Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne ismerné Bob Marley nevét. Egészen más a helyzet a reggae-isten feleségével, Rita Marleyval, aki bizony jócskán bemutatásra szorul (ezen az állapoton - legalábbis hazánkban - talán javít valamelyest, hogy a hölgy 2005 júniusában Magyarországra látogatott - lásd interjúnkat).
Linkek
Kapcsolódó cikkek

Minden nagy férfi mögött egy még nagyobb asszony áll - szoktuk mondani. Ez a találó közhely igaznak bizonyul Bob és Rita esetében is. A nő szinte mindent megadott férjének és szinte mindent feladott miatta - elsősorban saját énekesnői karrierjét. A Soulettes, majd az I-Three tagjaként Rita ugyan háttérénekesként ott lehetett a Bob Marley-koncerteken, de szólókarrierje nagyrészt csak a férfi halála után indulhatott el. Addig is odaadó feleségként nevelte Bob gyerekeit és szemet hunyt kicsapongásai felett. Bizony, a könyvből a zenész számtalan emberi gyengeségére is fény derül (nemcsak hogy rendszeresen félrelépett, de több gyermeket is nemzett ballépései során, a hasonló kicsapongásokat pedig feleségének a legkisebb mértékben sem engedte és több alkalommal is durván bánt vele), szóval a megszállott rajongóknak több részt át kell majd lapozniuk.
Ám a kevés rossz mellett Rita szívesebben emlékszik a rengeteg jóra, és a visszaemlékezésekből az is kiderül, hogy mi is a No Woman No Cry című dal valódi jelentése és születésének története, és hogy mi fán terem a rasztafári mozgalom.
(Nyitott Könyvműhely Kiadó, 178 oldal, 2980 Ft)
1 komment|Szólj hozzá!
Tanulságos. Egy rajongónak kötelező darab, ha érdekel a téma ezt se hagyd ki : http://bobmarley.lap.hu/
myname
|
2011-02-02 13:50:56
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek




