Amikor néhány felfegyverzett férfi eltérít egy New York-i metrókocsit, és túszul ejti annak 19 utasát, a véletlen úgy hozza, hogy egy, a közlekedési vállalat forgalomirányítójaként dolgozó szakember (Denzel Washington) kezd el tárgyalni a gonosztevők vezetőjével (John Travolta), aki az utasok életéért cserébe meglehetősen sok pénzt (10 millió dollárt) követel, ráadásul igen szűk határidőt (egy órát) szab meg…
A neves akciófilmes rendező, Tony Scott kedvenc színészével, Washingtonnal a főszerepben – akivel immár negyedik alkalommal dolgoztak együtt – egy igen népszerű sztorihoz nyúlt vissza. John Godey Hajsza a föld alatt című, magyarul is megjelent bűnügyi regénye alapján már két adaptáció is készült: az 1998-as tévéfilm tulajdonképpen az 1974-es, régi vágású, Walter Matthau – Robert Shaw-féle verzió felturbózott, modernizált változata. A legújabb, 2009-es feldolgozásban a korábbiakhoz képest több lényeges ponton is változtattak az alkotók – ez azonban inkább hátrányára, mint előnyére vált a műnek.
Míg a legkorábbi adaptáció remek figurákat sorakoztatott fel a negatív oldalon is (innen kölcsönözte például Tarantino a Kutyaszorítóban színeket idéző neveit), addig Tony Scottnál a két főfigurán kívül mindenki más jelentéktelen, a filmesek az egész konfliktust lényegében kettejük párharcára redukálták. A legújabb Hajsza a föld alatt ráadásul ezen felül is minden tekintetben (színészi játék, fordulatok, rendezés) sematikus alkotás, amely csak a tucatthrillerek izgalmát kínálja nézőjének.

The Taking of Pelham 1 2 3
amerikai krimi, 106 perc, 2009
Ez az a föld alatti hajszafilm, melynek eredetijéből Tarantino kölcsön vette korai gazemberei színes nevét.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2009. szeptember 3.
Bemutató: 2009. szeptember 3.
6 komment|Szólj hozzá!
Szervusztok,
szerintem a filmnek egyetlen hibája, hogy nem volt szinkronizált.
A két főszereplő maga zseniális, a karakterek jól kitaláltak, tartalmas 106 perc helyenként egy kevés humorral ötvözve.
nem bántam meg, hogy megnéztem és nem volt csalódás.
izlések és pofonok valóban különbözőek...

BH
|
2009-10-18 22:38:49
Ízlések és pofonok igazad van Rom.
De miért van az, hogy amit a kritikusok lehúznak az mindig benne van a Top 10-ben? Véletlen lenne, vagy az emberek dacból nézik meg mégis a filmet? Vagy várjunk csak? Lehet, hogy a kritikusokkal van a baj? Hála a kritikának már úgy volt, hogy letöltöm a filmet, ha kijön a DVD film, de mivel Denzel és Travolta kedvenc színészeim közé tartozik adtam nekik egy esélyt.
A színészi játék tökéletes, Travolta karaktere zseniális volt, Denzel pedig a tőle elvárható színvonalat hozta. Még ha ki is lehetett találni a film végét, akkor is lebilincselt az elejétől a végéig. Ez van. Akció filmtől nem lehet már többet várni, abból kell kihozni a maximumot amink van. Ha valakinek ez nem elég 2 kiváló színész párharca az menjen és nézze meg az est.hu által egekbe magasztalt Kiságyúk címú csodálatos dán filmet..... Ja hogy csak 3 mozi adja az egész városban. A kritikosok biztos nem tévednek.

Pusi
|
2009-09-23 11:04:00
.....
Pusi
|
2009-09-23 10:46:03
Új hozzászólás
2012. január 26. - február 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek