A történet valóban 1957-ben indult, ez így hivatalos, de valójában a Stax többször is „megszületett”. Lehetne akár 1960-tól kezdeni az időszámítást, hiszen ekkor határozta el a kezdetben country kiadóként működő cég, hogy átvált az R&B zenére, maga a Stax elnevezés pedig éppenséggel csak 1961-ben jött létre (korábban Satellite-nak hívták a labelt). Stax-válogatás többféle is kering a piacon (van, amelyik csak a nagy slágerekre koncentrál, meg akad olyan 9 lemezes, 244 számos díszdoboz is, ami a mániákusok számára gyűjti össze a kislemezek A és B oldalas dalait), de ez a mostani kiadvány a maga kétszer 76 percével egy kifejezetten egészséges és definitív, születésnaphoz méltó összeállítás. Stílusosan pont 50 dal szerepel időrendi sorrendben a gyűjteményen, és nem hiányzik egyetlen fontos mérföldkő sem. A dalok mindegyike – de tényleg mindegyike – zseniális, bármelyikről lehetne külön értekezni, de a helyhiány miatt most inkább csak szemezgessünk a kínálatból.  
 
Máris a Stax (illetve, akkor még Satellite) első országos sikerével, Carla Thomas Gee Wizz című 1960-as R&B-pop balladájával nyit a válogatás, aztán szerepel rajta William Bell 1962-es You Don’t Miss Your Water című száma, ami a country-soul stílust alapozta meg, valamint a Booker T. & The MGs instrumentális klasszikusa, a Green Onions, ami nem csak a mod klubokat hódította meg, de egész Amerikát is (a poplistán a harmadik helyig jutott 1962-ben). Természetesen nem hiányozhat a Stax mókamestere és hülyetánc-specialistája, Rufus Thomas, az imént már említett Stax-művésznőnek, Carla Thomasnak az apja sem. Ő indított el dalaival olyan nem túl hosszú életű idióta táncőrületeket, mint a push and pull, a funky pingvin, funky csirke vagy kutya – ezek közül a Walking The Dog és a Do The Funky Chicken kapott itt helyet (érdekesség, hogy a csirketánc ideája éppenséggel 1970-ben, 53 éves korában ötlött a mester eszébe). 
 
Itt van aztán a hatvanas évek legnagyobb Stax-sztárja, a tragikus sorsú Otis Redding, akinek (Sittin’ On) The Dock Of The Bay című dala már az énekes-dalszerző 1967-ben bekövetkezett halálos repülőgépbalesete után jelent meg, és lett a Stax egyetlen No.1 popfelvétele a hatvanas évtizedben. Első helyezett dal még kettő van a lemezen: Isaac Hayes nagyon menő filmbetétdala, a két Grammy mellett egy Oscar-díjat is nyerő szuperfunk Theme from Shaft 1971-ből, illetve a Staple Stingers lánytrió I’ll Take You There című slágere a következő évből. A Sam & Dave duó műfajhimnusza, a később a Blues Brothers filmbe is bejkerült Soul Man viszont méltatlanul csak a második helyig jutott ’67-ben, pedig ennek a számnak is kijárt volna, hogy a csúcsra kerüljön. És messze nem ez az egyetlen dal a válogatáson, amely csak az utókortól kapta meg a kellő elismerést. William Bell I Forgot To Be Your Lover című 1968-as számát Billy Idol 1986-ban vitte sikerre To Be A Lover címen (majd később Ludacris és a Dilated People is bányászott belőle hangmintát). Linda Lyndell szintén ’68-as dala, a What A Man annak idején egyáltalán fel sem került a poplistára, hogy aztán 26 évvel később a Salt-N-Pepa és az En Vogue közös előadásában legyen világsláger belőle. A hatvanas évek egyik legnagyobb száma, az Aretha Franklin-féle Respect is Stax-dal volt eredetileg, de szerzőjének, Otis Reddingnek az első verziója 1965-ben még az R&B lista első helyére sem volt elég… Arra pedig, hogy a Stax-katalógus kimeríthetetlen hangminta-aranybánya, kiváló bizonyíték a szintén Redding és Carla Thomas által prezentált Tramp című dal, amelyből éppenséggel Prince és a Salt-N-Pepa is használt fel elemeket.  
 
Egy szó, mint száz: briliáns válogatással van dolgunk, akárhonnan el lehet kezdeni ezt a lemezt és bármilyen társaságban le lehet játszani, legkésőbb a harmadik szám után tuti lesz olyan ember, aki ösztönösen verni kezdi a térdén a taktust.