Helyet az ifjúságnak!
|
Hagyományaink szerint a Súgó az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSzT) is adott át díjat, a legjobb harminc év alatti színésznő, illetve színész kategóriában. Láng Annamária a Krétakör Színház és Kiss Ernő a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze lett a két díjazott. Előbbi A. P. Csehov Sirájának Nyina, míg utóbbi Háy János A Herner Ferike faterja című darabjában Krekács Béla szerepéért kapott elismerést.
S. : Mit jelent számodra a díj és eszedbe jutott-e, hogy megnyerheted?

L. A.: Nagyon örültem neki és gondoltam rá, hogy megkaphatom, mivel elég jó esélyekkel indultam (harminc év alatti nők, főszereplő). Amikor megkaptam a szerepet, nem voltam biztos benne, hogy épp nekem kell eljátszanom, így még teljesebb az örömöm.

K. E. : Nem gondoltam rá, meglepetésként ért. Szegezdi Róbert és Kricsár Kamill egyenrangú partnerek a darabban, nehéz lenne bármelyikünket kiemelni, ezért abban reménykedtem, hogy az előadás kap valamit. A díj hitelesíti amunkámat, amit vidéken végzek, és önigazolás, hogy jó úton járunk.

S. : Hogyan fogadták partnereitek és milyen a kollegák visszajelzése?

L. A. : Volt, aki úgy örült, mintha ő kapta volna a díjat és volt aki semmit sem mondott. Rengetegen gratuláltak, elsősorban a szűkebben vett szakma. Szülővárosom, Mátészalka mindig nagyon büszke elismeréseimre. (A másik díjat ugyanerre a szerepre a Fővárosi önkormányzattól, az évad legjobb női alakításáért kaptam.)

K. E. : Természetesen a kollégáim nagyon örültek, hiszen a díj nekik is szól. Sokan gratuláltak, megállítottak az utcán, Gáspár Sándor és az otthon maradt társulati tagok telefonáltak.

S. : Érződött már a próbák alatt, hogy „nagyot tudsz dobni” a szereppel?

L. A. : Nem. A rendezővel (Schilling Árpád) folytatott közös gondolkodás eredménye, hogy végül számomra is meglepően jól sikerült megfogalmazni a figurát.

Fotó: Pezzetta Umberto
Fotó: Pezzetta Umberto

K. E. : A Háy darabot nagyon jó játszani, élvezetes helyzetekbe kerülhet és érdekes figurák bőrébe bújhat az ember. Ha sikerül megtalálni azt az arányt, ahol a színész is jól érzi magát és a darab sem sérül, akkor mindenképpen egy jó előadás várható. A darab fogadtatása várakozáson felüli volt Zalaegerszegen, Budapesten és a fesztiválon is.

S. : A bemutató óta mennyit változott az előadás illetve a szereped?

L. A. : Mindig próbáljuk, keresgélünk benne, de ebből a néző semmit sem vesz észre. Szívem szerint minden alakításért díjat adnék, néha egy-egy megszólalásért is. Előadásról előadásra meg kell találnom a premier körüli Nyinámat, ami az első három felvonásban különösen nehéz.

K. E. . Tulajdonképpen nem változott, mert ez egy vékony és bonyolult szerkezet, ennek a fenntartása garantálja az előadás sikerét.

S. : Milyen feladatok várnak rád a következő színházi évadban?

L. A. : A Fekete ország Schilling Árpád rendezésében. Ez egy igazi közös alkotási folyamat vége lesz. SMS-ek feldolgozásán keresztül kell eljutnunk október 1-jére a kész előadásig. Térey János Niebelung-lakópark c. drámáját Mundruczó Kornél állítja színpadra, ebben az öngyilkos merénylőt alakítom. A harmadik premierem Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című darabjának női címszerepe lesz, Wulf Twiehaus rendezésében.

K. E. : Madách Imre Az ember tragédiája című művét Ruszt József irányításával már próbáljuk. Itt több szerep is vár rám. P. Schaffer Black Comedy című vígjátékát Balázsovits Lajos rendezi, ebben a szobrász figuráját alakítom.
Gaál Tamás
2004.09.24
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.