A két lemez tehát lényegében egy (még a két lemezborító is összecsúsztatható, mintha egy szokványos dupla lenne, sőt a teljes anyag nem éri el a 80 percet, tehát akár egy szimpla CD-re is felfért volna), a zenekar az összes dalt 2004 májusa és decembere között rögzítette Rick Rubin producer stúdiójában, csak éppen az anyag egyik fele már 2005 májusában hozzáférhetővé vált, míg a másikat novemberig pihentették. A Mezmerize profizmusa ígéretes folytatással kecsegtetett, legfeljebb attól tarthattunk, hogy a Hypnotize amolyan „maradék kistestvér” lesz. Az együttes azonban jó előre megnyugtatott mindenkit, hogy a lemezkészítést gondos válogatás előzte meg, és csak a legjobb dalok maradtak fenn a rostán (a harmincvalahány szerzeményből végül 23 kerül fel az albumokra), a két kiadvány tehát teljesen egyenrangú.

És tényleg, a második adag kicsivel sem gyengébb, mint az első volt! A Hypnotize egyenletesen magas színvonalú, progresszív és kísérletező, ugyanakkor elejétől a végéig slágeres avantgárd metállemez. Igaz, kevésbé popos, és lényegesen sötétebb hangulatú, mint a Mezmerize, de a kvartettnek nem is az a fő célja, hogy a kereskedelmi rádiók közönségét hódítsa meg. A komplex dalstruktúra, a szaggatott metálriffek, a popos meglepetésbetétek és a keleti tradicionális dallamok ötletes és kiszámíthatatlan variálása ezúttal is hibátlan számokká áll össze – az az ember érzése, hogy a SOAD akár kéthavonta is összeüthetne egy új lemezt, jó ideig akkor sem fogyna ki a briliáns ötletekből. A frontember Serj Tankian ismét bizonyítja, hogy egyike a legsokoldalúbb metálénekeseknek, tetszés szerint képes változtatni a hangját, ami lehet hisztérikusan üvöltöző, kántáló, szigorú, érzelmes (ahogy a provokatív szövegek éppen megkövetelik), kontrasztként pedig jól működik mellette a minden korábbinál több vokális részt vállaló dalszerző-producer-gitáros Daron Malakian pontos éneke.

A lemezen amúgy majd` minden szám telitalálat, az Attack dühös thrash metal kezdése után nem áll le a System-attak, a négy agitátor csak az ötödik számra vesz vissza a szélvésztempóból, az első nyugisabb darab az első kislemez- és klipdalnak választott címadó Hypnotize. Az újabb energikus blokk után a kilencven évvel ezelőtti törökországi örmény népirtás témáját feldolgozó epikus lassú, a Holy Mountains a lemez egyik csúcspontja, míg a Vicinity Of Obscenity nonszensz üvöltözésének vicces ellenpontjaként funky-diszkós betétet szúrtak be. Zárásként két lassú szerzeményt kapunk, az egyszerű szöveg ellenére is hatásos Lonely Day után a Mezmerize egyperces intrójából már ismerős, háborúellenes Soldier Side teljes verziója zárja keretbe a két kiadványt.

A két korong meghallgatása után különösebb kockázat nélkül használhatunk nagy szavakat: a System Of A Down négy őrült zenésze - Tankian és Malakian mellett a basszista Shavo Odadjian és a dobos John Dolmayan - minden idők egyik legjobb metállemezét készítette el.


10/10