A neves előadók montreux-i fellépéseit terítő sorozat egyik legjobb darabja a klasszikus dzsessz-rock emblematikus csapatának, a Weather Reportnak a koncertjét kínálja, ráadásul annak aranykorából. A zenekar legdicsőségesebb korszaka a hetvenes dekád dereka, a Black Market és Heavy Weather című albumokat övező évek, és a montreux-i felvétel éppen ez idő tájt készült.
Ekkorra már megszületett a második nagy felállás, Joe Zawinul billentyűs és Wayne Shorter szaxofonos mellé megérkezett John ’Jaco’ Pastorius (aki egyszerre simulékony és karakteres játékával érdemelte ki a minden idők egyik legkreatívabb basszistája címet), és a zenekar Alex Acuna dobossal, valamint Manola Badrena kongással kiegészülve adott a svájci kisvárosban koncertet – közmegegyezés szerint a Weather Report fennállásának egyik legjobb koncertjét. A francia televízió által rögzített és vizuálszinten rokonszenves barkácsmegoldásokkal teli felvétel mostanáig számos kalózkiadás alapanyagaként szolgált – ez az első hivatalos megjelenése. Bár a képminőségen alig változtattak (ezért az hagy is némi kívánnivalót maga után), a hangot digitálisan újrakeverték.
A csaknem másfél órás anyag 12 tételből áll, és legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy hihetetlen hangulati távot fog át, a tréfás-vicces és a meditatív-önelemző pillanatok jól megférnek egymás mellett. A DVD a teljes koncertet tartalmazza, ami azért nagyon fontos, mert Zawinulék aprólékosan centrírozták a műsor felépítését, három jelentősebb csúcspontot iktatva be a programba. Az első ilyen csúcspont az igazi örömzenélést hozó Barbary Coast című tétel (Jaco Pastorius legelső Weather Report számára írt szerzeménye), amely a magakereső Elegant People és a kicsit fésületlen Scarlet Woman után következik, a második csúcspont a Pastorius szólóját és a belassult-merengő Canonballt követő Black Market, a harmadik pedig a Zawinul és az ütőhangszeresek szólója utáni Badia című opusz, amely önmagában igen széles regiszteren szólal meg, lassabb és líraibb, illetve bevadultan improvizatív pillanatokat egyaránt tartalmaz.
Még a gyengébb kompozíciók is erősek, ám a DVD nem csupán a fülnek, hanem a szemnek is kedves, a zenészek színpadi munkája igazán megejtő. Kiváltképp Shorter és Pastorius mutat jól hangszere társaságában, utóbbi végig nézi, dédelgeti gitárját, mintha csak a gyermeke lenne.
QQQQQ
EXTRÁK
Nincsenek, de a DVD-tokban találunk egy három részre hajtogatott – tehát hatoldalas – betétlapot, melyen a zenekar tagjainak pályafutásáról és a montreux-i koncerten elhangzó szerzeményekről olvashatunk.
Q
2007 Hossz: 85 perc Kiadó: Eagle Rock/CLS Hang: 5.1+DTS

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek