A három filmnek egyaránt a terror, a félelem a lényege, s mind egyetlen zárt helyen játszódik, kevés szereplővel. Míg a cselekmény szintjén nem sok minden történik bennük, a fejekben annál több.
Az Iszonyat pszichohorror és megrendítő filmdráma egyszerre. Az izolálódó, állandó undort érző főhősnő szomorú szétesését követhetjük, melynek során saját lakásában kezd el rettegni. Bár a mű vizualitása is megragadó, főleg az őrjítő hangok fogják meg a nézőt, és Catherine Deneuve példásan visszafogott játéka.
A Kés a vízben is hétköznapi helyzetből bontja ki a lélektani drámát, ám a játszma itt kétszereplőssé bővül: két férfi vetélkedését figyelhetjük, akiket a véletlen sodor közös hajóra egy lengyel tavon - hogy a végére kiderüljön: a győztes valaki egészen más. Itt még inkább a képek erején van a hangsúly: főként az extrém szűk és extrém tág helyszín ellentéte kelt feszültséget.
A Zsákutca a legeseménydúsabb, ám a legkevésbé egységes a három közül. Az ezúttal háromszereplős felállásban egy gengszter terrorizál egy házaspárt egy angol szigeten, de a figurák dinamikája folyamatosan változik, egészen a végkifejletig. A Zsákutca szélsőséges határhelyzetből indul ki, s az alkotók a különleges helyszínt is tökéletesen kihasználják. A műben a groteszk elemek a legdominánsabbak - emiatt szinte semmi másra nem hasonlít.
Értékelés:
Iszonyat: 8/10
Kés a vízben: 8/10
Zsákutca: 6/10
Kiadás: Magyar mono, eredeti nyelvű DD 5.1-es és sztereó hang, magyar felirat. A filmekhez előzetes, alapos, félórás werkfilm, életrajz, képgaléria és kísérőfüzetke jár, az Iszonyatnál pedig audiokommentárt is kapunk Deneuve-től és Polanskitól. 8/10
Repulsion, 1965, 101 perc/Nóz w wodzie, 1962, 90 perc/Cul-de-sac, 1966, 111 perc, Corner Film (16)

2012. január 26. - február 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek