- Most épp ott tartok, hogy mindenem fáj, és azt gondolom, ezt az életbe’ nem tudom elénekelni. Nehéz úgy próbálni, hogy itt benn kitalálunk valamit, amiről tudom, hogy nagyban úgysem ilyen lesz. Szenvedünk, izzadunk - és aki lenézi ezt a műfajt, annak nincs igaza, mert bitang kemény az operett! Bár ez a ruhapróba azért visszahozta egy kicsit a kedvemet: alakot öltött a szerep. Kicsit olyan, mintha egy giccses Walt Disney-rajzfilmben lennék hercegkisasszony, talpig rózsaszínben, tüllben és csipkében, de ezt megköveteli a kedves, kellőképp szőke és butuska Paulette szerepe, úgyhogy rendben is van ez. 
 
- Mennyire érzed ezt a világot közel magadhoz? 
 
- Tulajdonképpen azért mondtam igent a felkérésre, mert kíváncsi vagyok, hogy áll nekem ez a világ. Ha már van egy ilyen lehetőség, és úgy gondolta a rendező, Béres Attila és a zenei vezető, Silló István, hogy meg tudom csinálni, ha bíznak bennem, akkor ennek nem lehet ellenállni. Az az igazság, nézőként nem vagyok kifejezetten operettrajongó, bár gyerekként lenyűgözött Csere László és Oszvald Marika, játszani inkább a zenés játékokat szeretem, mint Egerben volt a 3:1 a szerelem javára vagy a Nemzeti Színházban a Rejtő-regényből készült Vesztegzár a Grand Hotelben, amihez a zenét Darvas Bence írta. 
 
- A Cigányszerelemben prózai színészek mellett együtt dolgozol az Operettből és az Operából érkező kollégákkal. Mennyire nehéz a közös nyelvet megtalálni? 
 
- Nekem leginkább Stohl Andrással, Molnár Piroskával, Bodrogi Gyulával vannak jeleneteim, és egész picit találkozom a darabban a Zórikát játszó Rácz Ritával, akivel viszont együtt kezdtünk járni a zalaszentgróti Ascher-táborokba, és döbbenten nézem-hallgatom, mi lakik ebben a pici nőben... Érdekes, mert nézővé változom, ha operettesek vagy operisták lépnek színpadra. Ami az ő torkukban van, az mindent fölülír, nekik a zene a fő dolog, őket az irányítja, és én ettől elolvadok! Minden mozdulatuk, gondolatuk más, hiszen nekik tényleg van egy hangszerük! Nagyon szeretem az effajta a találkozásokat, mert nagyon inspirálóak. Bodrogi Gyula vagy Molnár Piroska, akinek ezer arca és micsoda hangja van! - tőlük rengeteget tanulok. Folynak az összpróbák, és néha teljesen kezdőnek érzem magam, mert átélhetek én egy pillanatot nagyon őszintén, ha nem jó ritmusban mondom a poént, végem van... Tanulságos munka, de nem gondolnám, hogy átnyergelek az operettre, annyira azért nem kaptam rá. 
 
- Sokadik közös munkátok ez Béres Attilával. Mit jelent ő neked? 
 
- Együtt kezdtük a főiskolát, a szakma tanulását, az első nagy sikereket és kudarcokat együtt éltük meg. Csináltunk már prózát és musicalt, nagy drámát és könnyed vígjátékot, félszavakból is megértjük egymást. Azt hiszem, kölcsönösen biztos pont vagyunk egymásnak, és bárhol vagyunk, számíthatunk a másikra. De épp ez a biztosság az, ami miatt van bennem egyfajta bizonyítási vágy, hogy ne kényelmesedjek el, mert erre a bizalomra azért folyamatosan rá kell szolgálni. 
 
- Július 11-én lesz az utolsó szegedi előadás. Utána azonnal indulnak Kovács Patrícia zsámbéki próbái? 
 
- Két hét pihenés azért lesz a kettő között. De a családomat már felkészítettem arra, hogy ott lesznek az előadásban. Nem mondom, hogy az életem nyitott könyv, de amit ebből ezen a nyáron színházilag jó vagy érdekes megfogalmazni, az belekerül az előadásba. Nyilván ugyanúgy, mint az előző két produkcióban, tehát kicsavarva, felerősítve, elrajzolva, úgyhogy nem hiszem, hogy a Story magazinnak lesz izgalmas. Biztosan lesznek nehéz pillanatok, de én bízom Máté Gábor és az osztálytársaim figyelmességében, és igazából ebből úgyis inkább az az átmosó, önismereti kurzussal is felérő két hét a fontos, amíg mi együtt vagyunk. Azt viszont teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy a lányok mondjuk fűzőt hordanak majd az előadásban, vagy hogy lesznek benne vívójelenetek, és az egész egy kicsit romantikus, kicsit múlt század eleji színházat idéz. Azt hiszem, az osztályból én vagyok az, aki bár nézőként vevő bármilyen alternatív dologra, színészként a legjobban ebben a vörös bársony függönyös, aranycsilláros világban érzi magát. 
 
- A Vígszínház pedig épp ilyen, ahol az első premiered társulati tagként viszont egy egészen furcsa plakátú, ismeretlen musicalben lesz, aminek a címe A nő vágya. 
 
- Ez egy radikális musical, ami egy Zola-regényből készült, de annak ellenére, hogy 19. századi az alapmű, nagyon is a mai világról szól és ad erős véleményt. A zenéjét egy cseh zeneszerző írta, de egyébként a teljes csapat Csehországból érkezik. Na, ennek a zenei világa az enyém. Mintha Brecht lenne Weill-dalokkal. Ha választani lehetne, csak ilyeneket énekelnék. 

Forrás: FidelioEst