A Pókember előkészületei megálltak, a produkció ugyanis kifogyott a pénzből, és késik az utánpótlás.
A jövő évi színházi szezon egyik legjobban várt darabja a Broadway-n a Spiderman, Turn Off The Dark című musical, amelyhez a zenét, és a szöveget is a U2 zenekar készítette el, a mű rendezője pedig Julie Tamor, aki az Oroszlánkirállyal már bizonyította, hogy tudja, hogyan kell kereskedelmi sikerre vinni egy történetet. A 30-45 millió dolláros költségvetéssel rendelkező musicalt már hónapok óta készítik elő, a producerek azonban nem tudták ilyen ütemben előteremteni a szükséges pénzforrásokat, ezért a napokban kénytelenek voltak leállítani a munkálatokat.
"A szünetet pénzügyi akadályok miatt kellett beiktatni, kifogyott a likvid tőkéből a produkció, a producerek azonban már dolgoznak azon, hogy mielőbb folytatódjon a munka. A musical pénzügyi hátterét biztosító csoportok biztosak benne, hogy hamarosan megoldódik a probléma, és a jövő márciusra tervezett bemutatót nem kell elhalasztani" - számolt be a problémára a Variety magazin.
A teljes szereposztás még nem készült el a műhöz, a Pókember szerepére még keresik a megfelelő színészt.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek