Rég láttuk Sandra Bullockot igazán elemében - vagyis munkahelyi áthallásoktól sem mentes romantikus vígjátékban - félig nőiesen botladozni, de nehéz lenne azt mondani, hogy megérte a várakozás.
Induljunk ki abból, hogy a több millió szorgos illegálisan ott tartózkodó pincér, kertész és idénymunkás jelenléte ellenére az amerikai bevándorlási törvények nehézkesek, de szigorúak, ami máris remek vígjátéki alaphelyzetet teremt. A menő könyvkiadó, Margaret Tate ugyanis kanadai, és technikai jellegű gondok vannak a vízumával, ezért azt találja ki, hogy amúgy is félig rabszolgaként tartott asszisztense, a jóravaló Andrew majd jól elveszi, és a névházasság majd jól elintéz mindent. Csakhogy ehhez részt kell venniük a srác családjának derűs összejövetelén a távoli Alaszkában - miért éppen ott? -, illetve Margaretnek le kell győznie a benne élő kellemetlen ribancot, merthogy mint főnök, egy szörnyeteg, mint nő pedig sótlan és merev.
A kényelmetlenül induló hétvége és a kotnyeles család aztán mindent megold, leszámítva azt a zavaró érzést, ami a nézőben támadhat. Mert a fordulatok nyögvenyelősek, a családias üzenet kifejezetten gejl, a tempó pedig öreges - ami nem meglepő, hiszen ilyen típusú komédiákat már az ötvenes években is készítettek, és az egyik legfontosabb szereplő a 90 éves nagyi. A megmagyarázhatatlan módon mindig szimpatikus Sandra Bullock persze van olyan rutinos, hogy még ezt is elvigye a vállán, a nála jóval fiatalabb Ryan Reynolds meg rendes srác, és segít neki.

The Proposal
amerikai romantikus vígjáték, 105 perc, 2009
A kőkemény főnökasszony tökeinél fogva cibálja asszisztensét, mígnem rájön, hogy feleségül kell mennie hozzá. Sandra Bullock ismét magára talált.
rendező:
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2009. június 18.
Bemutató: 2009. június 18.
9 komment|Szólj hozzá!
Bocs, hogy beleszólok, de a rendszer nem szúrja/szűri ki az idiótákat?? Ez meg mire volt jó, ecsém? Próbálnám megfejteni a mondandód, de asszem kb. hároméves lehetsz...anyu ottfelejtett a gép előtt, ugye? :)
Vamp
|
2009-10-10 22:24:14
nagyon jóóóóóóóóóó a film
kiki
|
2009-10-08 17:21:51
sadj,gfdjtdkgjasfdjkdiagwgsefeffsgrg
sefsef
|
2009-09-19 09:38:38
Én csak ajánlani tudom a filmet annak, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik. Barátaim, akikkel együtt mentünk e mozira, ugyanígy vélekedtek. Nem vártam sokat tőle, ím fent olvasható vízer kritikája, ami szerencsére mégsem tántorított el attól, hogy megnézzük. A két főszereplő között létrejött a kapcsolat, a poénok ültek, nem játszották túl a szerepüket. Persze a szokásos amerikai vígjátékelemek, a mellékszereplők sematizáltsága, néhol eltúlzott szituk itt is megvoltak, de nem zavaró mértékben.
Jókat nevettünk, a film elejétől a végéig szórakoztató volt. :)
Jókat nevettünk, a film elejétől a végéig szórakoztató volt. :)
Gabi
|
2009-09-03 16:29:55
A 18.30h-kor kezdődő előadásnak hánykor van vége?
mona
|
2009-08-27 23:36:06
nagyon várjuk.tök jó lehet.ma nézzük meg. 1997.08.11
puccy két legjobb barátnők:-) stutyi,vili cupp.:::::::::...hy
puccy két legjobb barátnők:-) stutyi,vili cupp.:::::::::...hy
wíli
|
2009-08-11 13:38:11
egyszer meg lehet nézni. Kicsit tényleg erőltetett a sztori, de kikapcsolódásra azért nem rossz :-)
tündi
|
2009-08-11 08:04:02
alig várom hogy megnézhesem bár a csajt nem csiipem de a pasi jo és ez lényeg :p meg a történet is klassz !!!!!!!!!!!!!!
angella
|
2009-06-30 15:21:10
egyértelműen sokkal jobb volt, mint amire a bemutatóból számítottam
kati
|
2009-06-25 15:17:54
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek