Bizony itt ék (511.)
|
Barátok közt 511. december 23-ig
Mindenkinek nagyon sok dolga akad általában az ünnepekre, és közöttük is, ezért megkértek, legyek oly bátyám ritkán írni most. Mondtam, jó, magam is úgy terveztem. Pedig ezek jól felpörgették a verklit a verandára, nem kifelejtve a megbízhatóan odatett hülyeségfaktort sem. Ahol abbahagytam, már ott is kulminált az idiotizmus, de végül is tudták még fokozni a végére. Az évet Klaudia idegrángásos arca zárja, ami, valljuk be, nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve. Azért nézzük! A történetvezetésben a szokásosnál is nagyvonalúbb leszek, mert 1. elfelejtettem, 2. mindenki jobban jár így, sallangmentesen. Ezt a helyesírási szabályt most találtam ki.
Régebben azt gondoltam, hogy az együgyűségbe oltott hétköznapi fantasztikum csupán latin-amerikai testvéreink banánrohasztó kiváltsága, azonban rá kellett jöjjek, hogy a szappanoperák bizonyos idő elteltével szükségképpen nyúlnak hol a bugyutaság, hol a közszolgálati tájékoztatás ugyancsak nehézkesnek tűnő varázskalapjába. Egyrészt, a lakosság legnagyobb százaléka mindenhol hülye, másrészt, így tesznek eleget a törvényekben meghatározott felvilágosítási kötelmeknek, amivel – nem mellékesen – spórolnak is. A forgatókönyvírókat is azért szoktam fikázni, mert mégis csak ők konvertálják a nettó faszságot a bruttó történetbe, olyannyira, hogy abból kivész az élet, néha még maga a történet is. Ennyit felvezetőnek a minek is? Hová is?
 
Szóval Miklós este elcsalja valahová Zsófit, és majdnem fejbe dobja egy fél téglával, miközben az ablaktörlő alá rejtett, újságpapírból kivágott üzenetben tudósítja a lányt arról, hogy jó a segge. Hogy Zsófinak. Esküszöm, így volt. Ez a szánalmas közjáték azt hivatott jelezni, hogy Miki nem tréfál (hö-hö-hö), és biztosította Zsófi rettegését is egy napig. Zsolt persze egyből tudja, honnan fúj a szél, így felkeresi a kemény üzletembert, de érdemi döntés nem születik az őket érintő ügyben. Klaudia is dolgozik az őt szintén komolyan befolyásoló eseten, de ő máshonnan közelít a problémához. Illetve, dehogyis! Ő is egy Zsolthoz közelálló hölgyismerősön keresztül szeretne a bizonyítékhoz jutni, aki Linda lesz. A villába szervezett látogatáson meggyőzi a kislányt, hogy apja egy lehetséges stikli következtében a börtönben végezheti, így mindkettőjük (itt: Zsolt és Linda) érdeke, hogy megakadályozzák az események ilyetén alakulását. Azt nem tudják, mit kell keresni, csak azt, hogy valamit muszáj. Mivel otthon nem találnak semmi gyanúsat, rájönnek, hogy az irodában kell. Mivel a Novák-család egy hétig pihent, komoly attrakcióval térnek vissza. 
 
Tiboréknál ebédel a csonka család, ám Orsi eléri, hogy végül Laci mégis megjelenjen a számára kínos étkezésen, még ha csak a kocsi kulcsért jön is. Aztán marad, miután tudatlanul kellemetlen megjegyzéseket fűz Tibi élettársához, majd egy méregdrága műalkotást is eltör, és mindezt nem direkt. Kész szerencse egy ilyen pasi. Az RTS-ben (Renyhe Test Szindróma) szenvedő Niki úgy belehabarodik Imrébe, hogy megkéri, költözzenek össze. Kitalálhatjuk, mit szól ehhez László, de ez a sorozatban is kábé annyi embert érdekel, mint a valóságban. Laci amúgy is rossz passzban van, gyakorlatilag két hete csak duzzog, és elárulom, hogy az évet is így zárja. Ehhez akaratlanul is hozzájárul Tibor, meg a család összhülyesége. Tibi ugyanis megint kedveskedni akar, és mielőtt elutazik valahová, beugrik odaadni Orsiéknak két futballjegyet a nagyon exkluzív valahová. Válogatott meccs! Nikolett ötlete alapján a jegyeket Laci kapja meg, mint békülési akcióajándékot. Ám egy szerencsétlen telefonüzenetnek köszönhetően az egykori főpostás tudomást szerez a jegyek eredetéről, és még jobban megsértődik azon, hogy a család palira vette. Aztán így marad egészen idáig, majd csak a végén említem meg, mint lehetséges mókafaktort. Meg Imrééket is, ők addig ketten élnek egy lakásban, és egyszer mutatják őket, amikor is jól kivehető Niki zsírral töltött nejlonzacskószerű alkata. De legalább a feje olyan jól kiélt, öreges. 
 
Térjünk át a viccrészvényes Kertész családra, ahol már lejjebb csengtek az örökösödési viták, hogy új konfliktusok vegyék át a helyét. Miután újabb, elszánt vevő jelentkezik Gézáék lakására, és ők két hét türelmi időt kapnak csak Miklóstól, a férfi mindent megpróbál, hogy javítson helyzetén. Elsőként a Miklós társaságában kiszúrt alvilági betörőt környékezi meg Géza a könnyebb anyagiak reményében, de szerencsétlenségére a tag a Zsoltnál lezajlott kudarc után végleg kiszáll az illegalitásból. Végül csak a banki kölcsön marad, de ahhoz is kell családonként legalább egy normális munka. Géza azt terveli ki, hogy könyörög Klaudiának egy munkáltatói igazolásért, majd átvállalja az ezzel járó kiadásokat, csak a hitel meglegyen. Itt kell közbeiktatnom a família másik csökevényes hajtásának históriáját.  
 
Botondot már egy ideje nőfaló gépezetként állítják be, aki csak tárgyként kezeli a szebbik nemet. Nem tudom, nemzetmentő, figyelemfelkeltő küldetés-e ez, vagy csak karakterépítés, de jól csinálják. Botond, akit ilyen alkalmi nőszemély elutasít saját kocsi hiánya miatt, úgy dönt, mindent megtesz egy dögös verdáért. Itt: autó. Terve szerint visszatáncol minden idők legbutább Vandájához, aki még mindig fülcsúcsig szerelmes belé, és az ő segítségével fog Klaudiából kicsalni egy gépjárművet. Jó kis terv. Zsolt szerint is, csak megvalósíthatatlan. Botond eltökélt, ezért, hogy bevágódjon a bősz nagyanyánál, elárulja, hogy mégiscsak Vandával megy el annak szalagavató báljára, holott Klaudia tiltása miatt az unoka ennek az ellenkezőjét hazudta, és ha már belemelegedett, azt is elárulja Klaunak, hogy családtagjai felkeresik majd egy nagyobb összegű kölcsön reményében. Ezt az információt Tildától hallotta, aki meg valamit hallott Vilitől, aki a rossz fülével neszelt valamit. Klaudia felkészül az elutasításra, de mikor meghallja, hogy kölcsönről szó sincs, csak egy kicsit hamiskás igazolásról, kis szívességért cserébe hajlandó segíteni Gézának. A szívesség persze Botond távoltartása a báltól. Géza megígéri. 
 
A családnál maradva, Imre szerint Eriknek tele a gatyája a Kertész-családdal, de Tilda szerint Erik jobban teszi, ha nem így van. Jöjjön most az aktuálisan leghülyébb. Az okos Emma. A nagykorúvá érett csitri nem tudja megzabolázni érzelmeit, és egyre közelebb sodródik Alexhez, aki meg agyilag kiskorúvá visszafejlődő felnőttet alakít. András gyanakvása mellett mégis eljutnak az első szenvedélyes csókig, amitől Ali rádöbben kétségbeesett helyzetére, és mindenáron visszaszorítani készül a lány felhevültségét. Hiába az értelmes szavak, Emma nem hajlandó lemondani reménytelen szerelméről, ezért kitalálja, hogy albérletbe költözik otthonról, amit egyetemista létével, és önállósodni akarásával magyaráz döbbent apjának. Csakhogy Andris tényleg okos, és hamar összerakja az információmorzsákból (Laci postás: neki kesereg Alex egy beteljesíthetetlen szerelemről, és ő látja a furcsa párt el-elhallgatva sugdolózni) a tényálladékot. Van ennek köze a váladékokhoz is? Na, mindegy. Emma tagad, és Alex is meggyőzően, ezért András egyelőre elhiszi az állításaikat, de élesre köszörüli szemét és a kaszáit. Alex azért is András bögyében van, mert Miki szabadsága alatt ő intézi teljes körűen a cég ügyeit, ami aggasztó. 
 
Miklós szokatlan szabadsága másoknak is szemet szúr, Klaudia azt találja ki, hogy biztosan megcsalta Nórát, ezért vezekel most otthon. Emma sajnálkozva ismeri be Noéminek, hogy már csak a lemondás maradt. A legtöbb galibát természetesen Miklós okozza, aki jó pár napig, tán hetekig is hazudozik Nórának a problémáiról, és persze végül csak az egészségügyit vallja be, mert a néha furfangos nő rájön az ügyetlenül elkendőzött esetre. Tehát az orvosnál kötnek ki végezetül, aki több vizsgálat után karácsonyra megállapítja a rosszindulatú daganat egyértelmű jelenlétét, cserébe kínál egy rahedli megoldást. Ez a momentum egyértelműen a közszolgálatiság gyermeke, a buzi-tolerancia után az egészségmegőrzés fontosságára is fel kell hívni a dorbézolva mulató magyar érdeklődését, ha már megemésztette a rokkantmatrica-fiaskót is. Végtére is ezt nézik a legtöbben, míg a reklámok gyakran esnek az elkapcsolás áldozatául, nem igaz? No, ha még a Miklós is lehet rákos, akkor, uzsgyi a szűrésre! Vagy tessék ne hazudni annyit! 
 
Az év legnagyobb hülyeségét stílszerűen az év végére hagyták, elmondom. Miklós annyira retteg a sajnálkozástól, hogy mindenáron titkolni akarja betegségét a környezete előtt, ezért, amikor hosszabb szabadsága oka felől érdeklődik Klaudia Nóránál, hogy gyanúját igazolja, Nóra elismeri, hogy férje újfent megcsalta, és ezért tartja otthon. Klaudia örül, és mesél Andrisnak is. Nóra meg otthon. De elébb az előzményeket. Zsófival nem foglalkozunk, ő duzzog mellőzöttsége miatt, de legalább Lindával jóban van. A kiscsaj viszont Klaudiával, legalább is az elején. Mikor ugyanis a segítségével, és főleg hazugsággal Klaudia megszerzi a páncélból a SIM-kártyát, Zsolti nagyon szomorú lesz, ami Lindát elszakítja a gonosz üzletasszonytól. Zsolt megértő apa, nem szidja le naiv lányát, akinek még sok(k)mindent kell megtanulnia az életből, és ő is megjegyzi a leckét. Klaudiánál hát a bizonyíték, amiért Miklós akár szép summát is hajlandó lenne fizetni, de a kemény üzletasszony ragaszkodik Zsuzsa százalékaihoz. Miklós ehhez a legkevésbé, ám Klaudia nem a rendőrségre szaladna közvetett bizonyítékával, hanem Nórát célozná meg vele, így fekteti két vállra az ügyvezetőt. 
 
Így értem el a végéhez, ami előtt már csak egy gyors áttekintést készítek, némi kiegészítéssel, majd jöhet a búcsúszó. Botond nem hajlandó segíteni Gézának, ugyanis nagyon szeretné az autót, sőt, már a szalagavatóra is azzal menne. Géza viszont beveti a titkos fegyvert, anyust, akinek még Boti sem tud ellentmondani. Cserébe a rohadék is viszontválaszol, aki Vandának mondja el nagyi titkos záradékát a bálról, így a küzdelem kiegyenlítettnek tűnik, de majd csak jövőre. Mikor Vanda beviharzik nagyanyja irodájába, őt már nem találja ott. Majd elmondom, hol van. Orsi sem tudja megbékíteni Lacit, így a fiatalok is szomorúak. Imre szerint Laci nem érzi magát családfőnek a történtek sorozata miatt, ott lesz a baj. Utoljára aztán Orsolya meggyőzi férjét, hogy az érintett felek összehívásával üljenek össze, és beszéljék ki bajaikat, hogy megoldódjon minden. Laci megígéri a józan beszédet, de mikor lelki felbujtója, Zsolt rápirít a kiegyezés miatt, elárulja, hogy átvert mindenkit, úgy csinál, mintha, aztán majd jól meglepődünk, a családdal együtt. Ezt is jövőre. 
 
Az év legvége Miklós javára dől el, aki technikailag érdeklődik, majd értesül a mikrohullámok hatalmáról. Nórának ügyintézést hazudva (jó anyám sírja után érdeklődök a hivatalban…) felkeresi Klaudiát, akinek beismeri vereségét, és a bűntényt, majd kicsit megnézné a bizonyítékot, mielőtt aláírja Zsuzsa részvényeinek átruházását. Az óvatlan nő odaadja Mikinek az adatkártyát, aki egy óvatlan pillanatban egy mikronizált(?) másikra cseréli ki a csöppséget, majd meggondolva magát a lebonyolításról, távozik. Klaudia dúlva-fúlva keresi fel őt, és Nórát otthon (na, itt van, amikor őt akarja számon kérni Vanda), előadva a kerek gyilkossági-kísérletet, és a menekülési módot, de bizonyítéka nem létezőnek bizonyul. Klaudia idegrángással tarkított feje búcsúztatja az óévet, ami egyaránt jelentheti az igazság halálát, de az igazért folyó harc jövőbeli megújhodását is, majd eldöntik bértollnokaink. Addig is töltsük az év hátralevő részét barátok közt! 
háopépé
2008.12.29
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.