SÚGÓ.: 1984-ben diplomás vegyészmérnökként, munka mellett megalapította a Gyergyószentmiklósi Figura Kísérleti Színházat. Hogy jött össze a kettő időben és egyáltalán?

Bocsárdi László.: Akkoriban Romániában a főiskolások kilencven százaléka mérnökként végzett, és hozzám hasonlóan más pályát futottak be. Harmadéves koromban jöttem rá, hogy a vegyészet nem érdekel. Már akkor tagja voltam színészként a temesvári Thália Egyetemi Színpadnak. Időm és energiám a színházé volt, be kell vallanom, munkahelyemen délelőttönként már az esti próbát készítettem elő.

S.: 1995-ben Marosvásárhelyt végezte el a Színiakadémiát. Kik voltak a mesterei, és milyen útravalót kapott tőlük?

B. L.: Tompa Gábor volt az évfolyamvezető tanárom, az ő bátorítása alapvetően meghatározta pályám alakulását. 1989-ben, Glasgow-ban asszisztense lettem, és barátságunk a mai napig tart. Mestereim azok a fontos rendezőegyéniségek voltak, akiknek munkáit elolvastam. Az ő hatásukra rendeztem Jarry Übü és Lorca Vérnász című drámáit.

S.: Rendezéseit tekintve bizonyos írók neve ( Euripidész, Shakespeare, Svarc, Tamási) gyakran feltűnik. Mi vonzza a felsorolt szerzőkhöz?

B. L.: Azok a szerzők érdekelnek, akik olyan fajta teatralitásra ösztönöznek, mely által a továbblépés lehetőségeit megtalálom. Ők munkáikban a színház, mint játékszituáció lényegét keresik, boncolgatják.

S.: Szophoklész és Euripidész egy időben (Kr. előtt 413. körül) írta az Élektrát. Véletlen egybeesésről van szó, vagy egyikük átdolgozta a másik művét?

B. L.: Aiszkhüloszhoz hasonlóan ők is feldolgozták a mindenki által ismert témát.

S.: Szophoklész darabjában szerepel Khrüszathémisz alakja, az Örkény Színház előadásában nem. Van viszont Agamemnon, aki nincs Szophoklésznél.

B. L.: Mi tulajdonképpen az euripidészi szemléletmódot vettük kiindulási pontként, de a történetet saját mondanivalóval próbáltuk meg feszesebbé tenni. Emiatt elhagytunk bizonyos szereplőket, (például Élektra férjét), betettünk új figurát (Agamemnon szellemét), és megnöveltük a fontosságát az aggastyán vagy nevelő szerepének.

S.: Feltűnhet, hogy többen (Bakos Éva, Zarnóczai Gizella, Szűcs Elemér, Fodor Tamás) vendégként játszanak a darabban. Miért?

B. L.: Ezzel kapcsolatos döntéseimet a szükség hozta. Nem tudtam a társulatból az előadás sajátos igényeinek megfelelő színészeket találni. Sajnálom, hogy egyeztetési okok miatt nem sikerült Gálffi Lászlóval együtt dolgoznom, ugyanis a feladat elvállalásakor az ő személye döntően befolyásolt.

S.: Először rendezett magyarországi kőszínházban. Más struktúra, más szokások. Hogyan boldogult a próbák alatt,milyen benyomásokat szerzett?

B. L.: Az, hogy nehezebben tudtam kommunikálni a színészekkel, természetes, hiszen a két fajta színházi struktúra és mentalitás nem egyforma. Számomra egy kicsit későn indult be a munka olyan mértékben, amit otthon már az első pillanatban tapasztalni szoktam. Valószínűleg a fővárosi életformának köszönhető a hétköznapi és az alkotói állapot közötti túl nagy távolság.

S.: Munkáiért több díjat is kapott. Mennyire fontosak az elismerések, illetve melyikre a legbüszkébb?

B. L.: Az elismerések annyiban fontosak, hogy a következő előadás színészei kíváncsibban forduljanak felém, mintha kezdő rendező lennék, így időt nyerek a munkámban. Ami veszélyt jelenthet: sikerül-e sürgősen elfelejteni a díjakat, vagy rosszabbik esetben büszke vagyok rájuk.

S.: Hol, milyen feladatok várják még ebben a szezonban?

B. L.: Otthon J. M. Synge A nyugati világ bajnoka című groteszkjét állítom színpadra, majd júniusban megteszem egy őrült projekt első lépéseit. A Lear királyt rendezem majdnem egyszerre a Nemzeti Színházban és Sepsiszentgyörgyön úgy, hogy tervek szerint a két társulat kb. másfél hónapot fog együtt dolgozni.