- Miért pont Wim Vandekeybus társulatához, az Ultima Vezhez mentél vendégtáncosnak?
 
- Akkor szerettem bele a társulatba, amikor először fellátogattam a honlapjukra, és megnéztem a Blush című táncfilmjük trailerjét.
 
- Láttál pár percet, és ez elég volt neked? 
 
- Az egy elég jó két perc tizenöt másodperc volt. 
 
- Végül is értem, rám a Here After című táncfilmjük hatott nagyon erősen.
 
- Elkapott az a vad, elementáris, mindent elsöprő lendület, ami jellemzi őket, és persze az is tetszett, hogy inkább a férfi energiák, -minőségek dominálnak a társulatban. Mindemellett nekik az is tetszett bennem, hogy a másik oldal jellemvonásait is magamon viselem. Tavaly lezajlott egy generációs váltás a társulatban, sok új, fiatal táncost vettek fel, így kerültünk be mi is Mészáros Mátéval. 
 
- Itthon is jól mentek a dolgaid. Hód Adriennel is izgalmas darabokban dolgoztál együtt, Szabó Rékánál is szerepeltél, a saját koreográfiád is jól sikerült: mi hiányzott? 
 
- A kaland. Fiatal, életerős, energikus embernek tartom magam, szerettem volna világot látni, és szerettem volna csak a tánccal foglalkozni. Ha az egyéni karrieredre koncentrálsz, akkor rengeteg energiát elvesz a tánctól a promotálás, pályázatírás, önmenedzselés: nem szerettem volna erre fecsérelni az energiáimat. Az Ultima Vez társulatban színtisztán csak a munkára kell koncentrálnom. Én elég későn, huszonegy évesen kezdtem el táncolni. Nem vagyok egy univerzális táncos, de az illik hozzám, amit éppen most csinálok. Jelenlegi élethelyzetem ideális táptalaj a fizikai korlátaim oldására és a tudatom tágítására. Ez a legfontosabb. 
 
- Nagyon kockázatosnak tűnnek Wim Vandekeybus darabjai. 
 
- Igen, több szinten is. Wim azt mesélte, hogy amikor több mint húsz évvel ezelőtt az első Ultima Vez-bemutató lezajlott New Yorkban, őrjöngő siker fogadta a „radikálisan új táncstílust”. Brazíliában pedig teljes elutasítás várta, és közölték, hogy ide soha többet nem jön Wandekeybus. 
 
- A táncosok rendszeresen egymásnak esnek, mintha verekednének, lezuhannak tárgyak… ez talán veszélyes is lehet. 
 
- Veszélyes, de kontrollált és koreografált a dolog. Hozzám passzol ez a fajta kockázatkeresés, elég jellemző, hogy a Szigeten Peer Krisztián – akivel tavaly együtt dolgoztam Szabó Réka darabjában – úgy mutatott be, mint az általa ismert, a testét legkevésbé féltő táncost.
 
- Ez igaz? 
 
- Azóta találkoztam nálam sokkal őrültebb táncosokkal is Brüsszelben. De alapvetően értem azt a világot, amiről Wim beszél, jól tudunk kommunikálni. A halál például nagyon dolog fontos számomra is, bár én elsősorban az elengedést értem alatta, a görcsös ragaszkodás feloldását és az új születésének a lehetőségét. 
 
- Mit szólsz az előadások alatti élő zenéhez, a Woven Handhez vagy a Deushoz? 
 
- Szeretem mindkettőt. A legutóbbi szigetes Woven Hand-koncert a Muzsikással különösen nagy élmény volt, mert velük volt Farkas Zoltán „Batyu” is, aki nekem néptáncot tanított. Megható volt látni a gyökereim összefonódását. 
 
- Én is ott voltam azon a koncerten. Azóta belehallgattam a Deusba is, akikkel most dolgoztok a nieuwZwart című darabban: tetszett, csak hiányoltam azt a brutális erőt, ami a Woven Handben meg van. 
 
- Nem kell megijedni, koncertélmény lesz. Néhányan a füldugót is hiányolni szokták. A mi szempontunkból nagyon jó, hogy élő zene van, sok energiát és szabadságot ad ez a helyzet. A fiúk emellett szeretnek beleimprovizálni is. Például, az egyik jelenetnél, amikor a teljes kimerültség és a fizikai megsemmisülés szélén egyensúlyozunk, személyes kedvenc számomat, a She’s Lost Controlt játsszák a Joy Divisiontől. Ez olyankor segít átlendülni a holtponton. 
 
- A többi táncossal nagyon egymásra vagytok ilyenkor utalva?
 
- Sok független rész is van, de a közös táncjeleneteknél első érintésnél érezhető, hogy milyen állapotban van a másik, hogy éppen energikus-e vagy esetleg fáradtabb. Törékeny dolog, hogy ki milyen állapotban van éppen, ettől folyamatosan alakul az előadás. 
 
- És mi van az ironikusabb éneddel, amit a saját szólódban megmutathattál? Nem hiányzik?
 
- Az Ultima Vez darabokban is van humor. Különben, ami látható lesz a színpadon, az 91%-ban rajtunk, táncosokon múlt, az lett a színpadra rakva, amit mi beleadtunk. A társulati munka mellett különben saját ötletek kibontásán is dolgozom. Az írás, a színház és a zene érdekel most… A lényeg, hogy a kreativitásomból szeretnék megélni. 

Forrás: FidelioEst