Nem köt határidő - Keresztes Anna
|
Külföldön gyakran előfordul, hogy enyhén sérült emberek, főleg fiatalok, önálló színházi közösséget hoznak létre. Itthon elég ritka az ilyen kezdeményezés, a Baltazár Színház viszont 1998 óta jelen van, és üdítő kivételként színesíti a hazai palettát. Vendégem a társulat egyik tagja, Keresztes Anna.
Súgó: Édesanyád a Budapesti Kamaraszínház főszervezője, édesapád az Új Színház művésze. Mikor érezted, hogy te is erre a pályára szeretnél lépni?

Keresztes Anna: Amikor iskolába kezdtem járni, arra gondoltam, hogy színésznő leszek. Nagymamám operaénekes volt, aput is sokszor láttam színpadon, ami megerősített abban, hogy szeretném továbbvinni a családi hagyományt.

S.: Kolozsvárról jöttetek át Nyíregyházára, ahol egy remek fejlesztőcsoportba kerültél. Mire emlékszel vissza szívesen?

K. A.: Rengeteget játszottam, imádtam fatuskókon lépegetni. Már akkor is sokat jártam színházba, a koromnak megfelelő összes darabot megnéztem.

S.: Hogyan találtatok egymásra a Baltazár Színházzal:

K. A.: Verebes István, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház akkor igazgatója ajánlotta szüleimnek, hogy van egy olyan színház, ahol én is kipróbálhatnám magam. Miután Pestre kerültünk, megnéztem a baltazárosok egyik próbáját. Megtetszett, amit ott láttam, és nagyon örülök, hogy én is ebben a társulatban játszhatok.

S.: Anyukádtól tudom, hogy itt teljes tag vagy fizetéssel. Mit jelent ez konkrétan?

K. A.: Tanulás+próba+előadás.

S.: A repertoárszínházak állandó problémája, hogy nincs elegendő idő a próbákra. Hogy van ez nálatok? Mennyi ideig készültök egy bemutatóra?

K. A.: Több hónapig is eltarthat a próbaidőszak, amíg a szöveget és a mozgást magunkénak érezzük. Minket nem köt határidő. Akkor mutatjuk be a produkciót, ha elkészültünk vele.

S.: A társulatot Elek Dóra irányítja. Ő álmodja színpadra és rendezi az előadásokat. Milyen munkamódszerrel dolgozik?

K. A.: Ő adja az alapot, nekünk, saját magunknak kell több variációt is bemutatnunk a figurához, és ő választja ki a legmegfelelőbbet. Ha mindenki kész a saját részével, összerakja az elemeket.

S.: Hogyan készülsz fel egy szerepre?

K. A.: Először otthon megtanulom a szöveget, ha nem értek valamit, megkérdezem. Ez után következik a mozgás, amiben koreográfusunk segít, majd ha külön-külön mindkettő működik, akkor összerakom az egészet.

S.: Miben láthatunk legközelebb?

K. A.: Színházunknak mind a négy futó előadásában benne vagyok. Most a MU-ban próbálunk egy improvizatív táncelőadást, itt vendégként lépek fel. Következő bemutatónk Elek Dóra 40. születésnapján, 2007. március 23-án lesz a Bárkában. Ez egy szöveg nélküli táncprodukció lesz Pablo Picasso A világ teremtése című darabjára. Nagyon nehéz, hiszen ilyet még nem csináltunk.

S.: Ha éppen nem játszol, estéidet akkor is színházban töltöd nézőként. Mi alapján választasz?

K. A.: Nagyon szeretem a musicalt, de mindenevő vagyok. Aput mindig megnézem, egy darabban többször is. Legjobban Vári Éva, Vass György, Balázs Zoltán és Alföldi Róbert játékát kedvelem.

S.: Mostani számunk karácsony előtt pár nappal jelenik meg. Mit kívánsz magadnak és másoknak az ünnepekre?

K. A.: Békét és szeretetet, ez utóbbi a legnagyobb ajándék. Szeretném megvalósítani és megzenésíteni az álmomat, ami egy filmforgatókönyv. Ja, és egy Rák vagy Skorpió jegyű partnert.
Gaál Tamás
2006.12.19
|


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.