Leonard Cohen az elmúlt egy évtizedben készített új lemezeket (Ten New Songs – 2001, Dear Heather – 2004), megjelentetett múltidéző anyagokat (Field Commander Cohen – Tour Of 1979, The Essential Leonard Cohen), szerepelt a tiszteletére készített zenés filmben (Leonard Cohen – I’m Your Man) és a Joni Mitchell tiszteletére készített Herbie Hancock-lemezen (River – The Joni Letters), de az igazi szenzációt azzal keltette, mikor 2008-ban újra turnéra indult. Szeptemberi bécsi koncertjéről itt az est.hu-n is beszámoltunk, júliusi londoni fellépését pedig most dupla CD-n és DVD-n is megkapjuk – 2009. augusztus 31-én viszont végre hazánkban is látni fogjuk koncertprogramjával, a Budapest Sportarénában!
Ami azt illeti, ausztriai beszámolónkat szinte egy az egyben ráhúzhatnánk erre a koncertfilmre is, hiszen 2008. szeptember 24-én Bécsben pontosan ugyanazok a dalok hangzottak el pontosan ugyanolyan sorrendben, mint előtte július 17-én Londonban (csupán annyi a különbség, hogy a brit fővárosban Cohen az I’m Your Man és a Take This Waltz között elszavalt néhány versszakot az A Thousand Kisses Deep eltérő verziójából, miközben Neil Larsen orgonista improvizált valamit, így ez a pár percnyi plusz Recitation w/ N.L. cím alatt szerepel most a kiadvány borítóján). A komolyzenei hangversenyekhez szokott Wiener Konzerthaus 1800 fős nagytermében persze stílszerűbb élvezni Cohen előadását (a Take This Waltzban elhangzó „van egy koncertterem Bécsben” sorról nem is beszélve), mint a húszezres O2 Arenában, de az élményt közel hozó filmezés HD-sterilsége ellenére is tökéletesen átjön a színpadon zajló előadás intimitása a DVD-t nézve.
„Nagyon kedves önöktől, hogy eljöttek” – kezdi a színpadra szaladva érkező 74 éves dalnok, aki spanyol gitárosa előtt térdre ereszkedve kezd énekelni, és gyakran kalapját szorongatva áhítatosan hallgatja zenészeit, akiket vagy féltucatszor is bemutat az est során. The Future című modern klasszikusának vitriolos szövegében „anal sex” helyett ugyan már inkább azt énekli, hogy „careless sex”, de humorával nem fukarkodik a konferanszokban („bocs, hogy még nem haltam meg”, „mélyen elmerültem a filozófiában és a vallásban, de az életvidámság folyton csak áttört” stb.), sem a Tower Of Song szintetizátoros pötyögésénél. Az 1966-ban publikált Suzanne-tól a 2001-es In My Secret Life-ig terjedő életműáttekintés során az öreg énekmondó hat réges-régi dalban akusztikus gitárt is nyakába vesz, s külön öröm, hogy a hat kísérőzenész mellett ezúttal három énekesnő is vokálozik neki: a fekete Sharon Robinson, aki az elmúlt három évtizedben már többször is felbukkant Cohen mögött, sőt néhány számot zeneszerzőtársaként is jegyez (Everybody Knows, In My Secret Life, Boogie Street – ez utóbbit lényegében duettként is adják elő), illetve a brit Webb nővérek, Charlie és Hattie, akik közül az előbb gitárt, az utóbbi hárfát is penget néha (az If It Be Your Willt ők adhatják elő jutalomjátékként).
Mindez annyira jó, hogy a két egy-egyórás főblokk és a bő félórát kitevő ráadások után is maradhat még hiányérzetünk (extraként jól esne a turné egyéb állomásain előkerült That Don’t Make It Junk, Heart With No Companion, Famous Blue Raincoat, The Partisan, Avalanche, Chelsea Hotel No.2 és Waiting For A Miracle című dalok közül bármelyik). Még szerencse, hogy ha Cohen nem is játszott semmit a Phil Spectorral készült 1977-es Death Of The Ladies’ Man albumról, a Last Shadow Puppets pont erről a megtagadott lemezről dolgozta fel a Memories című dalt 2008-as nagyzenekari koncertjein.
QQQQQ
EXTRÁK
Csak a dalszövegek, egy külön menüpontban. A tokban lévő 12 oldalas füzetke ugyanazzal a koncertbeszámoló cikkel és képanyaggal szolgál, mint a CD-kiadáshoz tartozó booklet, annyi különbséggel, hogy itt a daloknál oda van írva, melyik melyik albumról származik.
QQ
2009 Hossz: 157 perc Kiadó: Sony BMG Hang: angol 5.1

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek