A Discovery albumnak magában is 2001 legjobb lemezei közt volt a helye, de ha a bő két éven át készült – részleteiben klipekként is felhasznált – animével együtt tekintjük, hát az új évezred eddigi legtökéletesebb popkonceptjét ünnepelhetjük benne. Ennek kis függeléke volt a www.daftclub.com internetes oldal is, melyre az albumhoz mellékelt műanyagkártyán olvasható kóddal lehetett belépni és onnan letöltögetni a meglepetésekért. Az ott – és részben a maxikon is – közzétett remixekből és eltérő verziókból válogat most a Daft Club címet átvevő kiadvány. Akadnak rajta saját produkciók (a külön ide komponált Ouverture címéhez illően egy két és fél perces elektrós nyitány csupán, az Aerodynamic Daft Punk-féle remixe a One More Time énektémájával mossa össze az eredeti számot, az ahhoz kezdésével illeszkedő Aerodynamite bő hét perc house, plusz zárásnak megkapjuk a Something About Usnak az aktuális kislemezre került rövid verzióját is), de a kiadvány lényegében arról szól, hogy mit kezdenek a DP zenéjével a nagynevű machinátorok: a Todd Edwards énekét tartalmazó Face To Face-ből Cosmo Vitelli keze alatt szökdécselős garage lesz, a Harder Better... a Neptunes producerduó hozzátoldásaival sci-fi funkká mutálódik (a hagyományosabb Jess & Crabbe Remixben is van elég ötlet), a Digital Love-ból Boris Dlugosch lényegében egy nem túl fantáziadús extended mixet csinál, az Aerodynamic hiphopalappá válik a Slum Village Remix rapje alatt, a Too Longot Gonzales bárzenekari balladává alakítja (ez kiváló), a One More Time-ot pedig a benne éneklő Romanthony egy szál gitáros souldallá (ez már kevésbé), a Basement Jaxx pedig multikulti partyvá színezi a Phoenixet (ez kakukktojás, hiszen az eredetije nem a Discovery projekt része, hanem a négy évvel korábbi Homework albumról való). A Daft Club 74 perce összességében több izgalmas pillanatot tartalmaz, mint unalmasat, de igazából csak az elszánt rajongóknak, a klubtagoknak készült.


7/10