Az 1997-es lemez technicista és indie kalandozásait a nagyközönség részéről csúnya közöny fogadta, így Kylie némi erőgyűjtés után a Light Years albummal a korábban jól bevált diszkóhoz tér vissza, és vissza is nyerte népszerűségét, amit aztán a nyolcvanas évek elektropopját felújító Feverrel emelt még magasabbra – Madonnáéval egy szintre! A következő logikus lépés egy hiperturbó electroclash album lett volna, de nem. Az előző két tánclemezen csak elvétve volt lassú dal, az új Body Language album viszont már kislemezre másolt nyitódala címével (Slow) is jelzi, itt most lassulás következik: lényegében egy R&B-korongot kapunk. Ha még emlékszünk, a Spice Girls csúfos bukást is egy R&B-fordulat pecsételte meg (Forever), szóval akár kezdhetnénk aggódni is, de ez a fehér poptündérke elegánsabban nyúlt a fekete levesbe, nem a kiglancolt mai amerikai egyen-R&B-t választotta, hanem annak nyolcvanas évekbeli, Prince-féle gyökereit, amik jól illeszkednek Kylie elektropop vonzalmához. Prince-kaliberű elektro-funk slágereket azonban sajnos nem szállítottak neki bérszerzői, akik közt pedig a már bevált Stannard-Gallagher páros, vagy a Can't Get You Out Of My Headet jegyző Cathy Dennis is ott voltak (sőt a rapbetétes Secret egyik társszerzője nem más, mint Ms. Dynamite!), de az a két dal, amelyeket az izlandi triphop-énekesnővel, Emilíana Torrinivel közösen írt, remekül sikerült: a már említett Slow, illetve a Scritti Politti-frontember Green Gartside vendégénekével spékelt Someday (sőt a Slow maxijára került egy harmadik számuk is, Soul On Fire címmel). Kylie-t persze nem kell félteni, ezzel a kevésbé erős, de továbbra is elegáns lemezzel sem fog megbukni (a kínzó kérdés inkább az, hogy mikor áll már végre elő új albumával Emilíana Torrini, hiszen az 1999-ben megjelent, makulátlanul gyönyörűséges Love In The Time Of Science óta csak a Thievery Corporation és Paul Oakenfold 2002-es albumain és A Gyűrűk Ura második részének filmzenelemezén hallhattuk).


7/10