Most egy csapásra megismerkedhetünk a Cursive legfontosabb kiadványaival, hiszen az új lemez mellett forgalomba került az öttagú együttes harmadik sorlemeze is, az eredetileg 2000-ben megjelent Cursive`s Domestica. Igazán ritka dolog, amikor egy hardcore zenekar koncept keretben gondolkodik, de az emocore hullám első betetőzésekor sok minden megtörténhetett. Az ekkor megjelent album azonban nem az érzelmes énektémák és szívtépő előadásmód miatt jelentős (mellesleg igaz rá mindkettő, mégsem tipikus emo), és nem is a Fugazi-féle straight edge szigorúságát követi. Talán az ...And You Will Know Us By The Trail Of Dead hangszeres bátorsága áll hozzá a legközelebb, de ahhoz képest meg nincs benne patetikusság és póz. Viszont nem is a zene a központi mag, hiszen a zene-szöveg aránya legalábbis azonos jelentőségű (bár már az első két Cursive-lemez is konceptkeretben gondolkodott). A Domestica ugyanis egy zajos és harcos párkapcsolat szokatlanul nyílt elmesélése, penge ritmusváltásokkal, sodró dallamokkal, ötletes effektezéssel. A hosszabb szünet után felvett The Ugly Organ egyértelmű előrelépés a zenei megoldások terén, ráadásul félig-meddig ez a lemez is egy közös témára, történetszálra fűződik fel. Az időközben kibővült felállás – a hardcore-ban legalábbis – ritka hangszerparkkal szólal meg (a két gitáros-énekes és a ritmusszekció mellett van egy csellós lány és az orgona, valamint egyéb billentyűs hangszerek is központi szerepet játszanak). Ha a Domestica albumon sodróak voltak a dallamok, most néhány szerzeményben egyenesen ellenállhatatlanok (Some Red Handed Slight Of Hand, Art Is Hard); de itt van a lemez apró hibája is egyben: nem végig tartja az őrületes tempót. Még a második Cursive-album egy ember, a harmadik pedig egy kapcsolat leépülését mutatta be, addig a mostani The Ugly Organ e kettőt keresztezi a zenekarvezető Tim Kasher bátran személyes, önreflektív behelyettesítéseivel (még a zenei világ és a zenekar is szereplőként tűnik fel a szövegekben), a végén pozitív lecsengéssel. Akadnak szép pillanatok, az őrület a tetőfokán kakofóniába csap, de a tízperces zárószám (Staying Alive) mindent tisztáz: az év egyik legjobb emo lemezét hallottuk.


8/10