A 2005 legjobb albumai közé számító A Certain Trigger albummal bemutatkozott newcastle-i Maximo Park 2006-ra is tartogatott néhány kiegészítő kiadványt rajongóinak: a B-oldalas dalokat, demókat és egyéb ritkaságokat összegyűjtő Missing Songs válogatáslemez után most megjelent a 2005/2006-os turnét dokumentáló DVD, melyhez egy bónusz-CD is tartozik rádiófelvételekkel (BBC Sessions).
A DVD fő ékessége a londoni Brixton Academy színpadán 2006. február 17-én adott koncert igen jó minőségű és vizuálisan is ügyesen tálalt felvétele, ahol egy dal kivételével elhangzik a teljes bemutatkozó album anyaga. A hiperaktív előadásmódjába ollózó ugrásokat is gyakorta beiktató értelmiségi frontember, a lenyalt hajú, de kunkorodó tincsű Paul Smith és jóképűnek szintén nem mondható zenészei (köztük a hasonlóan neurotikus viselkedésű billentyűs fiú és a színpad előterébe mindössze egyszer kimerészkedő nagydarab indiai basszusmonszter) elképesztő vehemenciával vezetik elő az XTC, Wire, Jam, Stranglers és Smiths együttesek örökségéből építkező dalaikat – ez a produkció még jobb is élőben, mint lemezen. A dologgal csak az a baj, hogy az itt látható – ráadás nélküli – műsor nagyon soványka, alig 41 perces, mivel ez nem egy önálló koncert volt, hanem az NME Awards Tour egyik állomása, ahol a Maximo Park a Mystery Jets, a We Are Scientsist és az Arctic Monkeys után lépett színpadra.
QQQQ
EXTRÁK
Egy tévedésből 2006. december 10-re dátumozott, ám valójában egy évvel korábbi, húszperces – nagyrészt fekete-fehér – koncertfelvétel a Newcastle Academyből, ahol az elhangzó hat szám között két B-oldalas ritkaság is akad (Fear Of Falling, I Want You To Leave). Egy 32 perces turnéfilm: rádióinterjúk, akusztikus gitárral előadott dalok, találkozás tizenéves rajongókkal, városnézés, hülyéskedés a turnébuszban, beállások és koncertek részletei. Az öt kislemezdalhoz tartozó klipek, az Apply Some Pressure-höz kettő is. Három kislemezdal élő, ám közönség nélküli előadása az AOL Sessions internetes közvetítése keretében. Egy 31 perces bónusz-CD a BBC rádió műsorában rögzített számokkal, felerészt akusztikus hangszerelésű darabokkal (köztük a Shiver című Natalie Imburglia-sláger feldolgozása és egy vadonatúj szerzemény, a Surrender), a bónusz bónuszaként pedig a Stray Talk című B-oldalas ritkaságdal akusztikus gitáros otthoni felvételével. Mindez egy gyönyörű könyvformájú kiadványba csomagolva, melyben 11 oldalon át nézegethetünk mintegy száz kis fotót a világkörüli turnéról.
QQQQQ
2006 Hossz: 41 perc Kiadó: Warp/Neon Music Hang: angol 5.1 (az extrákon csak sztereo)

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek