Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A rózsaszín párduc 2.
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
8/10 (24)
A Steve Martin által először 2006-ban felelevenített és önnön képére formált legendás figura, Jacques Clouseau felügyelő újra pusztít.
 És meglepő módon az újkori Párduc-filmek második része sokkal jobb a kifejezetten gyenge elsőnél. Az alkotóknak sikerült jóval ízlésesebbnek maradniuk (nincsenek például hangszigetelt stúdióban szellentős jelenetek), de az is lehet, hogy mostanra szoktuk meg Steve Martint Clouseau-ként. 
 
Az új film cselekménye szerint természetesen ismét ellopják a világ legdrágább gyémántját, a Rózsaszín Párducot, ezúttal azonban több más felbecsülhetetlen értékű ritkaságnak is lába kél, így egy nemzetközi nyomozói szupercsapatot hoznak létre az ügy felderítésére. A kopóbrigádban kiemelt szerepet kap Clouseau - nem nehéz kitalálni, hogy megint elsősorban mint „az idióta francia” kerül a lapok címlapjára iszonytató (és igen nevettető) bénázásaival. A slapstick comedy mellett pedig tovább bonyolódik a felügyelő félénk románca titkárnőjével, aki mellett két másik vonzó hölgyeménnyel is cicázhat (Aishwarya Rai, illetve a szokatlanul vonzó Lily Tomlin alakításában). 
 
A rózsaszín párduc 2. sikerének titka, hogy az első résznél sokkal tarkább és érdekesebb a színészi gárda Martin körül - Andy Garcia például szexis olasz akcentussal hódít. S szerencsére az idétlen hamburger-ömbörzsör poén is csak egyszer (na jó, másfélszer) kerül elő. A Peter Sellers-féle eredeti Rózsaszín párduc-filmekkel ellentétben ez ugyan nem lesz klasszikus, de jól el lehet rötyögni rajta másfél órán keresztül. 
fürkész
2009.02.10
|
The Pink Panther 2
amerikai kalandfilm, 92 perc, 2009
Jacques Clouseau nyomozó egy nemzetközi rendőrbrigád tagjaként nyomoz egy világjáró műkincstolvaj után. Az első rész méltó folytatása...
rendező:

Harald Zwart

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2009. február 12.
1 komment|Szólj hozzá!
Elég jo a film!
Józsi
|
2009-02-23 22:32:23
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.