James Cameron szívszaggató és Oscar-halmozó filmje után kevesen gondolták volna, hogy még nagyobb bőrt le lehet húzni a Titanic katasztrófájáról. Tom Zaller erre alaposan rácáfolt, amikor 1997-ben elvállalta a Titanicról szóló kiállítás megszervezését, és olyan jól végezte a munkáját, hogy a Titanic a világ legnépszerűbb kiállítása lett több mint 18 millió látogatóval. Zaller pedig időközben olyannyira beleszeretett minden idők legpechesebb hajójába, hogy 2000-ben bevállalt egy négyezer méteres merülést is a roncsokhoz.
- Miben ad többet a látogatónak a Titanic történetét bemutató kiállítás más kiállításoknál?
- Úgy gondolom, minden ember, akit megérint a Titanic története, egy életre szóló élménnyel gazdagabban hagyja el a kiállítást. A kiállítás az egyetlen olyan gyűjtemény a világon, amit a Titanicról hoztak fel. A Titanic, a kiállítás a hajó hihetetlen története előtt tiszteleg, és nem utolsósorban az utasok és a legénység emléke előtt. A legfontosabb célunk az volt, hogy életben tartsuk a Titanic emlékét, valamit azon bátor férfiak és nők emlékét, akik a végzetes úton a hajón utaztak.
- 2000 nyarán egy a Titanic roncsait kutató expedíción is részt vett. Hogyan képzeljünk el egy ilyen utat?
- A Titanic roncsa az új-foundlandi St Johns partjaitól körülbelül 740 kilométerre található, és 4000 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceán fenekén. Különleges mélytengeri tengeralattjárókra volt szükség a roncs eléréséhez. A Mir I és a Mir II két ilyen típusú tengeralattjáró, és az orosz kutatóhajóhoz, az Akademik Keldysh-hez tartoznak. Én 2000 augusztusában St Johnsból hajóztam ki Titanic-szakértőkkel, történészekkel és restaurátorokkal, hogy találkozzunk a Keldyshhel a Titanic roncsa felett.
- Milyen volt a merülés?
- Összesen tizennégyszer merült le a két tengeralattjáró a roncshoz. Amikor rám került a sor, észrevettem, hogy a 13. merülő csoport tagja voltam. Szerencsére nem vagyok babonás ember, de egy pillanatra azért elgondolkodtam, mégiscsak 4 kilométer mélységbe készülök...Természetesen az érzéseim nagyon vegyesek voltak, amikor 2 orosz útitársammal beszálltam a tengeralattjáróba. A legelső, ami feltűnt, hogy milyen kicsi a tengeralattjáró belső tere; olyan, mintha egy nagyon kicsi autóban ülnél a volán mögött, harmadmagaddal 12 órán keresztül. Hasra kellett feküdnöm, hogy elférjünk...Akkor vált egyértelművé, hogy valóban merülni fogunk, amikor lezárták a fedélzeti ajtót. A mélységmérő a bal vállam felett volt, először 10 méter, majd 100, majd 1000 méter mélyre merültünk. 3844 méternél egy könnyű koccanást éreztem, ahogy leértünk a tengerfenékre, a Titanic orrához. Visszafordultam az ablakomhoz és kibámultam a sötétbe, és csak vártam és vártam. Hirtelen a Mir külső fényei töltötték be az óceán mélyét. És ott volt a Titanic, a hajó legeleje éppen felettem tornyosult. Ott volt, egyenesen, szilárdan, épp úgy pihent, ahogy 1912-ben elsüllyedt. Sokkal szebb volt, mint azt magamban korábban elképzeltem.
- A Titanic belseje mennyire tárult fel Ön előtt? Mi az, ami a Titanicból megmaradt?
- Egy perc után lassan és halkan elindultunk az orr mellett, elhagytuk a hatalmas vasmacskákat, amelyek még mindig ott lógtak a hajó két oldalán, majd végül az orrkorlát felett megpillanthattam a Titanic elejét. A hajó első fedélzete felett haladtunk. Lenéztem és az első és második rakodótér nyílásait láttam meg. Éppen a hajó törött elülső árboca felett tartottunk. Ugyanez az árboc tartotta az árbockosarat, ahonnan a hajó őrszemei először pillantották meg a végzetes jéghegyet. Ahogy a hajó jobb oldala felé fordultunk, elhaladtunk E. J. Smith Kapitány kabinja mellett. A kabin külső fala levált, így teljes belátásom nyílt a kabinba, olyan volt, mint egy mozi díszlet... de természetesen, ez nem hollywoodi alkotás volt. Láttam a fürdőkádját, a helyet, ahol valamikor az ágya állt, és a szoba hátsó részében az ajtót, ami a kapitányi hídra vezetett.
- Mire gondolt a Titanic roncsai között?
- Ahogy folytattuk a roncs felfedezését, eszembe jutottak a korábban olvasott történetek az utasokról, a legénységről, feleségekről, aki elszakadtak férjeiktől, gyerekekről, akik a szüleiktől, és néhány családról, akik együtt maradtak a végsőkig. Tudtam, hogy a Titanichoz tett látogatásom nemcsak egy egyszerű kaland volt, hanem kiváltság, hogy ott lehettem, a megrendítő emberi drámák helyszínén. Új felismerésekkel és érzésekkel gazdagodva hagytam el a roncsot. Azon a napon megértettem, hogy mindenki, aki a Titanic részesévé válik, felelősséggel tartozik a történetének megőrzéséért. Folytatnunk kell a feltárt leletek kiállítását olyan formában, hogy az méltósággal és tisztelettel adózzon azok emlékének, akik életüket vesztették, és azoknak, akiknek az életét örökre megváltoztatta a tragédia.
- Úgy gondolom, minden ember, akit megérint a Titanic története, egy életre szóló élménnyel gazdagabban hagyja el a kiállítást. A kiállítás az egyetlen olyan gyűjtemény a világon, amit a Titanicról hoztak fel. A Titanic, a kiállítás a hajó hihetetlen története előtt tiszteleg, és nem utolsósorban az utasok és a legénység emléke előtt. A legfontosabb célunk az volt, hogy életben tartsuk a Titanic emlékét, valamit azon bátor férfiak és nők emlékét, akik a végzetes úton a hajón utaztak.
- 2000 nyarán egy a Titanic roncsait kutató expedíción is részt vett. Hogyan képzeljünk el egy ilyen utat?
- A Titanic roncsa az új-foundlandi St Johns partjaitól körülbelül 740 kilométerre található, és 4000 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceán fenekén. Különleges mélytengeri tengeralattjárókra volt szükség a roncs eléréséhez. A Mir I és a Mir II két ilyen típusú tengeralattjáró, és az orosz kutatóhajóhoz, az Akademik Keldysh-hez tartoznak. Én 2000 augusztusában St Johnsból hajóztam ki Titanic-szakértőkkel, történészekkel és restaurátorokkal, hogy találkozzunk a Keldyshhel a Titanic roncsa felett.
- Milyen volt a merülés?
- Összesen tizennégyszer merült le a két tengeralattjáró a roncshoz. Amikor rám került a sor, észrevettem, hogy a 13. merülő csoport tagja voltam. Szerencsére nem vagyok babonás ember, de egy pillanatra azért elgondolkodtam, mégiscsak 4 kilométer mélységbe készülök...Természetesen az érzéseim nagyon vegyesek voltak, amikor 2 orosz útitársammal beszálltam a tengeralattjáróba. A legelső, ami feltűnt, hogy milyen kicsi a tengeralattjáró belső tere; olyan, mintha egy nagyon kicsi autóban ülnél a volán mögött, harmadmagaddal 12 órán keresztül. Hasra kellett feküdnöm, hogy elférjünk...Akkor vált egyértelművé, hogy valóban merülni fogunk, amikor lezárták a fedélzeti ajtót. A mélységmérő a bal vállam felett volt, először 10 méter, majd 100, majd 1000 méter mélyre merültünk. 3844 méternél egy könnyű koccanást éreztem, ahogy leértünk a tengerfenékre, a Titanic orrához. Visszafordultam az ablakomhoz és kibámultam a sötétbe, és csak vártam és vártam. Hirtelen a Mir külső fényei töltötték be az óceán mélyét. És ott volt a Titanic, a hajó legeleje éppen felettem tornyosult. Ott volt, egyenesen, szilárdan, épp úgy pihent, ahogy 1912-ben elsüllyedt. Sokkal szebb volt, mint azt magamban korábban elképzeltem.
- A Titanic belseje mennyire tárult fel Ön előtt? Mi az, ami a Titanicból megmaradt?
- Egy perc után lassan és halkan elindultunk az orr mellett, elhagytuk a hatalmas vasmacskákat, amelyek még mindig ott lógtak a hajó két oldalán, majd végül az orrkorlát felett megpillanthattam a Titanic elejét. A hajó első fedélzete felett haladtunk. Lenéztem és az első és második rakodótér nyílásait láttam meg. Éppen a hajó törött elülső árboca felett tartottunk. Ugyanez az árboc tartotta az árbockosarat, ahonnan a hajó őrszemei először pillantották meg a végzetes jéghegyet. Ahogy a hajó jobb oldala felé fordultunk, elhaladtunk E. J. Smith Kapitány kabinja mellett. A kabin külső fala levált, így teljes belátásom nyílt a kabinba, olyan volt, mint egy mozi díszlet... de természetesen, ez nem hollywoodi alkotás volt. Láttam a fürdőkádját, a helyet, ahol valamikor az ágya állt, és a szoba hátsó részében az ajtót, ami a kapitányi hídra vezetett.
- Mire gondolt a Titanic roncsai között?
- Ahogy folytattuk a roncs felfedezését, eszembe jutottak a korábban olvasott történetek az utasokról, a legénységről, feleségekről, aki elszakadtak férjeiktől, gyerekekről, akik a szüleiktől, és néhány családról, akik együtt maradtak a végsőkig. Tudtam, hogy a Titanichoz tett látogatásom nemcsak egy egyszerű kaland volt, hanem kiváltság, hogy ott lehettem, a megrendítő emberi drámák helyszínén. Új felismerésekkel és érzésekkel gazdagodva hagytam el a roncsot. Azon a napon megértettem, hogy mindenki, aki a Titanic részesévé válik, felelősséggel tartozik a történetének megőrzéséért. Folytatnunk kell a feltárt leletek kiállítását olyan formában, hogy az méltósággal és tisztelettel adózzon azok emlékének, akik életüket vesztették, és azoknak, akiknek az életét örökre megváltoztatta a tragédia.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek