A nagyratörő tényleg nagyra tört
|
World Stage Design 2009 díjat kapott Csanádi Judit díszlettervező.
A nemzetközi zsűri ezüstéremmel jutalmazta Márton László történelmi trilógiájának első része, A nagyratörő című dráma díszletét. Idén Szöulban tartották az OISTAT, a Szcenográfusok, Színházépítészek és Technológusok Nemzetközi Világkongresszusát, s ennek keretében a World Stage Design 2009 kiállítást. Díszlet, jelmez és világítás kategóriában több mint ezer pályamű érkezett. Ezekből választották ki a legkiemelkedőbb ötven művet, közöttük Csanádi Judit három díszlettervét. Mindhárom színpadi tér egri előadáshoz készült, elismerést aratott a Peer Gynt, A nagyratörő és Az állhatatlan. Az előadásokat Csizmadia Tibor rendezte.
 
A nemzetközi zsűri végül ezüstéremmel jutalmazta Márton László történelmi trilógiájának első része, A nagyratörő című dráma díszletét. A kiállítással egy időben huszonhárom ország szakemberei tanácskoztak közös képzési rendszerről és csereprogramokról, színház-építészeti, valamint publikációs kérdésekről. A négyévente megrendezendő kiállításnak 2013-ban – Toronto és Szöul után – egy európai nagyváros ad majd otthont. 

Forrás: FidelioEst
2009.11.03
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.