A korszak legnagyobb sztárjai Marvin Gaye, Stevie Wonder és Al Green voltak, de sem kreativitás, sem énektudás terén nem maradt el tőlük – a „fekete gyémántok” vonal további nagyságai (Isaac Hayes, Bill Withers, Curtis Mayfield, Sly Stone) mellett – a zenészként, énekesként, dalszerzőként egyaránt áldott tehetségű Bobby Womack. A Warwick család Valentinos nevű gospel-, később R&B-énekegyüttesét Sam Cooke futatta, akinél később gitárosként tűnt fel Bobby, majd a hatvanas évek közepétől már nem csak sessionzenészként, hanem dalszerzőként, további sztárok lemezein is (Rolling Stones, Ray Charles, Solomon Burke, Aretha Franklin, Dusty Springfield, Sly & The Family Stone, Janis Joplin, Wilson Pickett – ez utóbbinak írta a legtöbb slágert). A saját szólókarrier azonban csak nehezen indult be, korai 1965-66-os kislemezei (I`m A Midnight Lover, What Is This, I`m In Love) briliáns, dús hatásuk ellenére sem hoztak robbanásszerű sikereket. Pedig az egyik legrockosabb volt a funk brotherek között, ráadásul egy igazi soul man is, aki bár két végén égette a gyertyát, és falta a nőket, az igaz szerelmet is ismerte (például Sam Cooke özvegye iránt, akit a mester halála után három hónappal már feleségül is vett). A mérhetetlen élettapasztalatok végül azért csak beindították sikerszériáját, a hetvenes évek elején senki nem ismerte nála jobban, mi a dörgés a Soul Streeten (Communication – 1971, Understanding – 1972). Igazi, kemény utcai megmondó lett, istenáldotta hangszerelési tehetséggel, nyers, mennydörgő énekhanggal, ráadásul a blaxploitation korszak, a hetvenes évek eleji fekete krimi filmek aranykora végképp csúcsra jutatta (I Can Understand It, Nobody Wants You When You`re Down And Out, Across 110th Street stb.). Az Anthology című válogatás – kiadói okok miatt is – megszakad az 1976-os kreatív válság előtt (amit talán a féktelen bulizások és az abból fakadó depresszió és kábítószerbe süllyedés idéztek elő), pedig a nyolcvanas évek elején még egyszer felívelt karrierje (The Poet – 1981), hogy aztán a kilencvenes évek generációja számára Quentin Tarantino fedezze fel újra (a Jackie Brown főcímdala a már említett Across 110th Street lett, ami már eredetileg is betétdalként született az azonos című 1972-es filmhez).


9/10