Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Roxy Music: The Thrill Of It All
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
10/10 (5)
A Roxy Music a hetvenes évek egyik legzseniálisabb (The Early Years) és egyik legnagyobb hatású (The Best Of) zenekara volt, mely egy 1976-78 közötti rövid leállás után még a nyolcvanas évek elejéig aktív maradt. A 2001-es újjáalakulás és az egészen Bécsig eljutó visszatérő turné után Bryan Ferry és társai még egy új lemezt is beígértek, amit azóta is várunk. Eddig az 1979-es On The Road Live és 1982-es The High Road koncertvideók DVD-megjelenésével és a fenti válogatáslemezekkel (illetve a frontember Frantic című szólóalbumával) bekelhettük ki a várakozást, most viszont egy poptörténeti értékű felvételeket sorakoztató, teljes vizuális karrier-keresztmetszetet nyújtó dupla DVD-nek örülhetünk.
A néha zongorához is ülő Bryan Ferry dalszerző-énekes vezette zenekarnak a kezdeti időszakban (1973 közepéig) tagja volt szintetizátoros-stúdiómágus Brian Eno is, ám a többi hangszeres szerepre szintén kiemelkedő zenészek jutottak: Phil Manzanera gitáros, Andy Mackay szaxofonos és Paul Thomson dobos (a basszusgitáros személye folyamatosan cserélődött). Ez a puritán dupla DVD mozgóképekben is visszaadja a Roxy nagyságát, időrendben haladva figyelhetjük, hogy zeneileg és megjelenésben hogyan, merre fejlődött, majd lett egyre elegánsabb a formáció. A számcímek, továbbá az elhangzás helyszínének és idejének feliratai után sorban peregnek a koncertfelvételek, tévéfellépések, majd idővel videoklipek. A kétszer 18 dal testes best of gyűjteményként is jól működik. 
 
Az 1972 és 1976 közötti anyagokat – londoni, montreaux-i, stockholmi koncertrészleteket, kultikus angol és német tévéműsorokban való szerepléseket – összegyűjtő első lemezen tényleg hihetetlen dolgokat látni. Eleinte ugyebár a glam korszak leglátványosabb kosztümjeit, sminkjeit, hangszereit, legszórakoztatóbb színpadi produkcióját, ugyanakkor zeneileg is rendkívül erős pillanatokat (például a Ladytron című dal elnyújtott előadását) – tiszta szerencse, hogy megmaradtak ezek a felvételek! Akik látták a Velvet Goldmine című 1998-as rockfantáziát, azoknak feltűnhet, hogy a film rendezője, Todd Haynes egy az egyben másolt beállításokat ezekből a kordokumentumokból (míg betétdaloknak a Radiohead-tagok bevonásával rögzített Roxy Music-feldolgozásokat használta). A folytatásban aztán, amikor már a hetvenes évek közepe táján járunk, az is lehetne a mottó, hogy „Bryan Ferry örökké változó fizimiskája”, de az is, hogy „egy művészileg is állandóan makulátlan zenekar csúcspillanatai”. 
QQQQQ 
 
Az 1979 és 1982 között rögzített élő fellépéseket, tévészerepléseket és promóciós videókat tömörítő második korongon már nyilvánvaló módon kevesebb a reveláció. Ekkor már zeneileg és kinézetben is az elegancia volt a Roxy Musickal kapcsolatos hívószó – na, de micsoda elegancia! A program majdnem felét a bevezetőben említett két koncertvideóból származó részletek teszik ki – így azok is némi kapnak ízelítőt, akik nem birtokolják az On The Road Live és The High Road kiadványokat. Az 1979-es  visszatérő Dance Away kislemezsláger pompás stílusban eltátogott előadását az ABBA énekesnői konferálják be saját tévéműsorukban, a német tévének rögzített 1980-as koncertrészletek még ma is futurisztikusan hangzanak, a kései  videoklipek viszont már kevésbé emlékezetesek. 
 
A Roxy Music a hetvenes évek egyik legzseniálisabb és egyik legnagyobb hatású zenekara volt – ezt az állítást ez a DVD-kiadvány is fényesen bizonyítja. 
QQQQ 
 
EXTRÁK 
 
Lényegében csak névleges extrákról van szó, hiszen a bónuszként tálalt két videoklip inkább a főmenübe kívánkozik. Tematikailag is a második DVD záróklipjéhez kapcsolhatók: ugyanúgy az 1982-es Avalon albumról származó dalok videói (különválasztásukra az lehet a magyarázat, hogy ezek a számok a főmenüben már szerepelnek koncertfelvételként). A Main Thing erotikával főszerezett (hosszú női lábakkal és a rájuk vetített árnyékokkal játszik), az Avalon hűvösen stilizált. 
QQ 
 
2007  Hossz: 153 perc  Kiadó: EMI  Hang: angol sztereó (egyes daloknál 5.1 és DTS is) 
Dömötör Endre
2008.02.19
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.