A Rilo Kiley nem számít tősgyökeres Saddle Creek fiókának, és még csak nem is Nebraska államból származik, a kiadó kevés „befogadott” együttesének egyike tehát. A Los Angelesben alakult zenekar első lemeze, a 2001-es Take Offs & Landings a helyi Barsuk minikiadónál jelent meg, és egyenetlensége ellenére is felhívta magára a figyelmet, így gyorsan a Saddle Creeknél landolt az ottani összképbe tökéletesen beleillő kvartett. Az említett Mazzy Star halk, bájos folkja, a skót Belle And Sebastian szűk keretek között is változatos megszólalása, a kilencvenes évek közepi játékos britpop kvartett, a Salad feszessége, és úgy általában az indie gitárpop és a country elemei hámozhatók ki a szimpatikus kompánia 2002 végén megjelent (de Európában csak mostantól terjesztett) második lemezéről. Alapvetően négytagú az együttes, ám a legtöbb dalban számos külső közreműködő segít a kívánt összhangzat elérésében: akad pedal steel, hegedű, cselló, szaxofon, fuvola, kürt, vibrafon, harmonika, sőt még fiúkórus is, többek között a Bright Eyes-os Conor Obresttel. Amikor már kezdene egy csipetnyit kevésbé izgalmas lenni a lemez, akkor mindig előugrik egy új hangulat, így végig lebilincselő marad a produkció, a kényes pillanatokban kifejezetten megejtő csalogányos énekhanggal (mely persze a fuckingokat ropogtatja meg legszebben). A szövegek kifejezetten eszesek, éleslátóak, főként generációs problémákról, a bizonytalanságról és a helyes önértékelésről mesélnek.


8/10