S.: Megkockáztatom, mikor gyermekkorodban megkérdezték mi szeretnél lenni, nem a mostani foglalkozásod volt rá a válasz.

L.I.: Édesapám újságíró volt, anyukám a színművészetire járt dramaturg szakra. A színház otthon állandó beszédtéma volt, gyakran megfordultak nálunk színészek, színházi emberek és így, akaratomon kívül is a művészetek felé fordultam.

S.: Hol végezted tanulmányaidat, mikor derült ki, hogy színházi dramaturgiával keresed majd a kenyeredet?

L.I.: Magyar-történelem szakos tanár vagyok, 3 évig tanítottam és közben belesodródtam az amatőr színjátszók világába. Ekkor találkoztam Gaál Erzsivel, Árkosi Árpival, Ascher Tamással és egyre inkább ilyesmivel szerettem volna foglalkozni. A Film-Színház-Muzsikában olvastam, hogy dramaturg szak indul a főiskolán, és azt gondoltam ez olyan foglalkozás, amit otthon, gyerekek mellett is lehet gyakorolni.

Tanulmányaim során kiderült, ez nem egészen így van, de akkor már nem volt visszaút!

S.: Mik a konkrét feladataid egy új mű színrevitelekor, tehetsz-e javaslatot például a szereposztásra?

L.I.: Darabok olvasása, ezekről ismertetők készítése, javaslattevés a színház műsortervére, szórólapok, műsorfüzetek írása, próbákon való konzultációk.

Darabot úgy választunk, hogy közben azon gondolkozunk: melyik szerepet ki tudná a legjobban eljátszani, kinek az alkatához illik. Sokszor a rendezők szereposztási javaslattal kérik a művet.

S.: Más színházaktól is kapsz felkérést (Merlin Színház, Vidám Színpad, Zalaegerszeg, Szolnok), miként tudod a munkákat összeegyeztetni?

L.I.: Ennek alapfeltétele, hogy anyaszínházamban ne találjanak hibát a munkámban és ha emellett marad időm és energiám, szívesen dolgozom másokkal is. Óriási megtiszteltetetés volt számomra, hogy együtt dolgozhattam Victor Ion Frunza rendezővel a temesvári Hamletben. A produkciót egyébiránt néhány nappal ezelőtt három alkalommal is láthatta a magyar közönség. Legutolsó munkám a Giselle című balett újszerű feldolgozása volt, Csabai Attila társulatával. Ez ajándék az életemben!
S.: Az Új Színháznál maradva úgy tudom, hogy különböző kiadványokat is szerkesztesz.
L.I.: Időnként - ha van rá pénz - megjelenik a Társalgó, melyet Naszály Görgy „sajtócézár” kollegámmal együtt szerkesztettünk. Itt tört ki az otthonról hozott újságírói vér!

S.: Ha már az írást említettük, különféle színházi lapokban (Kritika, Magyar Narancs, Zsöllye, Criticai Lapok) jelentek meg interjúid. Mennyire tudsz ilyenkor objektív maradni?

L.I.: Semennyire. Éppen azokkal készítek interjúkat, akiket nagyon kedvelek és jól ismerek, azt szeretném, ha mások is megkedvelnék és megismernék őket. Ugyanígy vagyok, ha kollegáim könyveit ismertetem, bár igyekszem tárgyilagos maradni.

S.: Rengeteg előadást nézel, de többünkkel ellentétben a színvonalat tekintve sokkal elnézőbb vagy. Összefüggésbe hozható ez azzal, hogy gyakran hívnak zsűritagnak?

l.I.: Egyáltalán nem vagyok elnéző a színvonalat illetően, lehet, hogy más ízlésem van, mást tartok értékesnek, másra figyelek föl egy-egy előadásban. Sok olyan produkció nem tetszik, amit ismeretségi körömben szeretnek és fordítva. Ha zsűrizni hívnak akkor is csak a saját értékítéletem és ízlésem irányít, természetesen ilyen alkalmakkor is vannak konfliktusaim a zsűritársaimmal és a játékosokkal is. Ez így van rendjén, azt gondolom, nincs abszolút mérce!

S.: A címben már utaltam rá: van egy mániád, szerelmed, hobbid. Ez a kerékpár, mesélj róla!

L.I.: Nem mániám, nem szerelmem, nem hobbim, hanem a szabadságot jelenti nekem. Bárhova elérhetek vele, nincs parkolási gondom, nem fogyasztunk sokat (csak néha én).

Egy éjszakai bankett után a rendőr nem szondáztat meg, és a példányok is kényelmesen elférnek a rászerelt kosárkában.