Az Új Színház társulata - a családdal egyetértésben - úgy döntött, hogy a valahai barát tiszteletére a Stúdiószínpad fölveszi Bubik István nevét.
Május 19-én a színpadavató keretében fotókiállítást nyitott meg Márta István, az Új Színház igazgatója, majd meghirdette a következő évadra szóló Bubik István bérletet. Utána a társulat tagjai „névadó gála-délutánnal” tisztelegtek a 2004-ben elhunyt kollégájuk előtt. Este pedig a Szentivánéji álom című előadással emlékeztek, mivel Bubik ebben játszotta utolsó szerepét, Tomport.
Bubik István 1958. május 19-én született. Rövid pályafutása alatt igaz és meghatározó színjátékosként gazdagította országunk színházművészetét a Nemzeti Színházban, a Művész Színházban és a Kelemen László Színkör tagjaként. A Jászai Mari-díjas és Érdemes Művész autóbalesetben hunyt el 2004. november 28-án.
Forrás: FidelioEst

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek