egy rövid interjút is Sheryl Lee-vel. ****Twin Peaks: Season 1
1990 amerikai tévésorozat Hossz: 411 perc Forgalmazó: UIP-Duna Film Rendező: David Lynch, Mark Frost, stb. Szereplők: Kyle MacLachlan, Michael Ontkean, Joan Chen, Piper Laurie, Madchen Amick, Lara Flynn Boyle, Sherilyn Fenn, James Marshall Hang: angol 2.0, Kép: 4:3, színes Felirat: magyar + 12 nyelv
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek




