Az 1958-as születésű Adrian Sherwood (eredeti családi neve Maxwell) neve fogalom a dub-reggae világában: ő a legfontosabb és legjobb brit dubműhely, az On-U sound system és lemezkiadó vezetője. Az 1979-ben létrehozott On-U előadói és kiadványai révén egyformán élen jár a dub és reggae múltjának dokumentásásában, jelenének gondozásában, jövőjének formálásában (leszámítva talán a Simply Red korai inkarnációját). Sherwood szívesen oltja más műfajokba is a jamaikai zenei kultúrát: a nyolcvanas években poszt-punk (The Fall, Public Image Limited, The Slits), később indusztriális (Skinny Puppy, Nine Inch Nails), gitárpop (Blur, The Cure, Sinéad O’Connor) és elektronikus beütésű előadókkal (Asian Dub Foundation, Depeche Mode, Primal Scream) dolgozott producerként, hangmérnökként vagy remixerként.

Ilyen lenyűgöző renoméval érthető, ha valaki nem akarja elkapkodni a saját album elkészítését, hogy a megfelelő időben olyat nagyot és különlegeset alkosson, ami méltó a hírnevéhez. Sherwood számára 2001-ben érkezett el ez a pillanat, amikor a főként világzenére specializálódott Real World kiadótól megbízást kapott egy remixre. A felkérést aztán kiterjesztették egy egész albumra, mégpedig azon az alapon, hogy Sherwood szabadon gyakorolhatja dub mágiáját a kiadó katalógusának bármely tételén. A dub fehér professzora állt elébe a kihívásnak, az album elkészült, és nyugodtan kijelenthetjük, Adrian Sherwood nevén nem esett csorba. Sőt.

Az előzményekből sejthető, hogy a zene egyfajta etno-dub hibrid. Na de milyen! Sherwood a vendégzenészek (dzsessztrombitás, klasszikus hegedűs, a házi gitáros Skip McDonald, na meg Sly & Robbie) által feljátszott dub-reggae alapokat és motívumokat a dubban hagyományosnak számító stúdiótechnikákkal trükközi meg, mint a lebegtetett visszhangosítás, a dobok időeltolásos kettőzése vagy a különféle effektek és szűrők alkalmazása, de a hangkezelés maga már jól hallhatóan nem egy analóg keverőpulton, hanem digitálisan történik. A kinyert zene futurisztikus dancehall, dub és reggae (ami Jamaika két jelenlegi csúcsproducere, Lenky és Jazzwad zsenijét is dicséri), és akkor erre jönnek még rá az afrikai és indiai zene- és énekfoszlányok (többek között Hari Haran és Rizwam-Muazzam Qawwali torkából), a reggae-lők (a rapper Ghetto Priest és az énekes S.E. Rogie), illetve a különféle hangminták (még Sherwood két lánya is hallható a lemezen, amint egy gyermekmondókát skandálnak). Világok ütköznek és olvadnak össze tehát: a természetes a mesterségessel, a primitívnek mondott kultúrák a modern civilizációval. A lemez címéből és a borítón megfogalmazott üzenetből (a hippik általában az első zsíros állásért feladták az álmaikat és ma már multinacionális cégek vezérigazgatói, a nyugati társadalmak visszavezetése a törzsi paradicsomba csak nevetséges önámítás) nem kétséges, Sherwood melyik oldal felé húz.


8/10