Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Amazing Journey – The Story Of The Who
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
8/10 (2)
A Who csúcskorszakáról 1979-ben már készült dokumentumfilm (The Kids Are Alright), és a legutóbbi években is megjelent már néhány DVD-kiadvány a brit rocktörténet egyik kulcszenekaráról (Who’s Better, Who’s Best, 30 Years Of Maximum R&B - Live). Ennek ellenére is van létjogosultsága egy újabb dokumentumanyagnak, amely a kezdetektől egészen napjainkig, az Endless Wire című visszatérő albumhoz kapcsolódó turnéig mutatja be a Who történetének alakulását a két még élő tag, Pete Townshend dalszerző-gitáros és az énekes Roger Daltrey tolmácsolásában (Keith Moon dobos még 1978-ban, John Entwistle basszista 2002-ben hunyt el). A remek 2007-es dokumentumfilm 2008-ban magyar DVD-kiadásban is megjelent Csodálatos utazás – a The Who együttes története címmel.
A Who-életmű legértékesebb és legérdekesebb, nagyjából Keith Moon 1978-as haláláig tartó időszakát a fenti kiadványokból többé-kevésbé már megismerhettük képekben is, de nem kevés archív anyag várt még bemutatásra, amelyet nagy pazarlás lett volna engedni kárba veszni – ahogyan ezt a Daltrey-Townshend páros korabeli felvételekkel illusztrált mostani visszaemlékezése is kiválóan bizonyítja. Az Amazing Journey négy nagy fejezetre bontva, egy régimódi dupla nagylemez négy oldalaként mutatja be a kvartett 45 évvel ezelőtt indult történetét, a négy tinédzser zenészpalánta bemutatásától és az együttes megalakulástól kezdve egészen a két túlélő tag, Roger Daltrey és Pete Townshend 2007-es Who-turnéjáig végigkövetve a zenekar életét. 
 
A filmben nincs narrátor, a sztorit autentikusabb megszólalók szájából halljuk, Daltrey-ékon kívül a Who történetének alakítói (menedzserek, stábtagok, hangmérnökök, családtagok és barátok), illetve neves zenészek (The Edge, Noel Gallagher, Sting, Eddie Vedder és a Sex Pistols-gitáros Steve Jones) sztorizgatnak, idézik fel a múltat, vagy beszélnek a zenekar fontosságáról. A készítők nem spóroltak az archív felvételekkel, óriási mennyiségű anyag állt rendelkezésükre, és már egészen korai időszakból is maradtak fent jó minőségű és kuriózumszámba menő filmdokumentumok (a legrégebbi fekete-fehér filmfelvételek 1964 augusztusából valók, mikor az ifjú mod zenekar még High Numbers néven koncertezett). A legérdekesebb bemutatott részletek fikciós filmek dramaturgiájával vetekszenek: mikor az együttes amfetaminmámorban, kontrollt vesztve zajong, és az egyetlen józan tag, Roger Daltrey dühösen rohan le a színpadról („Keith zseni volt, John zseni volt, én is a határán voltam, Roger meg csak egy énekes volt. Ennyi” – fogalmazza meg kendőzetlenül a legendás kvartett csoportdinamikáját Pete Townshend), mikor Keith Moon annyira kiüti magát, hogy koncert közben leájul a székéről, mikor a zenekar az Egyesült Államokban a hitetlenkedő műsorvezető előtt szétver egy komplett stúdiót, vagy mikor a négy zenész Montreaux-ben az ámuló nézők szeme láttára amortizálja le a színpadot. 
 
Az Amazing Journey leginkább ezen pillanatok bemutatásától és a Daltrey-Townshend páros olykor kegyetlenül őszinte visszaemlékezéseiről lesz hiteles és érdekes elbeszélése a legendás együttes nagyszerű pillanatokban és tragédiákban is bővelkedő történetének. 
QQQQ 
 
EXTRÁK:  
 
Bár a magyar kiadás első nyomásának borítóján Extrák címszó alatt olyanok vannak felsorolva, hogy „ritka sohasem látott felvételek, interjúk, rockkortársak, barátok és családtagok véleményei”, magán a DVD-n nincs semmi plusz a filmem kívül. 
 
 
2007  Hossz: 120 perc  Kiadó: Select Video  Hang: angol 5.1  Felirat: magyar + 13 nyelv 
Bokor Péter
2009.01.16
|
2 komment|Szólj hozzá!
Engem is megütött Townshend ezen mondata, de érdekes figyelni rá, nem véletlenül emelte a ki szvsz a szerző, mert sok helyen olvastam, hogy Daltrey valahogy kilógott a csapatból. Talán azért lett kiragadva a környezetből, mert lehet benne egy kis áthallás? Nem tudom. De nem szép ezt hallani Townshendtől, azért örülök, hogy nem rosszindulatból mondta.
EM64T
|
2011-02-25 18:52:04
(„Keith zseni volt, John zseni volt, én is a határán voltam, Roger meg csak egy énekes volt. Ennyi” - fogalmazza meg kendőzetlenül a legendás kvartett csoportdinamikáját Pete Townshend)
Amikor a cikket olvastam, nem igazán értettem, hogy Townshend hogy lehet ennyire "kendőzetlen". Aztán a filmet megnézve kiderült, hogy nem szerencsés kiragadni mondatokat a szövegkörnyezetből. Az idézet ugyanis akkor hangzik el, amikor a Tommy készítéséről beszélnek, és Townshend épphogy dicséri Daltrey-t, mondván, hogy addig "csak" egy énekes volt, viszont azzal, hogy ő lett Tommy, és ahogy a szereppel azonosult, azzal ő is teljesen "legendás kvartett csoportdinamikájának" része lett.
Bereczki Zoltán
|
2009-08-30 11:31:15
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.