- A Budapesti Képregényfesztivál díszvendégeként érkeztél hazánkba, melynek alkalmából kiállításod is nyílt a fesztiválnak otthont adó Gödörben. Hogyan mutatnád be magad és a munkáidat a magyar közönségnek? 
 
- Fogalmam sincs... azt hiszem erre a munkáim alkalmasabbak, mint én. Nagyon szeretek az emberi elmében kutakodni, gyakorlatilag ezt is teszem mindennap a kis teremtményeim segítségével. Próbálok humorral közelíteni az élet felé. A művészetemben szeretnék elgondolkodtatni, de nem túlságosan komolyan vagy kimerítően. Egy jó nevetés mindenkit megerősít! 
 
- A nagyapád magyar volt, te Helsinkiben születtél, de hosszú ideje Olaszországban élsz. Ez egy igazi multikulti közegnek tűnik. Hogy kerültél Helsinkiből Rómába?  
 
- Valóban Finnországban születtem, de 23 éves koromban Rómába költöztem, ahol jelenleg is élek a férjemmel és a két gyerekemmel. Magyarország nagyon is meghatározó volt a gyerekkoromban, leginkább az erős kaják és az apám, illetve a nagyapám által mesélt történeteken keresztül. Nagyapám annak idején egy magyar termékek import-exportjával foglalkozó vállalatot alapított, ennek lett később a kereskedelmi vezetője édesapám. Héttől tizenhat éves koromig a családom a nyarakat Magyarországon töltötte, majd Magyarországot felváltotta Olaszország, azt is mondhatnám: egészen alattomos módon. A vakációk, a napsütés, a tenger, a helyes srácok és a nyelv együttes hatására gimi után másfél évig au-pair voltam Rómában egy olasz családnál, és közben megismerkedtem a jövendőbeli férjemmel. Ezek után nem is olyan nehéz kitalálni, hogy is kerültem Rómába...  
 
- Tényleg nem... A Paprikás rapszódia az első magyar nyelven is megjelent képregényed, és

Nagyítás

gyerekkorod magyarországi élményeiről szól. Mikor jártál először nálunk, és mire számítottál?  
 
- Csak hétéves voltam, amikor először jöttünk ide, úgyhogy nem igazán számítottam semmire, csak arra, hogy jól fogom érezni magam. Persze akkor még minden izgalmas volt nekem, az ország pedig teljesen más, mint ahol felnőttem, bár azt azért nem mondanám, hogy ismeretlen is volt számomra, mert otthon mindig beszéltünk róla. És éltek Magyarországon nagyon kedves rokonaink, akiket nyaranta mindig meglátogattunk. Egy idő után azt vettem észre, hogy minden tavasszal egyre jobban vártam a nyári vakációkat Magyarországon.  
 
- Mi hatott rád a képregény rajzolása és írása közben ezekből a nálunk töltött nyarakból?  
 
- Nagyon sok emlékkel ajándékozott meg Magyarország: fűszeres ételek, tűző nap, meleg termálfürdő, kedves és nyitott emberek... ezek mind nagyon érzékiek és különbözőek voltak, mint az én friss és félénk Finnországom. Tudtam, hogy rokon népek vagyunk, de az én véremben tényleg mindkét nemzetnek a vére ott csörgedezett, amire nagyon büszke voltam. Amikor 1993-ben felkért egy finn kiadó, hogy rajzoljam meg az első önálló képregényemet, nem is tudtam, hogy mit rajzoljak. (a Paprikás Rapszódia eredetileg Finnországban jelent meg - a szerk.) Néhány nappal később ezek a markáns, de már részben feledésbe merült emlékeim hirtelen felszínre törtek, ami a tökéletes kiindulópontot jelentette egy hosszú történethez. A Paprikás rapszódia egyfajta szürreális vallomás, utazás a gyerekkortól a pubertáskor felé, egy olyan gyerek képe a hetvenes évek Magyarországáról, akinek fogalma sem volt a politikáról, a szexről vagy más felnőtt dolgokról.  
 
- Milyen képregényen dolgozol jelenleg?  
 
- Egy hosszabb történeten, melynek a címe: Kik félnek Nenian Ahnavtól? Nenian Ahnav visszafelé olvasva azt jelenti finnül, hogy öregasszony, és ez persze nem véletlen, mert a történet egy olyan idős néniről szól, aki nem akar beleolvadni a társadalom által az öregeknek felkínált szürkeségbe. Önmaga akar maradni, az a kislány, aki belül még mindig: kíváncsi, érzéki és élénk. De körülötte senki sem ért vele egyet, nem fogadják el, sőt mintha félnének is tőle... 
 
- Van még más az életedben, amit ugyanolyan szenvedéllyel művelsz, mint a rajzolás?  
 
- A rajzolás és az írás mindenekfelett áll, de igyekszem időt szánni a futásra, hegymászásra, az emberi természet megfigyelésére és az olvasásra. És persze ott a családom, akik viszont gyakran mondják, hogy olyan vagyok, mint egy remete. Szeretek egyedül lenni a gondolataimmal. 
 
Kati Kovács Paprikás rapszódia című képregényét keresd a könyvesboltokban! Kiadja a Nyitott Könyvműhely