Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Edukators
|
olvasói:
(0)
Úgy tűnik, a kardozós-ölelgetős kalandfilmek hosszúra nyúlt uralma után elérkezett az antikapitalista-túszejtős szerelmi történetek kora.
Napjaink „Ostalgiasztárja”, a Good bye, Lenin! főszereplőjeként ismertté lett Daniel Brühl most Sarlókalapácsos Fanfanként küzd a globalista német sertésbanda ellen, és az igazságosztó szúrós nézések között arra is akad ideje, hogy elcsábítsa a biztosítótársaságok törlesztési tömlöcébe vetett szépséges királylányt. Az agykutatóból lett rendező, Hans Weingartner ifjúsági oktatófilmje szemrevaló műfajötvözet és szájbarágós baloldali hűségnyilatkozat egyben: fiatal hősei tehetős berliniek villáiba törnek be és rendezik át a bútorzatot, majd egy üzenetet hagynak maguk után, mely szerint „a bőség napjai meg vannak számlálva”.  
 
A riasztórendszerek működésében járatos Peter (Stipe Erceg - A srác) és az ideológiai vezető Jan (Daniel Brühl) - a duó terroristabuszának „mitführere” - profi munkát végeznek, egészen addig, amíg bele nem keveredik a buliba Jule (Julia Jentsch - Bűnös csókok, Testvérszívók), Peter barátnője, akinek az elvi kifogásokon túl konkrét oka is van a nagy gonosz kapitalista rendszerrel szembeni utálatra. A szende kis diáklány bőrébe bújt Ulrike Meinhof ugyanis szolid 94 ezer eurós törlesztéssel bajlódik, miután biztosítás nélkül rohant bele kocsijával egy csúnya gazdag ember Mercedesébe. Weingartner digitális kamerával követi hőseit és a szerelmiháromszög-történetet, melynek során a fiatalok kénytelenek túszul ejteni a Hardenberg nevű pénzeszsákot, akiről persze kiderül, hogy '68-ban a legjobb kommunákban, a legnagyobb arcokkal együtt szítta a jointos cigarettákat. Az Edukators tanulsága szerint ifjúkori ideáinkhoz ragaszkodni legalább olyan nehéz, mint spangli nélkül túszt őrizni - de hát keveset ért ebből a magyar, hiszen nálunk szinte lehetetlen megbotránkozást kelteni egy újgazdag villa átrendezésével, azok ugyanis egytől egyik ízléstelenül vannak berendezve.
csmozi
2005.06.13
|
Die Fetten Jahre sind vorbei
német-osztrák filmdráma, 127 perc, 2004 12 éven aluliak számára a megtekintés nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Berlini antikapitalista fiatalok szerelmes-betörős kalandjai világnézeti tanácsokkal fűszerezve. A gyerekmunka ellenségeinek és az emberrablás híveinek különösen ajánlott!
Forgalmazza: Budapest Film
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.