Fehér sárkány, vörös tigris
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
9/10 (1)
Kár tagadni, odavagyunk egészen a távol-keleti akciófilmekért, a hongkongi krimikért, a japán jakuzamesékért és szamurájtörténetekért, de a kosztümös kínai eposzok, az ún. wuxiák egészen különleges helyre fészkelték be magukat szívünkbe.
Az olyan darabok, mint a Repülő tőrök klánja, a koreai koprodukcióban készült Musa - A harcos, vagy a Tigris és sárkány a kompozíció, a dramaturgia, a látvány és persze a harcművészetek egészen páratlan kombinációját nyújtják, és ehhez képest a második vonalbeli alkotások is abszolút élvezhetőek ebben a műfajban. Ahogy az már a címből is sejthető, a Fehér sárkány, vörös tigris készítői is szerették volna meglovagolni az Oscar-díjas Tigris és sárkány sikerét, így már előre borítékolható, hogy kapunk egy jó adag bemutatót kardforgatásból, némi szerelmi szálat és „szakmai” rivalizálást, meg persze remek koreográfiát és látványos kosztümöket.
 
És ez így is van, a főszerepben pedig azt a Sammo Hungot - teljes nevén Sammo Hung Kam-Bo - láthatjuk, aki a hongkongi film egyik legkarizmatikusabb egyénisége, és aki finoman fogalmazva is erősen mackós alkata ellenére is az egyik legügyesebb színész-harcművész a szakmában. Ezúttal egy kedélyes lótolvajt alakít, aki ugyan hátat fordított a harcoséletnek, ám amikor egykori szerelme - aki annak idején egy barátjuk árulása következtében elvesztette a kisfiát - a segítségét kéri, mégis újra kardhoz nyúl, és elindul felkeresni lányukat, aki azóta szintén ügyes kardforgatóvá cseperedett. A csavaros történetben, amelyet öt percenként szakít meg egy-egy látványos összecsapás, különböző harcosok bukkannak fel mindkét oldalon. Régi tanítványok, új ellenfelek, megbízhatatlan szövetségesek és szerelmek, nem is csoda, hogy nagyon oda kell figyelni.

Forrás: Est.Tv Magazin
2009.02.13
|
Flying Dragon, Leaping Tiger
hongkongi akciófilm, 94 perc, 2002
rendező:

Allen Lan

Műsoron a TV-ben

Film+
 2012.06.01., péntek, 15:30
 2012.06.02., szombat, 05:20

Linkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.