Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Salvator Étterem
|
Székesfehérvár, Ányos Pál u. 3.
Székesfehérvár
Nomen est omen – a név felől közelítünk, mert érezhető némi városi félreértés ezzel kapcsolatban. A Salvator étterem tehát nem spanyol, még csak nem is latin-amerikai, hanem bajor – nevét egy különleges sörről kapta, amely egy pálos rendi szerzetes receptje alapján készül, már több mint kétszáz éve.
Az étteremmustra időpontjának az ebédidőt választjuk, egyrészt azért, mert így azonnal megismerhetjük a hely törzsközönségét, másrészt pedig, mert a vendéglátásnak a menü az alapja – aki ezt jól teljesíti, az bonyolultabb feladatokra is hivatott. A menü ára hozza a fehérvári átlagárakat, ezért cserébe három főételből is választhatunk – nem is akármilyenekből.
 
Az ebédhez most leginkább a kifejezetten az Oktoberfestre készülő sört ajánlják, és ezzel át is térünk arra, hogy mi az apropója ennek az írásnak – a gasztro-bemutatáson túl. Október közepéig ugyanis a nevezett fesztivál hangulatát idézik meg az étteremben azok számára, akik nem jutnak el minden évben a müncheni eredetire – zenével, különleges ételajánlatokkal, Paulaner Oktoberfest sörrel. Így fogyaszthatunk például ropogós fél csülköt, vaslapon sült pisztrángot, gőzgombócot, és persze bajor perecet is.  
 
Az étterem belső tere valóban sokkal inkább bajor étterem, mintsem sokpados söröző hangulatát idézi – egyúttal azt is megcsodálhatjuk, hogy pár ezer darab bontott tégla és néhány tetőgerenda egy alapos belsőépítész tervében hogyan állnak össze impozáns egésszé. 
 
Salvator Étterem 

8000 Székesfehérvár, Ányos Pál u. 3. 
Nyitva tartás: hétfő-csütörtök 11-23 óráig, péntek-szombat 11-24 óráig, vasárnap 11-22 óráig 
Asztalfoglalás: 22-321-486  
www.salvatoretterem.hu  
 
Levesek: 550-950 Ft; főételek: 1390-3700 Ft; sörök (0,5l): 650-680 Ft; üdítők: 280-620 Ft; menü: 790 Ft 
 
Sax Pál
2009.09.28
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.