- Számodra nem újdonság, hogy kamera előtt állsz. Többen is készítettek dokumentumfilmet rólad, például Grunwalsky Ferenc és Jancsó Miklós (Játssz Félix, játssz!) vagy Hartyándi Jenő („Na, ez a Lajkó Félix!”), de voltak rövid jelenéseid már játékfilmekben is. Mennyiben volt más a Delta forgatása? 
 
- Szerepet eddig még csak – ha jól emlékszem – egy Meskó-vizsgafilmben kaptam. De ilyen komolyan ezelőtt még sosem forgattam. Új volt számomra a befényezés, és a rendes nagy kamera. Meg főleg az, hogy nem játszottam még főszerepet. A dokumentumfilmekben önmagamat adtam, mert leginkább muzsikálnom kellett. 
 
- Hogyan viselted, hogy Mundruczó filmjében nem zenélhettél? 
 
- A forgatás elején egy helyi kis ortodox templomban adtam három koncertet, aztán egyszerűen már nem maradt energiám a zenére. Napi 12 órás forgatás után próbáltam gyakorolni, de az már nem ment. A film zenéjén utólag dolgoztam. 
 
- Egy bajlósnak tűnő munkába hívtak, hiszen mint ismeretes, a Delta című film eredeti főszereplője, Bertók Lajos balesetben elhunyt, mielőtt az a verzió elkészülhetett volna. Nehezen álltál kötélnek? 
 
- Kornélnak túl sokáig nem kellett győzködnie, mert nem is tudtam pontosan, hogy valójában miről van szó. Azaz: hogy milyen is főszerepet játszani egy rendes játékfilmben. Kalandnak próbáltam meg felfogni. Azzal vágtam neki, hogy kipróbáljuk, és majd meglátjuk, mi lesz a vége. 
 
- Merész kaland, mert testvérszerelem a film fő motívuma. Te, mint tisztes családapa, mennyire azonosultál ezzel a szereppel? 
 
- Sehogy. De hát a filmforgatás nem erről szól, hogy te most teljesen beleéled magad abba, ami ott történik. Magához a történethez sem sok közöm volt, pár snittben használtuk csak az ötleteimet. Ez igazából Kornél filmje. 
 
- A Duna-delta kietlensége némiképp a Sztalker című Tarkovszkij-klasszikus világát idézi. Mit hozott ki belőled ez a helyszín? 
 
- Nálunk, Palics környékén is sok kis tó van, ezért valamennyire hasonlított a táj. Sokszor megesett forgatás közben az, hogy nem játszottam egy jelenetben, és akkor elmászkáltam – az nagyon jó volt. Hiába olyan hihetetlen nagy a Duna-delta, és gyönyörű szép a természet, ha ott nyüzsög ötven filmes. Ez a filmezésben a csalóka. Ha nézed a mozgóképet, az csendes és nyugodt, miközben maga a forgatás egyáltalán nem ilyen! 
 
- Hogy látod, lesz még ilyen filmes vonal az életedben? 
 
- Most nagyon úgy érzem, hogy nem. 
 
- Amikor zenészként a színpadra lépsz, megszűnik a külvilág, és árad belőled a zene. Ilyenkor mi játszódik le benned? 
 
- Hát az, ami hallatszódik. Valamennyire azért meg is tervezem, hogy mit fogok játszani, de annyira gyorsan történnek a dolgok, hogy nincs időm gondolkodni. Valamikor kérnek tőlem setlistet (dalsorrendet tartalmazó listát – a szerk.), például most a Művészetek Palotájába. Nem tehetem meg, hogy az a négy ember, akivel fellépek, ne tudja előre, mikor fognak játszani. 
 
- Ha nem egyedül játszol, akkor hajlandó vagy másnak alárendelni magad? 
 
- Hogyne! Semmi probléma sincs ezzel. Sőt, sokszor van olyan, hogy a saját számom közben is jobb, hogyha másvalaki jut jobban kifejezésre, mint én. Ezen a február 12-ei koncerten lesz nagyon sok szóló is: például Zerkula János fog játszani Sára Ferivel 15 percet. Dresch is készül saját számokkal. Közös improvizációkra is lehet számítani. 
 
- Hogyan lehet ezt ülve, tánc nélkül kibírni a MűPa közönségének? 
 
- Énbennem is kérdés, hogy ez a koncerttermesdi egy jó irány-e. Igazából nekem is az tetszene legjobban, ha lenne egy hajópadlós terem, pár székkel, vagy ahol akár az emberek a földre is leülhetnek. Olyan helyeken szeretnék játszani, ahol általában táncházakat szoktak tartani. Nem azt mondtam, hogy táncházi zenét kéne játszanom, hanem hogy az a feeling lehet, hogy közelebb áll hozzám, mint egy hangversenyteremé. 
 
- Egy koncertterem másféle felkészülést is igényel. Öltönyben leszel? 
 
- A múltkor a MűPában abban a zsakettben léptem fel, amiben nősültem. Most lazábbra veszem. 
 
- A YouTube-on eddig mintegy negyedmillióan látták Rúzsa Magdival közös koncertfelvételeteket, a Még azt mondják című népdal feldolgozását a 2006-os Kossuth téri Örömkoncertről. A kommentek közt „határtalanul“ sok pozitív, összetartó vélemény jelenik meg. Leginkább a zene képes felemelni, összetartani? 
 
- Muszáj neki. Végre legyen legalább egy valami, ami átível a határokon. 
 
- Rúzsa Magdi meglépi az állampolgárságot. Te továbbra is kötődsz a Vajdasághoz, az Alföldhöz. Sosem mennél el onnan? 
 
- Maradok, attól függetlenül, hogy jó lenne egy magyar állampolgárság is. Végleg biztos, hogy nem költöznék át, de pár hónapra el tudnám képzelni. 
 
- A japán rajongói klubod hogyan jött létre? 
 
- Egy Min Tanaka nevű butoh táncossal több, mint tíz éve lépek fel. Neki van egy nyári tábora Dél-Japánban, ahova valósi. Meghívott oda, így jutottam el abba a távoli országba. Adtunk egy pár performance-ot, Tokióban is felléptünk. Megszerettek. 
 
- Dresch-sel, Zerkulával a Kárpát-medence jolly jokerei vagytok: amit el lehet, el is játszotok. Meddig variálható ez a dallamvilág? 
 
- Nem csak a régió zenéiből építkezünk. Én szeretem például az indiai fuvolás és az azerbajdzsáni vonós zenét is. 
 
- Ma már minden elérhető. A te életedben mennyire meghatározó a világháló? 
 
- Tegnap például leültem egy gép elé, és alig tudtam felkelni előle. Otthon szerencsére nincs internet, de ha lenne, akkor nagyon rá tudnék húzódni. Ennek nem örülök. Tavasztól a lemezeimet meg lehet majd online vásárolni, sőt még olyan ritkaságok is felkerülnek, amik eddig még nem jelentek meg sehol. Rendes sajtókönyvtáram nyílik majd a neten. 
 
- Sosem használsz kottát. Volt már olyan, hogy valaki megkeresett, hogy ő Lajkó Félix-számot szeretne játszani, vagy feldolgozni? 
 
- Jött egyszer nagyon régen egy főiskolás lány, aki a vizsgakoncertjére akart egy Lajkó-darabot játszani, aztán nem lett belőle semmi. Mert nem az a lényeg, hogy mennyire jó a nóta, hanem egyszerűen hogy nem működik másnál. 
 
- A remixeléssel hogy állsz? 
 
- Egy Boban Markoviccsal közös számot saját magam remixeltem. Annyira nem vagyok elszédülve az elektronikáért. Néha meg abszolút jól esik például szintetizátorozni… 
 
- A hegedű mellett elővetted első hangszeredet: újra citerázol is. 
 
- Ez mindig is volt, csak nem szeretem magammal cipelni. 
 
- Egyszer már egy metálos szólógitárral is odacsaphatnál… 
 
- Valamiért nem vonz. Vannak bulik, amikor elkapom valakinek a gitárját, és próbálkozok, de ennyiben is marad. Ha egy rockgitáros-énekes típus lennék, akkor már rég azt csinálnám. Énekeltem sokat, szerették is, de annyira jó hangom nekem nincs. Így nem forszírozom. 
 
- A legutóbbi, sorrendben nyolcadik albumod címe Remény. Miért? 
 
- Ez egy számnak a címe, ami szerepel a lemezen. A dalon belül van egy téma, ami maga a remény. Egy reményt adó kis melódia. Ha nem tudok valamit megoldani, akkor állandóan ez jár a fejemben. 
 
- Egy olyan számcímet is választottál, hogy A jövő. 
 
- Szerintem ez a kettő ugyanaz. 

további interjúk