Az igazak
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
(0)
Nem kevesebb, mint négy Oscart mondhat magáénak ez a film (zene, vágás, hangfelvétel és effektusok). Akár az átdolgozásért is kaphatott volna, hiszen egy nagysikerű riportregény alapján készült 1983-ban. Tom Wolfe a könyv szerzője, aki az amerikai űrkutatás hőskorának történetét írta meg.
A második világháború után egyértelmű volt az amerikaiak fölénye a haditechnikában. Aztán az első szovjet szputnyik (1957), majd Gagarin űrutazása (1961) hidegzuhanyként hatott, sőt, pánikot okozott az Egyesült Államok közvéleményében. 
 
A filmváltozat eredeti felvételekkel vegyítve mutatja be azt az emberfeletti küzdelmet, melyet a tesztpilóták folytatnak a feladat végrehajtása érdekében. A dokumentumrészek kitalált jelenetekkel keverednek. Sőt, nemcsak az űrhajós-jelöltek magánéletével ismerkedünk meg, de betekintést kapunk a munka gazdaságpolitikai hátterébe is. 
 
Az igazak vetítése ideje bő két és fél óra. Az alkotók igyekeztek pontosan körbejárni témájukat. Nincsenek nagy húzónevek a főszereplők között, de mindegyikük ismert és népszerű színész volt a maga idejében. Amerika egyik modern kori mítoszát látta megjelenni két évtizeddel ezelőtt a filmvásznon, és a közönség hálás volt ezért az alkotóknak. 
2006.02.08
|
The Right Stuff
amerikai kalandfilm, 193 perc, 1983
rendező:

Philip Kaufman

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
18:10
Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
angol-amerikai vígjáték, 1966
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
19:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
19:15
Amazon
francia-spanyol kalandfilm, 2000
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.