Magyarország ifjú népdalénekesnője 2007. május 13-án a Művészetek Palotájában rendezett telt házas koncertjével helyrebillentette az arányokat: ma már legalább annyian kíváncsiak a tradicionális népzenére, mint a nótarádióra. Palya Bea boszorkányos tekintetű falusi lányból lett Európa-szerte ismert világzenei előadó: kedvenc zenészeivel készített negyedik lemezét egy neves francia kiadónál, a Naive-nál jelenteti meg, Tony Gatlif legújabb filmjében, a Transylvaniában énekes-táncos szerepet játszik, ráadásul itthon ő a 2007-es év esélyegyenlőségi nagykövete. Beával egy monori cigánytelepen adott jótékonysági koncert után beszélgettünk.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
- A Francia Filmnapok sajtóanyagában tévesen Sebestyén Márta hangjával reklámozták a Transylvaniát, pedig te szerepelsz a filmben. Úgy tűnik, ma te vagy az az énekesnő, aki a magyar népzenét nemzetközi szinten, akár egy francia filmben képviselheti.
- Lehetséges, de a film számomra kissé idegen dolog, mert mindent, ami velem történt, a zenélésnek köszönhettem. Valójában persze örülök, hogy beleláthattam a filmezés menetébe, de nekem ennyi egyelőre elég volt: ahogyan Tonyék művelik, az inkább emlékeztet egy egotripre, mint az általam ismert művészetre. Sokat tanultam abból, ahogyan egy filmes a zenét alkalmazza, ahogyan már dirigálás közben a képeket látja, de az önteltségük kicsit riasztó számomra.
- Ezek szerint számodra továbbra is a zene a legfontosabb. Tavasszal már az új lemez anyagával jártátok Európát?
- Igen, de a lemez csak néhány hónap múlva jelenik meg. A francia kiadója egyébként akkor keresett meg, amikor a Weöres Sándor-albumon dolgoztam, de akkor teljes transzban voltam, és haladékot kértem. A Psyché után persze még legalább fél évnek el kellett telnie ahhoz, hogy bármilyen ötletet papírra vessek, mert ezzel az albummal lezártam életem egy fontos szakaszát, és ez nem volt könnyű feladat.
- Elégedett vagy az új album anyagával?
- Elégedett sosem vagyok, mert mindig találok valamit, ami lehetett volna jobb, de annak örülök, hogy nem kellett kompromisszumokat kötnöm a felvételek során, annak ellenére, hogy én csak egy magyar lány vagyok, akit lehetett volna formálni, alakítgatni. A Gatlif-vonalon haladva például lehettem volna egy kicsit cigány, kicsit magyar leányzó, aki jól mozog a színpadon, és szereti a ritmikus zenét. Vagy megszabhatták volna, hogy milyen legyen az egyes dalok felépítése: az egész szám három perc és húsz másodperc, húsz másodperc után jön az intro, a szövegből pedig pár sor franciául van. De szerencsére nem így történt, mert ez a kiadó másként működik, hiszen számukra az a fontos, hogy hiteles alkotás szülessen. Én mindegyik dalnak elmondtam a történetét, ők meghallgatták, és hagytak dolgozni. A végeredmény tizenkét dal lett: kilenc magyarul, kettő angolul és egy franciául.
- Ezek mind különböző stílusúak?
- A francia szám egy különleges sanzonfeldolgozás, melyben francia dalrészleteket téglaként használva építettem be a népzenei motívumok közé. Az angol nyelvű számok dzsessz-sztenderdek, mindkettő nagyon személyes hangvételű feldolgozásban, közülük az egyik zárja a lemezt: „I’m still searching for my sweet lover man”. Ezt a sort nem társkereső hirdetésnek szánom, de van benne némi igazság... Minden lemezem arról szól, amit éppen megélek. Ezért készülnek hosszú ideig, és kompromisszumok nélkül. Az intellektusom és az ösztöneim finom összjátéka vagyok, és mivel egyiket sem akarom csorbítani, ragaszkodom az elképzeléseimhez, és a mai napig egyszer sem bántam meg, hogy a magam útját jártam. Ennek a lemeznek röviden ez az üzenete: minden mozdul, mégis teljes a nyugalom.
- Kik járják még veled ezt az utat?
- Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszereken, Lukács Miklós cimbalmon, Dés András ütőhangszereken és Novák Csaba bőgőn – tehát a Palya Bea Quintet állandó tagjai, valamint az albumon négy magyar és külföldi vendégzenész is szerepel.
- Mit üzensz azoknak a „hallgatóidnak”, akik szintén ezt az utat szeretnék járni?
- Minden belül dől el, ezért kövessék a megérzéseiket. És ne féljenek fejest ugrani, kockázatot vállalni. Bármit csinál is az ember a mindennapokban, érdemes néha kilépni belőle, kikapcsolni a telefont, és kívülről nézni a dolgokat. Én a tengernél teszem ezt. Minden nézőpontváltás segít.
- Lehetséges, de a film számomra kissé idegen dolog, mert mindent, ami velem történt, a zenélésnek köszönhettem. Valójában persze örülök, hogy beleláthattam a filmezés menetébe, de nekem ennyi egyelőre elég volt: ahogyan Tonyék művelik, az inkább emlékeztet egy egotripre, mint az általam ismert művészetre. Sokat tanultam abból, ahogyan egy filmes a zenét alkalmazza, ahogyan már dirigálás közben a képeket látja, de az önteltségük kicsit riasztó számomra.
- Ezek szerint számodra továbbra is a zene a legfontosabb. Tavasszal már az új lemez anyagával jártátok Európát?
- Igen, de a lemez csak néhány hónap múlva jelenik meg. A francia kiadója egyébként akkor keresett meg, amikor a Weöres Sándor-albumon dolgoztam, de akkor teljes transzban voltam, és haladékot kértem. A Psyché után persze még legalább fél évnek el kellett telnie ahhoz, hogy bármilyen ötletet papírra vessek, mert ezzel az albummal lezártam életem egy fontos szakaszát, és ez nem volt könnyű feladat.
- Elégedett vagy az új album anyagával?
- Elégedett sosem vagyok, mert mindig találok valamit, ami lehetett volna jobb, de annak örülök, hogy nem kellett kompromisszumokat kötnöm a felvételek során, annak ellenére, hogy én csak egy magyar lány vagyok, akit lehetett volna formálni, alakítgatni. A Gatlif-vonalon haladva például lehettem volna egy kicsit cigány, kicsit magyar leányzó, aki jól mozog a színpadon, és szereti a ritmikus zenét. Vagy megszabhatták volna, hogy milyen legyen az egyes dalok felépítése: az egész szám három perc és húsz másodperc, húsz másodperc után jön az intro, a szövegből pedig pár sor franciául van. De szerencsére nem így történt, mert ez a kiadó másként működik, hiszen számukra az a fontos, hogy hiteles alkotás szülessen. Én mindegyik dalnak elmondtam a történetét, ők meghallgatták, és hagytak dolgozni. A végeredmény tizenkét dal lett: kilenc magyarul, kettő angolul és egy franciául.
- Ezek mind különböző stílusúak?
- Kik járják még veled ezt az utat?
- Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszereken, Lukács Miklós cimbalmon, Dés András ütőhangszereken és Novák Csaba bőgőn – tehát a Palya Bea Quintet állandó tagjai, valamint az albumon négy magyar és külföldi vendégzenész is szerepel.
- Mit üzensz azoknak a „hallgatóidnak”, akik szintén ezt az utat szeretnék járni?
- Minden belül dől el, ezért kövessék a megérzéseiket. És ne féljenek fejest ugrani, kockázatot vállalni. Bármit csinál is az ember a mindennapokban, érdemes néha kilépni belőle, kikapcsolni a telefont, és kívülről nézni a dolgokat. Én a tengernél teszem ezt. Minden nézőpontváltás segít.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek