A Toxicity óta eltelt három és fél évben nem lustálkodott az együttes, ipari mennyiségben termelte az új számokat, 2004 nyarára 32 új szerzemény várt arra, hogy ráférjen a soros stúdiólemezre. Serj Tankianék hónapokig csiszolgatták, tökéletesítették a dalokat, majd miután azok elérték végleges formájukat, ki kellett találniuk, mit kezdjenek ennyi új számmal. A SOAD végül egy dupla anyag kiadása mellett döntött, amely végül nem is igazi dupla album lett, hanem két külön kiadvány, néhány hónap különbséggel: a május közepén megjelent Mezmerize párja 2005 őszén kerül a boltokba Hypnotize címmel.

Fölösleges tiszteletköröket futni: a rövid intróval együtt 11 számot tartalmazó Mezmerize igazi mestermunka, bravúrdarab – úgy hibátlan, ahogy van! A lemez minden összetevőt felvonultat, amit a korábbi albumok: gyilkos riffeket, meghökkentő tempó- és hangulatváltásokat, kőkemény metál, zabolátlan punk és fülbemászó pop elegyét, avantgárd megoldásokkal, közel-keleti népzenei motívumokkal és heves politikus kirohanásokkal megspékelve – és mindezt a lehető legnagyobb összhangban. Rick Rubin társproduceri segítségének és az ötletekből kifogyhatatlan zenekar alaposságának hála minden szám végtelenül kidolgozott és precíz, a hallgató figyelme egy pillanatra sem lankadhat az alig 37 perces játékidő alatt.

Az intró után az első kislemezdalnak választott B.Y.O.B. (ez a Bring Your Own Bombs rövidítése, ahogy az OutKast-féle Bombs Over Baghdad kislemezsláger is B.O.B. monogram alatt futott) rögtön egy igazi rockhimnusz, eszeveszett tempójú kiabálós verzével és dallamos-együtténeklős poprefrénnel (a frontember Serj Tankian skizoid énekhangját Daron Malakian gitáros vokálja egészíti ki), erős aktuálpolitikai mondanivalóval az iraki háborúról. A folytatásban sem esik a színvonal, minden számban van valami váratlan, a hagyományostól teljesen eltérő megoldás, olyasmi, amire a jelenlegi metálmezőnyben csak a System Of A Down képes. A Radio/Video című dalban harmonikával kísért érzelmes ének csap át egy pillanat alatt őrült üvöltésbe, az Old School Hollywood agyoneffektezett diszkómetál, míg folytatása, a lemezt záró Lost In Hollywood egy andalító rockballada (már ami a zenéjét illeti).

A SOAD tagjai egytől-egyig politikai aktivisták és elkötelezett társadalomkritikusok, a szövegek ennek megfelelően kellően odamondósak, ugyanakkor vitriolosak, ironikusak és szellemesek is, így egy pillanatra sem válnak demagóggá. Külön elemzés tárgya lehetne, hogyan állítható párhuzamba egy számon belül a népirtás elítélése, azzal a sorral, hogy „az én farkam sokkal nagyobb, mint a tiéd!” Akárhogy is, a Mezmerize-on csúcsformáját hozó System Of A Downtól ez a két felvetés egymás mellett is hitelesen hangzik. Alig várjuk a folytatást!


10/10