(Secretly Canadian / Neon Music)
A páratlan hangú transznemű trubadúr, Antony Hegarty együttesének második albumával, a többek közt Lou Reedet, Boy George-ot és Rufus Wainwrightot is szerepeltető I Am A Bird Now-val 2005-ben váratlanul elnyerte a rangos Mercury-díjat, ám eszében sem volt meglovagolni a hirtelen jött sikert – megmaradt a példaképekkel és rokonlelkű zenészekkel való alkalmi kollaborációknál, és egyáltalán nem siette el harmadik sorlemeze megjelentetését. Igaz, 2008-ban főszerepben tündökölt az év legjobb diszkólemezén (Hercules And Love Affair), de az előző Antony And The Johnsons-albumot négy évvel követő The Crying Lighttal most visszatér a minimalista, zongorás-vonóshangszerelésű, megejtő szépségű dalok világába – és ezúttal még sztárvendégeket sem hívott a felvételekhez.
A páratlan hangú transznemű trubadúr, Antony Hegarty együttesének második albumával, a többek közt Lou Reedet, Boy George-ot és Rufus Wainwrightot is szerepeltető I Am A Bird Now-val 2005-ben váratlanul elnyerte a rangos Mercury-díjat, ám eszében sem volt meglovagolni a hirtelen jött sikert – megmaradt a példaképekkel és rokonlelkű zenészekkel való alkalmi kollaborációknál, és egyáltalán nem siette el harmadik sorlemeze megjelentetését. Igaz, 2008-ban főszerepben tündökölt az év legjobb diszkólemezén (Hercules And Love Affair), de az előző Antony And The Johnsons-albumot négy évvel követő The Crying Lighttal most visszatér a minimalista, zongorás-vonóshangszerelésű, megejtő szépségű dalok világába – és ezúttal még sztárvendégeket sem hívott a felvételekhez.
Bár Antony egyáltalán nem siette el új lemezét, azért az sem mondhatjuk, hogy tétlenkedett volna az elmúlt években. Énekelt többek között Joan As Police Woman (Real Life), Björk (Volta), Marc Almond (Stardom Road) és Marianne Faithfull lemezén (Easy Come, Easy Go), Michael Cashmore csodálatos EP-jén (The Snow Abides), a Leonard Cohen előtt tisztelgő sztárparádés koncerten és tribute albumon (Leonard Cohen - I'm Your Man), a Bob Dylan élete ihlette Todd Haynes-filmben és filmzenelemezén (I’m Not There), Boy George-dzsal együtt egy jótékony célú válogatáson (Help! A Day In The Life), Bryan Ferryvel és Lou Reeddel egy tengerészdalos feldolgozáslemezen (Rogue’s Gallery), sőt Reedet az 1973-as Berlin album anyagára épülő turnén is elkísérte, 2008-ban pedig a már említett nagysikerű Hercules And Love Affair-lemez mellett még saját projektje, az Antony And The Johnsons élén is megjelentetett egy ötszámos korongot. Az alig húszperces Another World EP-ről a címadó dal átvándorolt erre a tízszámos, ezúttal már negyven percet is megközelítő, ám sallangoktól még mindig mentes 2009-es albumra.
A saját univerzumában bolyongó Antony And The Johnsons négy-ötéves szünetekkel adja ki puritán hangszerelésű, csodálatos nagylemezeit, amelyeket nem nagyon lehet összevetni semmivel, legfeljebb egymással. A sorban harmadik The Crying Light még egyszerűbb struktúrájú, mint elődei, de a zongora köré gondosan elhelyezett vonószenekari és fúvós szólamok, itt-ott felsejlő cselló-, bekúszó puha dob- vagy élesebb gitármotívumok nagyon tudatos szerkesztésről árulkodnak. Minden a dalok szolgálatában áll, a kamarazene mellett Antony nem evilági éneke és az ezúttal is világok közti transzformációkról szóló, metaforákkal teli szövegek úgyszintén. Ugyanakkor bármennyire is átjárhatóak, szellősek a szerzemények, a korábbinál több élesség, sötétség jellemzi, baljósabb hangulat lengi be azokat. A tempó leginkább araszoló, és a dalokból áradó szépség sem hat azonnal, minden korábbinál jobban hangulatfüggő az anyag befogadása. Az I Am A Bird Now-val ellentétben itt az album második fele az erősebb, de az EP-ről már ismert, világért aggódó Another World, a mind közül leginkább lenyűgöző Daylight And The Sun, az Antonyból a kiabálást is kihozó gitárközpontú Aeon, az ambient alapú Dust And Water és a lemezen többször is felbukkanó klasszikus zenei komponistának, Nico Mulhy-nak a vonóshangszerelésére épülő zárószám, az Everglade mind azt sugallja, hogy ugorjunk vissza az első felébe és merüljünk el benne újra.
A saját univerzumában bolyongó Antony And The Johnsons négy-ötéves szünetekkel adja ki puritán hangszerelésű, csodálatos nagylemezeit, amelyeket nem nagyon lehet összevetni semmivel, legfeljebb egymással. A sorban harmadik The Crying Light még egyszerűbb struktúrájú, mint elődei, de a zongora köré gondosan elhelyezett vonószenekari és fúvós szólamok, itt-ott felsejlő cselló-, bekúszó puha dob- vagy élesebb gitármotívumok nagyon tudatos szerkesztésről árulkodnak. Minden a dalok szolgálatában áll, a kamarazene mellett Antony nem evilági éneke és az ezúttal is világok közti transzformációkról szóló, metaforákkal teli szövegek úgyszintén. Ugyanakkor bármennyire is átjárhatóak, szellősek a szerzemények, a korábbinál több élesség, sötétség jellemzi, baljósabb hangulat lengi be azokat. A tempó leginkább araszoló, és a dalokból áradó szépség sem hat azonnal, minden korábbinál jobban hangulatfüggő az anyag befogadása. Az I Am A Bird Now-val ellentétben itt az album második fele az erősebb, de az EP-ről már ismert, világért aggódó Another World, a mind közül leginkább lenyűgöző Daylight And The Sun, az Antonyból a kiabálást is kihozó gitárközpontú Aeon, az ambient alapú Dust And Water és a lemezen többször is felbukkanó klasszikus zenei komponistának, Nico Mulhy-nak a vonóshangszerelésére épülő zárószám, az Everglade mind azt sugallja, hogy ugorjunk vissza az első felébe és merüljünk el benne újra.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek