Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Hajsza a föld alatt
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
7/10 (34)
Amikor néhány felfegyverzett férfi eltérít egy New York-i metrókocsit, és túszul ejti annak 19 utasát, a véletlen úgy hozza, hogy egy, a közlekedési vállalat forgalomirányítójaként dolgozó szakember (Denzel Washington) kezd el tárgyalni a gonosztevők vezetőjével (John Travolta), aki az utasok életéért cserébe meglehetősen sok pénzt (10 millió dollárt) követel, ráadásul igen szűk határidőt (egy órát) szab meg…
A neves akciófilmes rendező, Tony Scott kedvenc színészével, Washingtonnal a főszerepben – akivel immár negyedik alkalommal dolgoztak együtt – egy igen népszerű sztorihoz nyúlt vissza. John Godey Hajsza a föld alatt című, magyarul is megjelent bűnügyi regénye alapján már két adaptáció is készült: az 1998-as tévéfilm tulajdonképpen az 1974-es, régi vágású, Walter MatthauRobert Shaw-féle verzió felturbózott, modernizált változata. A legújabb, 2009-es feldolgozásban a korábbiakhoz képest több lényeges ponton is változtattak az alkotók – ez azonban inkább hátrányára, mint előnyére vált a műnek.
 
Míg a legkorábbi adaptáció remek figurákat sorakoztatott fel a negatív oldalon is (innen kölcsönözte például Tarantino a Kutyaszorítóban színeket idéző neveit), addig Tony Scottnál a két főfigurán kívül mindenki más jelentéktelen, a filmesek az egész konfliktust lényegében kettejük párharcára redukálták. A legújabb Hajsza a föld alatt ráadásul ezen felül is minden tekintetben (színészi játék, fordulatok, rendezés) sematikus alkotás, amely csak a tucatthrillerek izgalmát kínálja nézőjének. 
fürkész
2009.08.18
|
The Taking of Pelham 1 2 3
amerikai krimi, 106 perc, 2009
Ez az a föld alatti hajszafilm, melynek eredetijéből Tarantino kölcsön vette korai gazemberei színes nevét.
rendező:

Tony Scott

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2009. szeptember 3.
Szervusztok,

szerintem a filmnek egyetlen hibája, hogy nem volt szinkronizált.
A két főszereplő maga zseniális, a karakterek jól kitaláltak, tartalmas 106 perc helyenként egy kevés humorral ötvözve.
nem bántam meg, hogy megnéztem és nem volt csalódás.

izlések és pofonok valóban különbözőek...
BH
|
2009-10-18 22:38:49
Ízlések és pofonok igazad van Rom.

De miért van az, hogy amit a kritikusok lehúznak az mindig benne van a Top 10-ben? Véletlen lenne, vagy az emberek dacból nézik meg mégis a filmet? Vagy várjunk csak? Lehet, hogy a kritikusokkal van a baj? Hála a kritikának már úgy volt, hogy letöltöm a filmet, ha kijön a DVD film, de mivel Denzel és Travolta kedvenc színészeim közé tartozik adtam nekik egy esélyt.

A színészi játék tökéletes, Travolta karaktere zseniális volt, Denzel pedig a tőle elvárható színvonalat hozta. Még ha ki is lehetett találni a film végét, akkor is lebilincselt az elejétől a végéig. Ez van. Akció filmtől nem lehet már többet várni, abból kell kihozni a maximumot amink van. Ha valakinek ez nem elég 2 kiváló színész párharca az menjen és nézze meg az est.hu által egekbe magasztalt Kiságyúk címú csodálatos dán filmet..... Ja hogy csak 3 mozi adja az egész városban. A kritikosok biztos nem tévednek.
Pusi
|
2009-09-23 11:04:00
.....
Pusi
|
2009-09-23 10:46:03

Az biztos, h izlések és pofonok...
Mindenesetre én nem unatkoztam még úgy filmen, mint ezen! :(

Ha nagyon-nagyon jót akarnék írni erről a moziról, akkor azt mondanám, h tipikus tucat-akció/thriller. Nem mozgalmas, nem fordulatos, semmi egyedi, eredeti nincs benne! Még a karakterek is olyan semmilyenek...

Amúgy nem láttam a cikkben említett "eredetit", csupán megnéztem a moziünnepen és most azon gondolkozom, h megérte-e az 500ft-ot...
Rom
|
2009-09-20 10:24:11
József!

Én abszolúte egyetértek Veled.

Ismerek filmes embereket, és kő kemény munka - na meg persze nem kis pénz - megcsinálni egy filmet (még a legszarabbat is)!

És nem kimondottan kedvelem azokat a személyeket, akik mást sem csinálnak, mint jól megkritizálják a legújabb alkotásokat.
Kíváncsi lennék, hogy ők mire lennének képesek egy filmben, és ezek szerint még csak fogalmuk sem lehet, hogy mennyi munkát, mekkora szervezést és mennyi időt jelent egy ilyen mű elkészítése. És ők csupán annyit tesznek, hogy (gondolom ráadásul ingyenesen, sajtóvetítés címén) végignézik, ami elkészült, és elmondják a nagyon okos véleményüket.

Köszönjük nekik.

Szeretnék egyszer egy olyan oldalt/újságot, ami egyszerűen csak ír a filmRŐL, és nem ad véleményt. Tisztán objektív.
Egy lány
|
2009-09-17 19:49:40
Most néztük meg a filmet és megdöbbenek ezen a rengeteg szemeten, amit összehordanak vélemény vagy kritika gyanánt.
Én nem láttam az eredetit vagy legalábbis nem emlékszem rá, de szerintem teljesen felesleges két különböző korban játszódó filmet összehasonlítgatni, még ha ugyanaz is a történet.
Tisztában vagyok azzal hogy mindenkinek más az ízlése, de akkor sem hiszem hogy normális dolog az, ha szinte manipulálva elveszik a kedvét az embereknek attól, hogy bemenjenek erre a filmre.
Szerintem nagyon jó, izgalmas film volt és a főszereplők is hozták a maguk profi színvonalát.
Röviden, nem szép dolog olyat kritizálni és lehúzni ami kemény munkával készült, főleg ha az illető sem tudna jobbat csinálni.
A kritika szerintem nem feltétlenül kell hogy rossz legyen mégha nem is egyezik a film az illető személy ízlésével.
Nemesi József
|
2009-09-13 20:42:25
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.