A lélekfutár - Gordon Smith
|
Kevés olyan dolog van a világban, ami annyira megosztja az embereket, mint az úgynevezett mentalisták. Egyesek szerint kóklerek, csalók, mások szerint viszont látnokok. Meg kell mondanom, én is eléggé kétkedve állok azelőtt, ha egy ember azt ígéri, kommunikálni tud elhunyt szeretteinkkel. A másik, ami ilyenkor mindig eszembe jut, ha valaki tényleg látnok, vajon miért nem nyert még a lottón? Gordon Smith is egy médium, aki most hazánkba látogat, és két előadást is tart majd az Astoria mellett található Gólyavárban, március 28-án szombaton és március 29-én vasárnap. Gordon a napokban adott interjújában meglepő őszinteséggel válaszolt a kérdéseimre.

Kapcsolódó cikkek

- Mikor döbbent rá arra, hogy milyen képességekkel bír? 
 
- Nagyjából hét éves lehettem, amikor láttam az egyik családtagomat meghalni. Beszéltem erről anyukámmal, de nem tudta, hogyan is álljon ehhez az egészhez, hogy mit tegyen, vagy mit mondjon, ha gyereke ilyen jellegű dolgot oszt meg vele. Ezután egyre jobban odafigyeltem a különböző jelekre. 
 
- A családjában volt más médium is? 
 
- Nem. Pontosabban tudtommal nem volt. 
 
- Sokan csalónak vagy bűvésznek tartják a médiumokat. Ön mit gondol erről? 
 
- Ez sajnos így van, nagyon sok médium svindler. Ugyanakkor rengeteg jó és becsületes, valódi médium is van. A probléma az, hogy ez a terület vonzza a csalókat és a hozzájuk hasonló embereket. Ezen a negatív megítélésen szeretnék én is változtatni. 
 
- A lélekfutár című könyve egyfajta útmutatás? 
 
- Igen, ennek szántam. Nagyon sokan szenvednek a szeretteik elvesztésétől, és ez könnyen vezethet depresszióhoz. Természetes, hogy az emberek tudni akarják: azok, akiket elvesztettek, boldogok és jól érzik magukat. A könyvemben megpróbálok iránymutatást adni arra nézve, hogy a tetteinkért felelősséget kell vállalnunk. A könyv az emberi lélekről szól. 
 
- Milyen az élet a halál után?  
 
- Sokkal jobb, mint ez. Nem érzed mindazt a fájdalmat, amit az emberi test érez, illetve ami a fizikai létünkhöz kapcsolódik. A test fizikai halála után azonnal szabaddá válik a lélek. Az, hogy hogyan gondolunk magunkra a Másvilágon, az kizárólag rajtunk múlik. Miután meghaltunk, szembesülnünk kell minden jó és rossz cselekedetünkkel. Nincs mennyország vagy pokol, senki nem tesz oda önmagunkon kívül. Csakis kizárólag rajtunk múlik, milyen könnyűvé válunk. Ez alatt szellemi könnyűséget értek, a földi terhek magunk mögött hagyását. 
 
- Valóban információt tud adni elhunyt szeretteinkről? Nem túlzás ez egy kicsit? 
 
- Nem, mert nem én adom ezt az információt, hanem az elhunytak. Én csupán továbbítom azt, amit kaptam tőlük. A lelkek megpróbálják meggyógyítani hátrahagyott szeretteiket, segíteni őket gyászuk feldolgozásában. Képzeljen el egy gyermekét gyászoló anyát! Természetes a gyermek számára, hogy vissza akarjon térni és megpróbálja megvigasztalni az anyukáját azzal, hogy elmondja neki, tovább él és boldog.  


 
 
 
2009.03.17
|
1 komment|Szólj hozzá!
Üdvözletem:
Én arra lennék kiváncsi, hogy van menyország vagy pokol, mert a lelkeknek ezt is tudniuk kell, hogy hol vannak!
Köszönöm:
Tisztelettel: Szilágyiné
Szilágyiné Zsóka
|
2009-03-18 12:33:17
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.