- Mi volt a kiindulópont, milyen instrukciókat kaptál? 
 
- A szokásosnál sokkal jobb feltételekkel kezdtem ebbe a filmbe. A reklámfilm alapvetően egy ipari termék és nem az önmegvalósítás eszköze, és nekem is sokszor képről képre azt kell produkálnom, amit az ügyfél elvár, vagy amit az adott ügynökség felém ebből közvetít. A Pesti Est-hirdetés elkészítésénél az volt a koncepció, hogy milyen az a világ, ami foglalkoztatja a fiatalokat, ami érdekes és vonzó, illetve mi tükrözi magát a Pesti Estet, arculatilag és tartalmilag. Én már egy olyan korai stádiumban kerültem bele az alkotói folyamatba, amikor eldöntöttük, hogy a mesélésnek milyen útját fogjuk kiválasztani, és milyen világot akarunk ábrázolni. Egy reklámfilmnél sem korlátlanok az anyagi források, és ahhoz, hogy azt a vizualitást és azt a végeredményt elérjem, amit szeretnék, az kell, hogy alkotóként szabadon mozoghassak. Itt számomra csak azt fogalmazták meg, hogy összességében mit szeretnének látni, de nem azt, hogy hogyan. Abban, hogy mindez hogyan van elmesélve, milyen a kameramunka és a világítás, szabadságot kaptam. Így tudtam bemutatni egy világot, ami vágyott, de megpróbáltam dokumentalista módon rögzíteni, mindent kézikamerával és csak egy lámpával. A végeredmény kicsit olyan, mint egy dán Dogma-film, csakhogy egy álomvilágot mutat be, ráadásul jóval merészebb, mint az átlag magyar reklámfilm. 
 

- És hogyan alakul az itt ábrázolt világ? 
 
- Mindez zanzásítva egy éjszaka története, amikor néhány srác és lány valami szerencse folytán - mert van egy londiner haverjuk - bejutnak egy luxusszállodába, ami különben nem az ő világuk, és aminek még sosem voltak részesei. Egy fantasztikus lakosztályban töltenek egy fergeteges éjszakát, majd reggel együtt távoznak, és úgy ábrázoltuk ezt, mint egy közösen megélt, ellopott pillanatot - ebben persze sok közös vonást mutat a legtöbb tinifilm mondanivalójával. 
 
- Hogyan zajlott a szereplőválogatás? 
 
- Előzőleg már rengeteg fotót átválogattunk, majd összesen 100 potenciális jelöltet néztünk meg. Itt persze nem színészi feladatot kellett megoldaniuk a szereplőknek, hanem karaktereket kellett hozniuk, hiszen mindez egy életérzésről szól, és nekik egyfajta archetípusokat kellett megjeleníteniük. Ezek teljesen hétköznapi gyerekek, még ha kicsit csinosabbak is - az öt szereplő közül két lány és az egyik fiú ugyan modellként is dolgozik, de hitelesek átlagemberként. De szerintem ez is teljesen reális, mert senki nem olyannak szereti magát látni, mint ami a tükörből visszanéz rá, hanem jobbnak, szebbnek. 
 

Nagyítás

- Milyen logisztikája van egy ilyen reklámfilmnek? 
 
- Egy reklámfilmhez majdnem akkora stáb kell, mint egy játékfilmhez, mondjuk 50 és 100 ember között. Ez a film viszont kimondottan úgy lett kitalálva, mint egy road movie - ez persze költségvetési kritérium is volt - amihez egy kicsi, de nagyon rugalmas stáb kellett. Mindezt összesen egy éjszaka alatt forgattuk le, ami szerintem komoly teljesítmény, különösen mivel a megszokottnál jóval hosszabb is, és mert igazi helyszíneken dolgoztunk, igazi diszkóban és igazi szállodában.Én gyűlölök díszlettel dolgozni, ami ráadásul sokszor iszonyú drága. Az élő helyzetnek mindig van egy olyan varázsa, ami valami pluszt ad a történetnek, még ha a forgatást ez néha eléggé megnehezíti. 
 
- Készülőben első nagyjátékfilmed, A gyilkos a házban van - hasonló eszközöket fogsz felhasználni? 
 
- Bizonyos szempontból ez valóban egy előtanulmány a filmemhez, ami egyrészt egy hasonlóan csillogó világban játszódik, bár zsánerében krimi - egyéb műfajok elegyítésével. Másrészt ott is hitelesen akarok bemutatni és dokumentálni egy közeget, jelen esetben a gazdagok világát, azokét, akiknek minden sikerült, és ehhez például szintén minimális világítást használok, és egy Dogma-film látványvilágát akarom bemutatni. Nem akarok „reklámfilmes játékfilmet” csinálni, mert a film teljesen más műfaj.