Ha az elmúlt években elszaporodott rendezői változatoknak nem lenne más értelmük, mint hogy újra moziban láthassunk egy-két igazi klasszikust, már elégedettek lehetünk. Hiszen például Francis Ford Coppola műfajformáló háborús filmjét moziban, vásznon lehet csak igazán élvezni és értékelni.

A Joseph Conrad regényéből készített
Apokalipszis most elképesztő utazás a poklok mélyére: a vietnámi háborúban a CIA megbízza Willard kapitányt (Martin Sheen) a renegát és gyaníthatóan őrült Kurtz ezredes (Malon Brando) likvidálásával. Kurtz magánbirodalmat épített ki a kambodzsai határvidéken: ide kell eljutni a feladat teljesítéséhez. Willard egy hajón elindul a folyón felfelé, útja ellenséges területen és a frontvonalon keresztül vezet. Az
Apokalipszis most rémálomszerű utazás, lidércnyomásos-szürreális kalandok sorozata. Ha volt is határ ébrenlét és rémálom, normalitás és őrület között, az egyre inkább elmosódik. A pokoljáró út stációt egyre elképesztőbb kalandok jelentik: egy vietnámi falu elleni támadás nagyjelenete, melyben az amerikai helikopterek Wagner-zenét bömbölve lövik szét és égetik fel a partvidéket, miközben két katona (a hullámtarajokat tesztelve és bátorsági példát statuálva) a golyózápor kellős közepén szörföl; a katonák szórakoztatására kirendelt Playboy-lánykák botrányba fulladó előadása, melynek második felvonásaként üzemanyag és "szexuális szolgáltatás" cserél gazdát; és persze a téboly csúcsa, a látogatás Kurtz birodalmában, ahol pogány-misztikus szertartások tetőzik az őrületet. A Vittorio Storaro által lenyűgözően fényképezett
Apokalipszis most majd huszonöt évvel elkészülte után is felkavaróan eredeti munka. A majd ötven perc új jelenet csak kiegészíti és teljessé teszi Coppola vízióját. A sztori utolsó harmada, a misztikus-látomásos Kurtz-epizód értelmezése valószínűleg ma is megosztja majd a közönséget; a döbbenetesen természetes és erős jelenlétével kiemelkedő Matin Sheen és a brutálisan nyers Robert Duvall mellett Marlon Brando alakítása a modorosságig "nagyszabású" - mindez azonban csak erősíti a film hatását. Az
Apokalipszis most egyszerre dokumentuma a szabadságvíziós-hallucinációs hatvanas, és az illúzióvesztett hetvenes éveknek. Igazi alapfilm.