„Fogták a house zenét és jól seggbe baszták” - fogalmazta meg tömören és velősen Armand Van Helden szupersztár-DJ a kilencvenes évek közepének nu house színterén feltűnt londoni Basement Jaxx duó érdemeit. Bizony, Felix Buxton és Simon Ratcliffe producer urak virulens és eklektikus - a house-alapzat mellett electróból, garage-ből, hiphopból, raggából, salsából, soulból, funkból, diszkóból, popból, rockból, punkból és new wave-ből építkező - tánczenéje új perspektívákat nyitott az amúgy nem túl fantáziadús műfaj előtt. A duó eddig három briliáns albumot készített (Remedy - 1999, Rooty - 2001, Kish Kash - 2003), egyre nevesebb vendégénekesek segítségével, és már most biztos helye van az elektronikus zenék panteonjában.

Kattints a képre!

A Basement Jaxx lemezei karneváli hangulatát a színpadra is kiválóan képes adaptálni, amint erről a magyar közönség is meggyőződhetett a Szigeten. A pultos munkája mellette gyakran gitározó Simon és néha-néha mikrofont ragadó Felix a koncertre egy énekessel és négy énekesnővel (köztük a Good Luck című dalből és videoklipjéből ismerős Lisa Kekaulával, az amerikai Bellrays garázs-rock zenekar afrofrizurás frontasszonyával), valamint két ütőssel egészült ki. A háttérvetítéssel és némi táncos koreográfiával tarkított programban a Kish Kash kulcsdalai mellett elhangzottak olyan korábbi slágerek is, mint a Red Alert, a Jump N` Shout, a Clash együttes The Magnificent Sevenjével bootlegesített Romeo vagy az őrjöngő Where`s Your Head At (amely alatt a biztosítótűvel és szigetelőszalaggal összefogott szakadt pólót viselő Felix beviharzott a közönség közé), de a White Stripes Seven Nation Armyjából és 50 Cent In Da Clubjából összepasszított mix is igazi csemegének bizonyult. A fergeteges koncert előtt a színpad mögötti konténerek egyikében sikerült mikrofon- és lencsevégre kapni a Basement Jaxx két alapítóját.


- Hogyan indult a közös karrieretek?

Simon Ratcliffe: - Volt egy stúdióm Londonban, lenn egy pincében egy haverom házában, nagyon minimál berendezéssel, és már egy ideje csinálgattam ott zenéket. Felix hallott erről, és egyszer benézett oda néhány haverral. Dolgozgattunk egy kicsit közösen, és azt javasolta, hogy csináljunk együtt egy projektet New York-i house-ra alapozva, olyasmit mint a Masters At Work producerduó.

- A house volt a közös nevezőtök?

Felix Buxton: - Kezdetben igen.

Simon: - Igen, az volt köztünk a kapocs. Volt egy lemezem, ami Felixnek nagyon tetszett, de neki nem volt meg, egy Kenny Dope-lemez. Az volt igazából az első kapcsolódási pontunk.

Felix: - De ahogy az évek múltak, egyre kevésbé törődtünk a house világával, inkább egy saját zenei világ érdekelt minket, amit mi alkottunk, a különféle hatásokból, amik értek minket az életünkben és a zenében.

Simon: - Kezdtük megtalálni a saját hangzásunkat.

Felix: - Elfeledkeztünk arról, hogy a klubokban mit szokás csinálni a house-zal és azt csináltuk, amit mi akartunk, a saját dolgunkat.

- Felix, úgy tudom, hogy édesapád pap volt...

Felix: - Ó, még mindig az, az egyház embere.

- ... és gondolom, vallásos nevelésben részesültél.

Felix: - Igen, ez meghatározza, hogyan tekint az ember a dolgokra. Mindig nagyon foglalkoztatott a vallás, a spirituális dolgok, jobban mint másokat, már csak azért is, mert mindig is az életem része volt, fontos volt a szüleim számára.

- Segít az alkotásban?

Felix: - Igen, a motiváció, az lehet szinte vallásos, spirituális dolog is.

- Sosem voltál lázadó, a család fekete báránya?

Felix: - Hogy fekete bárány lettem volna, azt nem mondhatjuk. Egy kicsit lázadó voltam, de nem rossz értelemben.

- A lemezeitekről, főleg első két albumról, igazi karneváli hangulat árad. Hogy London déli fekete negyedében, Brixtonban van a főhadiszállásotok, gondolom, meghatározó hátteret jelent számotokra a zeneszerzésben is.

Felix: - Feltétlenül. A különböző színek, a különböző kultúrák keveredése, súrlódása, egymáshoz csapódása, szimbiózisa, a füst, a zaj, a vibrálás - minden, ami Brixton. Egyszerre hallasz afrikai, jamaikai, dél-amerikai, kínai zenéket, minden ott van, az egész világ.

- Az undergroundból indultatok, és a mai napig megvan az underground hiteletek, még mindig újító és kísérletező, amit csináltok, mégis mainstream sikert értetek el, milliós eladásokkal. Kezdettől ez volt a célotok, hogy ilyen nagy közönséget érjetek el a zenétekkel?

Simon: - Kezdetben még nem. De aztán jött egy fordulópont: volt egy Fly Life című számunk, az egyik korai EP-nken jelent meg. Egy lemezcég leszerződött velünk amiatt a szám miatt, akartak hozzá csinálni egy videoklipet, csináltak is, aztán a dal fel is került a slágerlistákra. Talán ekkor jutott először eszünkbe, hogy másképp tekintsük magunkra és a zenénkre. Csináltunk a dalból egy speciális változatot kifejezetten a rádiók számára. Ezután több ajánlatot is kaptunk más kiadóktól, és végül le is szerződtünk az XL-hez. Hirtelen egy neves céghez kerültünk, és csinálhattunk egy teljes albumot, épp abban az időben, amikor a Daft Punk vagy a Cassius aratta a sikereit. Ekkor - mi is a megfelelő kifejezés? - megnyíltak a lehetőségek, valahogy nagyobb léptékűnek tűntek előttünk. Mi pedig elfogadtuk a kihívást. Korábban is írtunk dalokat, inkább amolyan garage-es, soulos dolgokat, de nem igazán a slágerlistákra kacsintva. De amikor azt az albumot csináltuk, kellett egy vagy két kislemezdalnak való szám, hogy eladja a lemezt, és bizonyos szempontból emiatt lökdöstük magunkat ebbe a mostani irányba. Azt mondtuk magunknak: „nézzük meg, tudunk-e olyasmit csinálni, ami a rádiókban is működik!”

- És működött.

Simon: - Igen, működött. Láttuk, hogy ez is megy nekünk. De közben továbbra is tudjuk „azt a másik dolgot”: továbbra is imádunk szétbaszott undergound dolgokat csinálni.

- Hogyan zajlik a dalszerzés nálatok, mi a munkamegosztás?

Simon: - Részben amiatt is, hogy a stúdió az enyém volt, mindig is jobban figyeltem a dolgok hangzására, produceri oldalára, de más dolgokat is bevonok, játszom például gitáron is, zenei ötleteket hozok. Persze bármelyikünk előállhat egy dallammal vagy valamivel, ami elvisz minket valamerre, valahová, de Felix inkább az embereket, az emberi tényezőt hozza a produkcióba. Együtt dolgozik az énekesekkel, dalszövegeket ír - ő inkább az üzenetet szállítja, az üzenetért felelős.

- Menjünk végig a lemezeiteken, és két-három mondatban jellemezzétek őket, foglaljátok össze a születési körülményeiket. Az első album, a Remedy 1999-ben jelent meg...

Simon: - Így visszatekintve, az egy nagyon izgalmas időszak volt, gyorsan változtak a dolgok. Afféle próbatétel volt számunkra.

Felix: - Az a lemez lényegében a korabeli színteret reprezentálta nekünk.

Simon: - Igen, része voltunk egy színtérnek, klubokban jártunk, játszottunk, megvolt a saját hangzásunk, de tagadhatatlanul voltak hasonlóságok a többi akkoriban történő dologgal. Akkor már jó ideje akartunk egy albumot csinálni. Már az EP-ket is úgy tekintettük, mintha kis albumok lennének. Fontos volt számunkra a dalok sorrendje, az egyensúlyuk, megvolt a sötét oldal és a könnyed oldal. Mindig is arra vágytunk, hogy csináljunk egy igazi albumot, és nagyon izgalmas volt, mikor végre megkaptuk a lehetőséget.

- 2001-ben következett a második album, a Rooty.

Felix: - A Remedy a címében is jelzett valamiféle melegséget, komplett, teljes dolog volt. A Rooty ezzel szemben már egy kicsit feszültebb, karcosabb lett. A laza, groove-os kis számainkat kerti partykon és puccos rendezvényeken is játszották, társadalmilag teljesen elfogadottá vált, amit csináltunk, és a Rooty némiképp erre reakcióként, ettől való eltávolodásként született, kicsit mintha azt mondanánk: „Basszátok meg! Nesztek egy kis aaarrrrgh!” (összeszorítja a fogait és ökölbe szorítja a kezét) De közben klub alapú is a dolog, mert a Remedy megjelenése után sokat DJ-ztünk, kluboztunk, nagyon bekerültünk a tánczenei dologba, sokkal inkább ebbe az irányba spannoltuk magunkat.

- Az újhullámos Gary Numan-hangmintákra épülő Where`s Your Head At című dal mintha fordulópont lett volna, mintha megmutatta volna az utat a harmadik album, a 2003-as Kish Kash felé, amin sokkal inkább rockos, punkos hangulat, dalforma uralkodik, és eltűntek a latin ízek.

Felix: - Valószínűleg azért, mert a Samba Magic című számunkat már 1995 táján megcsináltuk, mi már akkor latin house-t csináltuk. Ma már milliónyi latin house számot vehetsz, „Ez biza' Ibiza - 59. rész” típusú lemezeket, sztereotípiává lett a dolog. A latin hangzás és a döngölő house fúziója annak idején még érdekes volt, de most már más hatásokat akartunk fuzionálni.

- Az új lemezen már sztárvendégek serege szerepel, a punklegenda Siouxsie-tól Meshell Ndegéocellón és Dizzee Rascalon át az NSync-tag JC Chasezig. Hogyan válogattátok össze az énekeseket a lemezre?

Simon: - Ez általában úgy történik, hogy azt mondjuk nekik: „gyerünk, próbáljunk meg valamit együtt!” Siouxsie Sioux-val például már régóta szerettünk volna dolgozni. Lisa Kekaulát pedig, aki most az egész turnéra elkísér minket, a Bellrays együttesből ismerjük. A Bellrays nagyon cool zenekar. Hallottuk a CD-jüket, akkor kaptuk, mikor énekeseket kerestünk. Kifejezetten egy rockénekesnőt kerestünk, és amikor meghallgattuk a lemezt, úgy éreztük, Lisa hangja elképesztően jól szól. Felvettük vele a kapcsolatot, áthívtuk Angliába, élő felvételeket készítettünk, kipróbáltunk három-négy számot és a Good Luck nagyon jól működött vele.


- A rockos attitűd, a dalosodás és a sztárvendégek mellett ami feltűnő az új lemezen, az Prince hatása, sokkal inkább érezhető, mint a második albumon. Mostanában amúgy is dúl a Prince-revival, elég csak Pharrell Williamsre vagy az OutKastre gondolni, de még maga Prince is visszatért...

Felix: - Mi nem alapoztunk igazán semmit Prince-re. Talán azért érezhető némi hasonlóság, mert olyan stílusokat keverünk, popot, rockot, soult, funkot, amiket Prince is kevert. Ő is fekete és fehér dolgokat kevert, nagyon fifikásan, csípősen, extrém módon.

Simon: - Azt hiszem, hogy amikor kezdtünk felhagyni a klubdolgokkal, és nekimenni újabb kerítéseknek, határoknak, akkor kezdtünk hasonlóan szólni Prince-hez, mert lényegében ő is tánczenét csinált, amit sok más stílussal vegyített.

Felix: - Igen, mi is olyan zenét csinálunk, amire táncolhatnak az emberek, de nem feltétlenül csak egy klub keretein belül.

- És ti milyen zenékre táncoltok, miket hallgattok mostanában? Kik az aktuális kedvenceitek?

Felix: - Nekem az elmúlt egy évben elsősorban az OutKast és... és... Simon, mondj te is valamit!

Simon: - A Streets!

Felix: - Ja igen, a Streets meg Dizzee Rascal nagyon izgalmasak. Vagy például az a rappercsaj, Lady Sovereign, akivel a múlt héten adtunk egy közös koncertet Londonban. A zenéje amolyan funkys, városi fekete zene, hiphop és garage beütéssel. Még csak 16 éves, de még sokra viszi, ebben biztos vagyok.




koncertfotók: Kugler Katalin



interjú + interjúfotók: