(Rounder Records / Universal)
Robert Plant jól zárta a 2007-es évet: a Led Zeppelin londoni visszatérő koncertje, az ahhoz igazított Mothership válogatásalbum, illetve az 1976-os The Song Remains The Same koncertfilm és -lemez újrakiadása mellett egy nívós új anyaggal is felhívta magára a figyelmet. Alison Krauss country/bluegrass énekesnővel közös feldolgozáslemeze, a sztárproducer T-Bone Burnett segédletével rögzített Raising Sand míves darab, nem véletlenül szerepel oly sok magazin év végi összesítésében.
Robert Plant jól zárta a 2007-es évet: a Led Zeppelin londoni visszatérő koncertje, az ahhoz igazított Mothership válogatásalbum, illetve az 1976-os The Song Remains The Same koncertfilm és -lemez újrakiadása mellett egy nívós új anyaggal is felhívta magára a figyelmet. Alison Krauss country/bluegrass énekesnővel közös feldolgozáslemeze, a sztárproducer T-Bone Burnett segédletével rögzített Raising Sand míves darab, nem véletlenül szerepel oly sok magazin év végi összesítésében.
Robert Plant nem sorolható a babérjain ücsörgő, kiöregedett rockzenészek népes táborába, de ami igazán becsülendő benne, az az, hogy új meg új lemezein sem a biztonsági középutas megoldásokat keresi, még a legutóbbi időkben is bátran kísérletezve készített igen nívós anyagokat (Dreamland – 2002, Mighty ReArranger - 2005). Erről – és továbbra is bámulatos énekhangjáról – nemcsak stúdiófelvételein és Robert Plant And The Strange Sensation DVD-jén, de személyesen is meggyőződhettünk, amikor 2006-ban a Szigeten, 2007 nyarán pedig a Petőfi Csarnokban koncertezett.
Plant a country nagyasszonyainak fiatalabb generációjához tartozó, 1971-es születésű Alison Krauss-szal 2004-ben lépett fel először (Leadbelly emléke előtt tisztelegtek a Rock and Roll Hall of Fame gáláján), és az a jól sikerült közreműködés, no meg a közös zenei érdeklődés vezetett ehhez a duóban kiadott albumhoz. Ha itt Európában saját lemezei okán kevéssé is ismerjük a főképp tradicionális bluegrass zenét játszó hegedűs-énekesnőt, sikeres filmzenei közreműködései révén már hallhattunk róla: szerepelt az évekig listán tanyázó O Brother, Where Art Thou? albumon, valamint a Cold Mountain filmzenelemezén is, melyről az egyik általa énekelt dalt Oscar-díjra is felterjesztették. Mindkét említett korongnak a Walk The Line filmzenéjét is felügyelő T-Bone Burnett volt a producere, aki most Robert Plant és Alison Krauss közös lemezére is biztos kézzel hozta a tőle megszokott, egyszerre autentikus, mégis szokatlan, meleg és intim hangzást.
Krauss, Plant és Burnett igyekezett úgy válogatni, hogy az általuk favorizált dalszerzők kevésbé elcsépelt kompozíciói kapjanak helyet a Raising Sand albumon. A Byrds énekeseként feltűnt, majd szólóban és más formációkkal a country-rock egyik legjelesebb életművét megteremtő Gene Clark két szerzeménnyel is szerepel, de van itt dal a Real Gone című 2004-es Tom Waits-lemezről, szolid és obskúrus sláger az Everly Brotherstől, továbbá néhány blues, country és folk gyöngyszem, sőt még egy önfeldolgozás is: az 1998-as Page/Plant-albumról való Please Reed The Letter. A nyitó Rich Woman mindjárt jókora meglepetést okoz menetelő, dögösen modern ritmusával – ezen a korongon produkciós szempontból az eltalált, visszhangos dob-basszus hangzás a leginkább kiemelkedő (míg gitárosként nem más pengetett T-Bone mellett, mint a Tom Waits mellől is ismert experimentalista Marc Ribot). A Polly Comes Home című Clark-szerzeményben Plant, a Trampled Rose című Waits-számban Krauss brillírozik, de természetesen igazán azokon a felvételekkel nyer értelmet közös lemezük, ahol nemcsak harmóniát vokáloznak egymásnak, hanem igazából duetteznek. Az Everly Brothers-féle hajszás Gone, Gone, Gone (Done Moved On) refrénjében egyszerűen tökéletes párosnak tűnnek, az üveghangokkal körbevett, atmoszférikus Stick With Me, Baby című country dalban pedig megejtően érzékiek. Ugyan nem végig lehengerlő a lemez, de gyenge felvétel sem került rá, úgyhogy a country kedvelői mellett bátran ajánlhatjuk a nyitott fülű Plant-rajongóknak, illetve mindenkinek, aki szeretne eltölteni egy minőségi órát zenehallgatással.
Plant a country nagyasszonyainak fiatalabb generációjához tartozó, 1971-es születésű Alison Krauss-szal 2004-ben lépett fel először (Leadbelly emléke előtt tisztelegtek a Rock and Roll Hall of Fame gáláján), és az a jól sikerült közreműködés, no meg a közös zenei érdeklődés vezetett ehhez a duóban kiadott albumhoz. Ha itt Európában saját lemezei okán kevéssé is ismerjük a főképp tradicionális bluegrass zenét játszó hegedűs-énekesnőt, sikeres filmzenei közreműködései révén már hallhattunk róla: szerepelt az évekig listán tanyázó O Brother, Where Art Thou? albumon, valamint a Cold Mountain filmzenelemezén is, melyről az egyik általa énekelt dalt Oscar-díjra is felterjesztették. Mindkét említett korongnak a Walk The Line filmzenéjét is felügyelő T-Bone Burnett volt a producere, aki most Robert Plant és Alison Krauss közös lemezére is biztos kézzel hozta a tőle megszokott, egyszerre autentikus, mégis szokatlan, meleg és intim hangzást.
Krauss, Plant és Burnett igyekezett úgy válogatni, hogy az általuk favorizált dalszerzők kevésbé elcsépelt kompozíciói kapjanak helyet a Raising Sand albumon. A Byrds énekeseként feltűnt, majd szólóban és más formációkkal a country-rock egyik legjelesebb életművét megteremtő Gene Clark két szerzeménnyel is szerepel, de van itt dal a Real Gone című 2004-es Tom Waits-lemezről, szolid és obskúrus sláger az Everly Brotherstől, továbbá néhány blues, country és folk gyöngyszem, sőt még egy önfeldolgozás is: az 1998-as Page/Plant-albumról való Please Reed The Letter. A nyitó Rich Woman mindjárt jókora meglepetést okoz menetelő, dögösen modern ritmusával – ezen a korongon produkciós szempontból az eltalált, visszhangos dob-basszus hangzás a leginkább kiemelkedő (míg gitárosként nem más pengetett T-Bone mellett, mint a Tom Waits mellől is ismert experimentalista Marc Ribot). A Polly Comes Home című Clark-szerzeményben Plant, a Trampled Rose című Waits-számban Krauss brillírozik, de természetesen igazán azokon a felvételekkel nyer értelmet közös lemezük, ahol nemcsak harmóniát vokáloznak egymásnak, hanem igazából duetteznek. Az Everly Brothers-féle hajszás Gone, Gone, Gone (Done Moved On) refrénjében egyszerűen tökéletes párosnak tűnnek, az üveghangokkal körbevett, atmoszférikus Stick With Me, Baby című country dalban pedig megejtően érzékiek. Ugyan nem végig lehengerlő a lemez, de gyenge felvétel sem került rá, úgyhogy a country kedvelői mellett bátran ajánlhatjuk a nyitott fülű Plant-rajongóknak, illetve mindenkinek, aki szeretne eltölteni egy minőségi órát zenehallgatással.
