Szomszédok
|
Magyar szappanopera, 30 perc, 1987
m1, hétköznap, 10.50, 11.25

Egy meglepetés, ami megbizsergeti szívünket, lelkünket; Szomszédok - retro. A nagy retrohullámot meglovagolta a közszolgálati tévé is, és mindannyiunk nem kis megrökönyödésére ismét láthatjuk Magenheim doktort és feleségét, valamint Etust és a többieket elégedetlenkedni, és magvas gondolatokat mondani szemtől szemben a kamerának.
Az első részekben még pop-up linkekként megjelenő információkkal is szórakoztattak minket, ezekben a nyolcvanas évekről tudhattunk meg baromi fontos dolgokat. Idő közben meglátta ezt a sorozat rendezője, Horváth Ádám is, és gyorsan letiltotta a szövegbokszokat, még mielőtt az egész ország egy emberként röhögné ki a készítőket.
 
A Szomszédokról azt hiszem, nem tudok semmi újjal előhozakodni, de mindannyiunknak érdemes lenne legalább egy részt végignézni, hiszen olyan ruhákat, autókat, hajviseleteket láthatunk benne, ami legvadabb fantáziánkat is túlszárnyalja.

Azt hittem, fel vagyok készülve a látványra, amikor leültem a tévé elé, de mégsem emlékeztem, hogy ennyire ronda volt az akkori divat; az újdonság erejével hatott rám a piros-lila színösszeállítású denevérujjas felsők, az iskolaköpenyek és a tupír mesés világa.


bj
2005.09.27
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
18:10
Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
angol-amerikai vígjáték, 1966
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
19:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
19:15
Amazon
francia-spanyol kalandfilm, 2000
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.